Bolsevikok és mensevikek Amerikába mentek

 

 

  

A játszma véget ért a Demokratáknál: Hillary Clinton a demokraták elnökjelöltje. „Bogaras szenátorunk” számára eldőlt, hogy ő nem lesz elnök. Nyolc év múlva valószínűleg nem is tud már indulni, hisz olyan öreg lesz, mint az országút. Bernie Sanders azonban orwelli figura, csak épp nem az 1984-ből. Valószínűleg úgy fogunk tekinteni rá, mint a Kapitányra az Állatfarmból, ami az angol eredeti után még viccesebb: Old Mayor, azaz (akár) Öreg Polgármester

Bernie Sanders, az Old Mayor tulajdonképp befejezte a versenyzést az elnöki székért, s vele az egyik „troll” kiesett az amcsi elnökválasztásból. A „bernie-momentum” azonban úgy tűnik sokkal jelentősebb, mint azt innen eddig láthattuk. Furcsa például, a kampánya annak ellenére folytatódik, hogy a kampány véget ért. Bernie támogatottsága a fiatalok, és a Demokraták utánpótlásában 80% fölött van. A mai fiatal amerikaiak gyökeresen más világnézettel rendelkeznek mint szüleik és elődeik, Amerika egész biztos forradalmi változások előtt áll, ami elnézve 2016 változásait, nem kecsegtet semmi jóval.

Az istálló szalmáján ugyan most leheli ki politikai lelkét Kapitány, a berkshire-i disznó, de ott figyeli minden szavát az egyenlőségről, a wall streeti gonosz kapitalista emberek elűzéséről, de mindenképp az alkoholistává züllött Jones gazda elleni politikai aktivitásról Hógolyó, Süvi és Napóleon. Jones gazda, a „kapitalista disznó” ugyanis veri az állatokat, egyre züllöttebb, egyre mocskosabb, és egyre inkább elhiszi, hogy bármit megtehet. Jones gazdát jeleníti meg egyrészt a Hazug Kurva, másrészt a Nárcisztikus Szélhámos, akik révén teljesen mindegy, ki fogja 8 éven belül végleg elszabadítani az Állatfarm lázadását, hisz mindkettő ugyanazt fogja tenni.

A birkák idegesen bégetnek, a malacok konspirálnak és fejecskéikben a gender-equality és a liberal-feminism mellett ott van már feltelepítve a demokratikus szocializmus lukácsi ideája.

Idő kérdése tehát, hogy Amerika 8 év múlva már felnőtt korba lépő ifjúsága ezt az egész konzervatív kapitalizmust a történelem szemétdombjára vágja, és a most még csak idegesítő eszméiket kötelező érvényűnek tekintve, azt a világ legnagyobb hadserege élén terjesszék. Pláne, ha addigra a most körvonalazódó globális konfliktusok erre fel is jogosítják. Horror-forgatókönyv? Az, de létezik…

A helyzet vészesen emlékeztet egy másik, 1904-1905-ben lejátszódott történelmi eseményhez, melynek következményei a múlt században szintén elég végzetesnek bizonyultak. A Demokrata Párt helyett Oroszország legnagyobb – akkor épp ellenzéki politikai szervezete áll, az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt. 1902-ben az akkori párt „demokratikus progresszívje” megírta a Sto gyelaty? – Mi a teendő? című vitairatát.

„Nem elegendő a magasabb bérekért küzdeni, fontosabb a munkásság, a kiszolgáltatottak politikai tudatra ébresztése. Az eszmék helyett politikai szervezetet kell teremteni a szocializmus társdalmi céljainak létrehozásához!” (Sanders? Nem. Lenin.)

„A leszakadó munkások nem rendelkeznek elég politikai tudással ahhoz, hogy önálló osztálytudatra ébredjenek, ehhez szükséges az értelmiséggel kötött szövetségük!” (Sanders? Obama? Ja nem, még mindig Lenin)

„Az osztálytól önmagában el kell jutni az osztályhoz önmagáért. Ökonomista harc, gazdasági harc, trade-unionista szemlélet, totális, átfogó társadalmi változások elősegítése a cél, komplex társadalmi felszabadító mozgalom megteremtése, átfogó társadalmi egyenlőség létrehozása. A kapitalizmus, a korlátlan bérrabszolgaság, a szociális, vallási, kulturális elnyomás rendszere!” (Nem, ez sem a Huffington Post, ez is Lenin!)

A vitairat persze megosztó volt, még Trockij is válaszolt rá (vesztére) elővetítette, hogy ez egy véreskezű diktátor felbukkanásához fog vezetni, hasonlóan a Francia Forradalomhoz. A vitairat eredménye pedig az lett, a „radikális progresszívek” és az őket követő fiatalok, valamint a „burzsoá demokraták” elváltak egymástól. Az első csoportot – némileg a dolgokat utólag szépítve – „bolsevikoknak” nevezték el, a másik frakciót „mensevikeknek”, annak ellenére, hogy a tulajdonképpeni többséget a kisebbségnek tekintett frakció adta.

Az egész folyamatot természetesen a meghaladott kapitalizmus, a haszontalan és kártékony demokratikus megosztottság meghaladásának tekintették, a vége pedig 100 millió ember halála lett.

Most komolyan azt hihetnénk, hogy itt elszállt jobberek írogatnak jó dolgukban hülyeségeket, de a szitu az, hogy a Kaliforniai Egyetem professzora, a Yale egykori oktatója, a Princeton Egyetem PhD professzora, Lars T. Lih épp 2006-ban jelentette meg a „Mi a teendő?” amerikai kiadását, először ékes angol nyelven. 2008-ban ugyanő tette közkincsé az átfogó, Lenin című könyvét, ami nem is életrajz már, hanem igazi ömlengős hagiográfia, amit még a Nagy Sztálin elvtárs is könnyes szemmel olvasna, ha élne. Neki egyébként az unokája – hogy a történet még szebb legyen – amerikai állampolgár, Amerikában él, a neve Lana Peters, van egy gyereke Chrese, fegyverbuzi, festett hajú, félig kopasz, tokától bokáig kivarrt és nyélen tolja az idióta liberális keletiparti picsa témát. Még ez is stimmel, nagyon úgy tűnik.

A népszerű szocialista-marxista szerző eme két könyve, a szintén marxista Slavoj Zizek mellett, a menő libsi főiskolák olvasmánylistáján előkelő helyen szerepel.

Az eredményt mindenki láthatta: 2016-ban Sanders szavaira egy olyan generáció rezonál pozitívan, akinek – Amerika történetében először – nem úgy tanították a Szovjetuniót, hogy az a Gonosz Birodalma, hanem hogy „egy csodás gondolat, icikepicikét elcseszve”. Most pedig ezek az agymosott fiatalok, akiknek Saul Alinsky, a hetvenes évek balos polgárjogi és egyéb mozgalmai, a Che Guevarra pólók, a Bakunyinos pulcsik jelentik a trendiséget, épp ébreszteni kezdték a nyolcbites agyi szinten lévő, és épp a földön fetrengő, válság sújtotta amerikai munkásosztályt. És nem is szándékoznak abbahagyni.

Létre fog jönni a kiszolgáltatott-kizsákmányolt proletariátus és a haladó értelmiség násza a haldokló kapitalizmus kebelén, pont ahogy azt a Nagy Vlagyimir Ilijics megálmodta, mielőtt szétrohadt volna agysorvadtan a szifilisztől.

Igaz, Oroszországban, a fenti események után, több mint egy teljes évtized telt el 1917 februárjáig, majd november 7-éig, hogy végül az Oktogon is erről a dátumról legyen elnevezve 40 évig. De az orosz politikai fordulat – akárhogy is nézzük – elég tartósnak bizonyult, pláne, egy laza kis világháború is kéznél volt, hogy a hatalmas zűrzavarban a folyamatokat kellő alapossággal tudják bebetonozni. Már mindenki a harmadikról susmorog, az ébredező angszocok 8 éven át építkezhetnek függetlenül a következő elnök személyétől, miután – köszönhetően Obamának – rendelkezésükre áll a Demokrata Párt, mint Gazdatest.

Vajon mi vagy ki állíthatja meg őket?