Az amerikai hegemónia alkonya és a szaúdi-iráni hidegháború története (II. rész)

Az amerikai külügy komoly nemzetközi anyagi-erkölcsi támogatást lobbizott össze az FSA-nak (Szabad Szíriai Hadsereg). Valóságos reklámhadjáratba, brandépítésbe fogott az ún. „mérsékelt ellenzék” mítosza mentén. Röviden írnunk kell az FSA (nem klasszikus hadseregként, hanem a felkelő csoportok ernyőszervezeteként működik) vereségéről, amely egyben a nyugati, az amerikai befolyás kudarca.

Már 2012-ban érkeztek Horvátországból titkos, a jugoszláv háborúból visszamaradt fegyverek Szíriába Jordánián keresztül. Később a szállítmányozók listája tovább bővült Boszniával, Bulgáriával, Csehországgal, Szlovákiával, Romániával, Montenegróval, Szerbiával. Szaúd-Arábia, Emirátusok, Törökország által vezényelt fegyver-tranzakció 2014-re elérte az egymilliárd eurós összeget, később ezeknek a fegyvereknek nagy része, a belső-szíriai kereskedelem révén, dzsihadista-csoportokhoz került.

Nem beszélve az amerikai öbölháborús veteránok, zsoldosok jelenlétéről, az SAS felderítőegységek bevetéséről, a horvát önkéntes század felállításáról (stb.).

Jordániában kiképzőtábort, közös műveleti központot, COR-t hozott létre a CIA, amit egy évvel később átköltöztetett Dél-Törökországba, a török-FSA hadműveleteinek előkészítésére, támogatására. A kooperációban részt vállaló országok: Egyesült Királyság, Franciaország, Jordánia, Szaúd-Arábia, Katar és Törökország.

Az FSA felfegyverzése-pénzelése, hadműveleti-szintű irányítása totális káoszba fulladt. A kudarc elsődleges oka a következő volt: az FSA-t kontrollálatlanul, ellenőrzés nélkül látták el fegyverekkel, pénzzel (az FSA és más a CIA kegyeibe fogadott mérsékelt fegyveresek 150-300 dolláros havi zsoldot kaptak(nak) a COR-tól, de a CIA összekötők-fixerek táskaszám hordták a pénzt a felkelőkhöz).

A FSA-csoportok parancsnokaihoz szállított hadianyag, pénz (stb.), hamar elsüllyedt, eltűnt a feketepiacokon, vagy a felkelők egyszerűen lefizették az al-Nuszra Front egységeit, hogy ne támadják állásaikat. Előfordult olyan eset is, ahol a lázadók vezetői úgy jutottak jelentős csúszópénzekhez, hogy a valóságos, az irányításuk alatt álló 50-60 milicista helyett 300-400 főre elegendő ellátmányt igényelték a COR-tól.

A kért pénzt, a fegyverzetet, lőszert idővel megkapták.

A katonai irányítás bürokratikus működése, a FSA (a felkelők) belső korrupciója okán, a fronton harcolók és az operatív szint között akár hetes, hónapos csúszások is kialakultak. Egyre átláthatatlanabb lett az, ami ténylegesen a fronton történt, a folyamatok önműködővé váltak az elmélet és a gyakorlat szétvált, az amerikai katonai vezetés megbukott.

 

2015-ben a Pentagon „Train and Equip” program keretein belül (már 2013-ban a CIA légicsapás irányító kiképzést indított a támogatott felkelő csoportoknak) 54 mérsékelt lázadót képzett ki (ezekből az emberekből állt fel a „30-as gyalogsági divízió”), mélyen a török-szír határ mögött (Gaziantepben), az ideiglenesen felállított amerikai katonai bázison.

Már az eredeti tervekben is elképesztően túlzó számok jelentek meg.

A CIA-Pentagon elképzelései szerint 2015 márciusában már 1200 szír-ellenzéki fegyveresnek kellett volna elkezdenie a kiképzést, hogy 2016 első hónapjaira 3000 bevethető, jól kiképzett katona álljon a COR rendelkezésére (egy éven belül a terv irányszám 5000-ről 17000-re emelkedett, így az irreális számokkal túlzó költségvetési igény is párosult, a COR néhány hónap alatt 500 millió dollárt költött el a felkelők kiképzésére).

 

A kiképzőközpontba érkező fegyveresek többsége nem felelt meg a program kritériumainak, a vezetés jelentősen túlbecsülte a felkelő milíciák képességeit (a kiképzés részei: kézifegyverek használata, precíziós-lézeres megjelölésű légicsapás irányítás, alapfokú tűzszerészet).

A kezdeti, nagyszabású elképzelések ellenére mindössze (a 400 helyszínre szállított ellenállóból csak) 200-an kezdhették el a kiképzést. De az alkalmasnak ítélt fegyveresek jelentős része idővel elhagyta a tábort, miután az amerikaiak szerződésbe akarták foglaltatni velük, hogy csak az IS, az al-Nuszra egységei ellen harcolhatnak, az Assad-kormány erőivel nem bocsátkozhatnak tűzharcba. A látszólagos ellentmondás oka a következő volt: az orosz-szír, a kurd, az al-Nuszra, ISIL erőkkel való folyamatos-többfrontos harcokban az FSA-t már korábban is veszélyeztette a szétforgácsolódás veszélye, ezért az iszlamista erőkre koncentrálva az IS, al-Nuszra által megszállt területekre behatolva megpróbáltak létrehozni egy a felkelők (a COR) által kontrollált zónát Aazáztól keletre (a 2016-os török offenzívával, az Eufráteszi Pajzs hadművelettel kiegészítve elzárhatták volna az utat a Kurd terjeszkedés elől) Észak-Szíriában, a török határ mentén (egy ilyen jellegű művelet a mai napig alapfeltétele maradt az ún. „biztonsági zóna” kialakításának).

A „30-as gyalogsági divízió” 2015. július 12-én Aazáz mellett csatlakozott (a török határváros Kilis felől) más FSA csoportokhoz. A nem megfelelő felderítésnek köszönhetően a „kontingens” parancsnokai nem voltak felkészülve, és nem is számítottak az al-Nuszra támadására (a város kettészakítva, részben az al-Nuszra és az FSA fennhatósága alatt állt, miután az IS 2014 februárjában kivonult a városból). Az al-Nuszra július 29-én foglyul ejtett hét fegyverest a „30-asok” közül (az egység parancsnokát is, egy szíriai-türkmén ezredest, aki korábban a szír hadseregből dezertált), majd néhány nappal később (július 31-én) megtámadta az FSA aazázi parancsnokságát (korábban a szíriai légierő is bombázta a „30-asok” állásait, de támadás amerikai-török részről viszonzatlan maradt). Az amerikai légitámogatás késve érkezett és gyakorlatilag hatástalan volt. A csoportot teljesen felszámolta, megsemmisítette az al-Nuszra rajtaütése. Aki nem esett el közvetlenül a tűzharc során, az szinte kivétel nélkül megadta magát, a Nuszra fogságába került.

Szíriai források szerint a kudarcot követő időszakban a szétvert „30-asokat” feltöltötték az Ankara közelében elrejtett, titkos kiképzőbázis újoncaival, 75 fegyveressel.

Az újonnan felállított egység 2015 szeptemberében kelt át a török-szír határon. A 12 gépfegyveres Toyota terepjáróból álló, jelentős erőt képviselő konvoj Tell Rifaat (Aazáztól délkeletre) felé haladt azzal a céllal, hogy csatlakozzon a szaúdiak által finanszírozott, iszlamista (de az FSA-hoz tartozó) „Hegyi Sólymok Brigádjához”. A konvojt feltartóztatta a török, ill. öböl menti (szaúdi-katari) érdekeltségekhez tartozó, de az FSA-tól független (és 2016-tól IS szövetséges) Levantei Front. Az incidens után néhány nappal az al-Nuszra milicistáinak twitterre feltöltött képei tűntek fel, amelyeken a csoporttól zsákmányolt fegyverekkel pózolnak. Később megjelentek az első hírek, hogy a „30-asok” megadták magukat, fegyverzetüket átadták a Levantei Front és az al-Nuszra csapatainak. A „30-as gyalogsági divízióból” összesen 4-5 „megmaradt” ember jutott el a baráti FSA csapatokhoz.

 

A „30-asok” szétverése után a Pentagon levált a CIA-val közös operatív munkáról, és a török, a szaúdi, az FSA érdekek ellenében a Kurd milícia támogatásába kezdtek. A Pentagon taktikai irányváltása, szerepcseréje, a törököket sértette a leginkább, de a COR elárulását is jelentette.

Az amerikai-török titkosszolgálati, katonai kapcsolat kihűlt, csak a látszólagos szinten maradt meg.

A COR két amerikai vezetése (CIA, Pentagon) egyszerre veszítette, játszotta el a „mérsékelt, mozgósítható ellenzék”, az FSA és a törökök bizalmát. A washingtoni (a Pentagon) és a langley-i (a CIA) vezetés között belső ellentét alakult ki. A törökországi operatív központban (COR) tapinthatóvá vált a feszültség. A két szervezet között kialakult átjárhatatlanság, titkolózás következménye a totális káosz lett. A CIA nem veszíthette el a hosszú évek alatt kialakított, az ügynökség területi jelenlétét biztosító FSA – „szíriai ellenzék” kapcsolati-hálót.

A fronton harcoló felkelők nem értették a Pentagon, a CIA és az amerikaiak, a törökök között feszülő ellentét okát sem (a törökök az FSA csapatokat már nem engedték át a határon, helyettük az ISIL dzsihadistáit pihentették a hadsereg védelme alatt).

2016 telén a Pentagon által támogatott kurd erők lerohantak és elfoglaltak több az FSA által megszállt területhez tartozó északnyugat-szíriai települést. A támadást követően a felkelők közül sokan, tehetetlen dühükben iszlamista csoportokhoz álltak át. Egy CIA-FSA összekötő így írta le a helyzetet: „57 emberem halt meg, közvetlenül harcok során és kétszer ennyi a súlyos sérültem. Hogyan magyarázhatnám meg nekik, hogy a YPG-t (a kurd milíciát) a Pentagon támogatja, minket pedig a COR, azaz CIA? Ezek egyszerű, vidéki szíriai fiúk, nem értik meg ezt.” A CIA ugyan nem adta fel az FSA-t, de többet se a Pentagontól, se a törököktől sem tudta megvédeni.

A kurdok előrenyomulása után a törökök (bosszúból) szabotálták a szíriai CIA összekötök mozgását a COR-ba. Megvonták a tartózkodási engedélyüket, kiutasították, vagy egyszerűen letartóztatták, átvizsgálták, sőt bebörtönözték őket (gondosan rejtegetve az amerikaiak elől). A CIA fedett, nem-hivatalos működése okán tehetetlen volt (nem lehettek hivatalos követelései), így az ügynököket, kapcsolati hálójuk felszámolása után, védelem nélkül dobták ki a török-szír határon. Akiknek nem maradt elég pénzük, hogy (embercsempészeket kifizetve) visszakerüljenek Törökországba, azokat az al-Nuszra, az ISIL járőrei vadászták le.

Az összekötők helyzete tovább romlott, amikor az FSA csoportjai által elkövetett háborús bűnöket sikerült bebizonyítani, így az érvényes nemzetközi jog értelmében az ernyőszervezet tagjai persona non grata státuszba kerültek, menekültként azonnal kitoloncolták őket az Európai Unió területéről.

 

A (mesterségesen életre hívott) szíriai „forradalom” lélektani szempontból ekkor bukott meg. Az FSA morálisan, ideológiailag, szervezetileg is szétzilálódott. Elsősorban az amerikai befolyás impotenciájának, a korrupció elburjánzásának, a koncepciótlan katonai-politikai vezetésnek köszönhetően.

Az amerikaiak megismételték a „Disznó-öböl” incidens során elkövetett katasztrofális tévedéseiket.

A kudarc eredménye akkor a kubai rakétaválságban eszkalálódott, apokaliptikus végkifejlettel kísértve meg a föld összes országát. (1960-ban a CIA guatemalai, Puerto Ricó-i és nicaraguai központjaiban kiképezte a kubai menekültekből álló 1500 fős „2506-os Brigád”-ot.  Az 1961. április 17-én megindított támadást 60 óra alatt teljesen szétverte a kubai milícia. Az inváziót egy lehetséges, a támadás hírére kirobbanó Castro-ellenes felkelés reményében indították meg.) Az „arab tavasz” tanulsága az, hogy a kívülről irányított destabilizáció (a térség akut válságokozója, a közel-keleti hidegháború elsődleges állam-állam közti politikai fegyvere) megoldhatatlan, beláthatatlan globális válságot indított útjának, amelyben vírusként terjed szét a konfliktus összes speciális problémája. Egyben a nyugati-amerikai dominancia presztízsveszteségét, a „tér”, a kezdeményezés elvesztegetését is magában hordozza (ez) az elveszített geopolitikai játszma. Ez a vereség az Obama (és Bush) adminisztráció a következő generációkra hagyott öröksége.

 

(Folyatás következik.)