Blogok

Jó a Sziget! Csak sok a köcsög

Mikor tegnap átrohant Budapest felett az évszázad vihara a kicsit esős, kicsit felhős, kicsit hajóvonták találkozása tilosos időjárás, rögtön megjelent lelki szemeim előtt Gerendai Károly, ahogy homályos-opálos szemekkel bejelenti: idén is veszteséges volt a Sziget. Megint… Most éppen a rossz idő miatt. Mert esett az eső, és lehet a 80 százaléknyi Hánszból és Jürgenből pár darab kint ragadt ebben a még …

Több »

"Demokratikus kis sziget" vagy újabb történelmi beégés

A hárompárti megállapodást “napokon belül” aláírják a felek, méghozzá a közös főpolgármester-jelölt, Falus Ferenc jelenlétében – mondotta Kunhalmi Ágnes, biztatva a lélekben már majdnem összeroppanó Összefogás-párti budapestieket. Mert összejött végül. Ezek a baloldaliak annyira hisznek a konszenzusban, hogy csak sikerült nekik megállapodni abban, hogy a vitás kérdésekben nem állapodnak meg. Így is lehet. Elegánsan, nagyvonalúan… Múlt hét pénteken kialakult, majd …

Több »

Kétarc Péter

Juhász Péter egy szimbólum. Az álcivil karrierliberális-politikus prototípusa. Hol profi pártszervező katona, hol pedig jogvédő civil. Kétarc. Valójában jellegzetes példája annak, hogy miként lesz egy libsi álcivilből menő pártvezér, ha éppen aktuális érdekei – vagy inkább pénzügyi lehetőségei – úgy kívánják; máskor pedig cigányjog-védő, drogliberalizáló, vagy a sajtószabadság felkent apostola, mikor úgy fordul, hogy azt a profilját lássák a gothami …

Több »

Nem az öltöző a kicsi, a pofátok nagy!

Mindig öröm látni, amikor tekintélyes szerkesztőségek, komoly újságírók csinálnak hülyét magukból. A hétvége legnagyobb eseményeként, a Chelsea vendégjátékával, felavatták a Fradi új stadionját. Ez önmagában pont semennyire nem érdekelne, mert sem a Chelsea, sem a Fradi nem a szívem közepe, csak hát a hirtelen jött aktualitás, legfőképpen mert maga a Kaiju mondott beszédet, megint előhozta a kissé már megkopott stadionárvás kontentet, …

Több »