Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Kishantos rekontra

Korábbiírásomban nem akartam belefolyni Kishantos tartozásának részleteire, mert erről sokat lehet olvasni a neten. IronMémem „olvasói vendégposztja” bebizonyította, hogy két cikket sikerült is elolvasnia az említett témában, aminek végtelenül örülök. Ahhoz a lényegi kérdéshez mégsem jutott azonban közelebb, amire én eredetileg utalni kívántam (leegyszerüsítve lásd a bekeretezett részben), azaz kell –e nekünk, jó –e nekünk egy ilyen mintagazdaság. Egyes esetekben …

Több »

A Ku Klux Koalíció

A Tutiblog egyszemélyes konteo-osztaga (Boogieman már napok óta tanácstalanul, cigiről cigire gyújtva, a Toronyházbéli Válságszobába zárva próbálta megfejteni a Kampány Nagy Talányát, a „bajai-balhét. Végre sikerült. A kiindulópont egy már bizonyítottan hamis felvétel, amiben 5 darab roma honfitárs egy szobában arról dumál, hogy mennyiért is kell a Fideszre szavazni. A felvétel eljut az MSZP székházba, ott valami sutyerák átveszi, és reflexből küldi …

Több »

A legdurvább kampány

A szakértők, elemzők, politológusok előre megmondták: a mostani lesz az eddigi legdurvább kampány. És tényleg az lett. Bemászás pártszékházba, a miniszterelnök hungarocell fejével való focizás, hamisított videó, transzparens a Lánchídon a címerünk előtt és tudjuk, hogy ez még csak a bemelegítés. A sajtó jobbról és balról is úgy kezeli a kérdést, mintha ez a pártok ügye lenne, a történteknek pedig …

Több »

A radikálértelmiségről

Elszarta magát Szörmóksegg, és csatlakozott hozzá Savanyújóska is. Az asszonyt a rendetlenséggel, meg a pecsétes inggel, a liberálist a székely autonómia ügyével lehet seperc alatt felidegesíteni. Csodálkozhatnak persze az ideológia-történetben jártasak, hogy hát egy ilyen liberális ügy, mint az autonómia, mégis hogyan képes ekkora indulatot kiváltani a liberális értelmiségből? Az autonóm egyén igényét egy königsbergi filozófus fogalmazta meg, aki szerint …

Több »