Aristo

Avatar

Nacionalizmus

„Azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra kárhoztatnak, hogy megismételjék azt.” George Santayana Sajnálatos módon Techet Péter újabb cikkel örvendeztette meg a nagyérdeműt. Nem kellett volna, de hát tehetetlenek vagyunk ebben az ügyben. A cikk lényegében a haladó libsizmus egyik legnagyobb ellenségének, a nacionalizmusnak ostorozásáról szól, amely – a szerző szerint – a legnagyobb rosszal, az EU széthullásával is fenyeget. …

Több »

A szavak mágiája

„A legnagyobb különbség egy macska és egy hazugság között, hogy a macskának csak kilenc élete van.” Mark Twain Homokszem került a kozmosz gépezetébe. A nagyon demokratikus, nagyon nyitott Ausztriában a választások tisztaságához némi kétség férkőzött. Ugye mindannyian emlékszünk rá, hogy a második fordulóban a „rendes”– értsd: a szavazófülkékben leadott szavazatok – összeszámlálása után a szélsőségesnek, populistának és jobboldalinak nevezett Osztrák …

Több »

Ujjé a Ligetben

„Ha egy diplomata felmászik az utcai lámpára, elviszik a mentők. Ha egy villanyszerelő teszi, semmi baj. Ha ugyanez a villanyszerelő jegyzéket nyújt át egy nagyhatalomnak, nyomban beszállítják. Mind a jegyzék átadása, mind a lámpaoszlopra mászás lehet teljesen normális és szükségszerű cselekedet, és lehet komoly kórtünet.” Rejtő Jenő Egy bolond száz bajt csinál Magyarországon a fasizmus a tettek útjára lépett. Ez …

Több »

Entrance

„Mert a rikító ponyvák alatt, patinás kupolák alatt is kan-kofa támadt annyi, hogy röhög a föld s mert a kofákra hallgat a sors is: eljön a fekete katona.” Nagy László: A város címere Kiléptek az angolok az EU-ból. És lőn sírás-rívás és fogaknak csikorgatása. A média megtelt apokaliptikus víziókkal a tőzsdék összeomlásáról, a font értékvesztéséről, háborúkról, sáskajárásokról és járványokról. Mindezt …

Több »