Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Tegnapelőtt, tegnap, ma kihirdették a rémuralmat!

Mint az közismert és nyilvánvaló, az ellenzéki újságokat betiltották és az ellenzéki újságírókat, a Német Birodalommal történő megegyezés alapján, licencelt koncentrációs táborba zárták. Ki is kételkedhetne ebben, hiszen az összes ellenzéki újság megírta ezt a mai számában. Ahogy sikerült nekik interjút készíteni Joszef Vlagyimirovics Trockij marxista sztárfilozófussal (szlovén!!) is, aki az Orbán-diktatúra nemzetközileg tisztelt bírálója. Trockij elvtárs világosan fogalmazott: „A …

Több »

Halálozási arány (a hülyeségé, az életé, nem a vírusé)

Az ellenzéki képviselők pánikba estek, hogy kevesebbet szerepelhetnek majd az országgyűlésben. Az ebből eredő félelemérzetük egyelőre még sokkal erősebb, mint az, amelyet a járvány indukál bennük. Ennek egyszerű oka van, az, hogy nem szerepelhetnek a számukra megfelelő számban a hírekben, ezt legalább értik, de a járványt azt nem. A Facebookon tartok (nem törlöm őket az ismerősök közül) néhány kirívóan ostoba …

Több »

Ezekre az ellenzéki pártokra szavaztál? Szégyelld magad!

Nem csak politikusi felelősség létezik, hanem választói is. A Fidesz törzsszavazói és támogatói nem csak a támogatásukat vállalják fel, hanem adott esetben hajlandók választóként is viselni a felelősséget azért, amit a pártjuk csinál. Például 8 évig kibírtunk egy MSZP-SZDSZ kormányt, akikkel az ellenzéki szavazók annyira elégedettek voltak, hogy a két párt együtt ma 5 százalékot sem kapna (MSZP 4%, SZDSZ …

Több »

Sorban állás, rémhírterjesztés! Ha gyerekkorodban ünnepelted Rákosi születésnapját, akkor maradj otthon!

Nemzetünk immunrendszere, az ellenzék, mindig is nagy volt rémhírterjesztésben, de most, járvány idején a legjobb tanítványaikat is megtekinthetjük, például sorban állás közben. Mennyi, mennyi tehetség szunnyadt eddig közönség híján a fürdőszobatükrök magányában! Nehéz hetek, hónapok jönnek, minden vicceset meg kell becsülni, azt a polgártársunkat is például, aki 5 (öt) karton Domestost vásárolt, olyan lelki sérülést okozva a túlterhelt pénztárosnőnek, hogy …

Több »