Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

A Jobbik is megújul

A második legnagyobb magyarországi politikai pártról az elmúlt négy évben egyértelműen kiderült, hogy intakt politikai erőnek nehezen minősíthető. Állítólag legtehetségesebb politikusa, Vona Gábor vezette szinte megalakulása óta, de akár egy, hozzá hasonlóan átütő politikust sem sikerült a pártnak kitermelnie. Az átütő szó itt persze a gipszkartonra és nem a minőségi vasbetonra vonatkozik. Sikertörténetként indult, de már a 2014-es választáson is …

Több »

A szerencsétlen nők kora

A nyelv fejlődik, változik és a fogalmak jelentésében vannak átmeneti időszakok. Régen az emberi lények egyes egyedeinek nemét két fogalommal, száz százalékos biztonsággal le lehetett írni. Valaki vagy nő volt vagy férfi. Nem voltak átmenetek. Már bőven a nyolcvanas évek voltak, amikor Budapesten láttam valakit, akinél megzavarodtam a kategorizálást illetően, habár hasonszőrű későkamasz, gúnyolódásra hajlamos fiatalemberek társaságában voltam, végül arra …

Több »

Kristóf és az isten

Trombitás Kristóf kreatív elme. Legutóbbi elmeömlenyében olyasvalamit sikerült létrehoznia, amivel mostanában, ebben a poszt-posztmodern médiavilágban nem találkozhattunk. Kristóf megteremtette a jobboldali tükörképét mindannak, amit eddig csak az újbaloldali ideológiai csomag lelkes híveinek dolgozataiban olvashattunk. Az európai öngyűlölet mostanáig baloldali privilégium volt, s felvilágosult-felsőbbrendű kultúránkat tagadó, nyitott társadalom-kísérlete (egyebek mellett) a bevándorlás-támogató cselekvésben öltött testet, illetve mindabban, ami vele jár, így …

Több »

’68 csalóka nyara

Most 50 éves a XX. század egyik méltatlanul alulértékelt eseménye, a mindközönségesen 68-as eseményekként aposztrofált “forradalom”, a nyugati világot megrengető diáklázadás. 1968-ban Csehszlovákiában is események voltak, de ez nyugaton keveseket érdekelt, a szocializmus emberi arcát verték össze éppen, felszámolva a szocializmus reformjának utolsó lehetőségét is. De nyugaton ez a haladókat nem zavarta, ők ugyanazt akarták, csak sokkal jobban, mert meggyőződésük …

Több »