Aristo

A Momentum-akció

Nem a kritika, hanem a forradalom a hajtóereje a történelemnek. Karl Marx Eljött hát, amit alig vártunk. Ügynökünk bejutott a Momentum legbelső szentélyébe, ahol a titkos, földalatti akcióikat szervezik. A helyszín eléggé jellegtelen – mint például FeGyőr – és nem sokat árul el az itt szövögetett tervekről. Talán egy, a háttérben lógó, félig eltakart Orosz Anna portré mely kissé romos …

Több »

Zene az ukránok füleinek

„A mi korunkban a zene mindinkább arra törekszik, hogy szentimentális, vagy tragikus történeteknek kísérőjelensége legyen, s ilyenformán hovatovább egy vásári bódé kikiáltójának gyanús szerepét tölti be, aki a bódéban tulajdonképpen megbúvó sötét Semminek igyekszik hangos reklámot csinálni.” Claude Achille Debussy Vészjósló jelek gyülekeznek! Háromezer ukrán végveszélyben! Még a föld is rengett Angliában! Kétségbeesve értesültünk, a szerencsétlen britanniai ukránok végveszélyben vannak, …

Több »

Viagrát az oroszoknak

„Erővel törjétek meg a germán nők faji gőgjét, tekintsétek őket jogos hadizsákmányaitoknak!” Ilja Ehrenburg A háború viharaiban teljesen elsikkadt ezidáig az a tény, hogy a Viagra gyártója is kivonult az orosz piacról. Az impotencia nem vicces dolog, ahogy a háborúban szokásos potencia sem. Mikor Sztálin tudomására jutott, hogy a katonái sorozatban erőszakolják meg a nőket, azt mondta a népek bölcs …

Több »

Jégkirálynő

„Az első baloldali – mint mondják – maga a Sátán volt.” László András Néró – midőn elvette az amúgy férfinak született Sporust – úgy nyilatkozott, hogy nincs erkölcsös ember, akinek szennytelen volna bármelyik testrésze. „Ehhez még azonfelül ő maga úgy ment feleségül, mint hozzá Sporus, miközben épp úgy jajgatott és visítozott, mint egy leány, mikor elveszik a szüzességét. Szilárd meggyőződése …

Több »