Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Visszanyalt fagyi!

Kellemetlen. Roppant kellemetlen. De csak számukra. Egy magunkfajta jobber trollnak ugyanakkor megkésett (vagy korai) karácsony, ha le lehet rasszistázni egy antirasszistát. Ha emberijogizni és politikai korrektezni lehet egy liberálszocinak. Szabó Tímea eldurrant az ATVstúdiójában és minden csupa kaki rasszizmus lett körülötte. A maffiakormányzás ellopja az emberektől a >>mindent<< és szegénységbe taszítja őket – mondotta, majd egy laza ecsetvonással niggerezett és …

Több »

Gordi és Atesz és a tuttifrutti pukkanás

Ha kicsit elkalandoznak a gondolataim, politikai téren elég perverz tudok lenni. Minap például az járt a fejemben, ha csak Gordi és Atesz közül lehetne választani, hogy döntenék. Akárhogy is próbáltam körüljárni a témát, egyszerűen képtelen voltam azt mondani, „őt választom, és akkor reggelente csak kevésbé nagy slejmet fogok felköpni, hogy aláálljak”. Pedig még ezt a táblázatot is összeraktam, hogy segítsen …

Több »

Snowden a Föld körül. Hawaiiról Nicaraguába.

Könyvtári irodalma van annak a nagyjából két évtizedes jelenségnek, hogy ugyan a telekommunikáció  és legfőképpen az internet fejlődése-elterjedése hihetetlen mértékben kitágította és nyitottá tette életünket, egyúttal minket, felhasználókat is végtelenül sebezhetővé és megismerhetővé tett a minket körülvevő világ számára. Erre az elmúlt pár hét aktuális botránya, a Snowden-ügy ráirányította a klasszikus, hardcore összeesküvésekkel nem napi szinten foglalkozó szélesebb nyilvánosság figyelmét. Annak …

Több »

Kiegészítésre szorul a Tavares-jelentés…

…avagy Magyarországon nem szerelemből tömik a libát. Dugni vagy tömni? – az igazi koppenhágai-dilemma. Vegyünk példát Németországról!Most kezdjük csak igazán érteni, hogyan kell egy országnak helyesen gondolkodni a demokráciáról, hogyan kell megteremteni annak feltételeit, hogy egyáltalán elkezdhessen gondolkodni a demokráciáról, aminek a vége végül a helyes gondolkozás lesz a demokráciáról. És hogy hogyan és miért próbálták eddig véres harcok árán, …

Több »