Aristo

Avatar

Mi a teendő?

„Ezek a népek csak úgy fognak engedelmeskedni, ha félnek.”  Napóleon az egyiptomiakról Úgy esett, hogy 1795. október 5-én (az agyalágyult forradalmi időszámítás szerint a IV. év vendémiaire 13-án) Párizsban újabb felkelés készült. Nagyon régen volt már efféle, és a csőcselék, amely megszokta, hogy uralja a várost, unatkozott. Akkor éppen a royalisták lázadtak fel a Konvent és vezetői ellen. A lázadás …

Több »

Gyáravatás 

Dokumentumfilm forgatókönyv A színhely Zugló egyik elhagyott, düledező gyárépülete. Az épület előtt gyülekező tömeg, nyugdíjasok, obsitos munkásőrök és önkormányzati képviselők, kezükben vörös szegfűvel. Az épületen hatalmas molinó, rajta szocreál épülete látható, vörös betűkkel felírva: Konzervgyár. Alatta szöveg: „A munkásosztály a paradicsomba megy!” A bejáraton felirat: „Szocialista Filmgyár”. A plakát előtt szónoki emelvény, rajta Tóth Bertalan. Egyszerű öltönyben áll, kezében papír, …

Több »

A semmi háborúja

„Ember semmitől se viszolyog jobban, mint attól, hogy olyasmi érjen hozzá, amit nem ismer”  Elias Canetti: Tömeg és hatalom Nem kell valódi néger ahhoz, hogy elnyomják, bőven elég a virtuális néger is. A világ egyre gyorsuló elhülyülésének ékes példájaképpen, vasárnap tüntetést rendeztek Budapesten a négereket érő elnyomás ellen. Lévén, hogy kis hazánkban nem nagyon vannak négerek, úgy véltem az előző …

Több »

Összehasonlító csőcseléktan

„Iszonyatos nyomor, az életszokások elvadulása, melyek már most új ősembereket nevelnek az oromzatok és a manzárdok világában, a pincékben és a hátsó udvarokban – nos ezt jelenti ezekben a pompás tömegvárosokban élni.” Oswald Spengler: A Nyugat alkonya Bejárta a világot egy videó, melyen azt láthatjuk, hogy egy csomó agyalágyult letérdelve kér bocsánatot pár négertől. Mint minden hülyeség, ez is ragályos …

Több »