Aristo

Avatar

A sajtófigyelő megfigyelése, avagy ki őrzi az őrzőket

„Az emberek a maguk által feltárt okokat meggyőzőbbnek tartják, mint azokat, amelyeket mások tárnak fel helyettük” Blaise Pascal Szenzációként csapott be a hír: Vona Gábor után immár Juhász Peti sajtófigyelőt is megfigyelték. Mindkét érintett a Fideszt vádolja a saját megfigyeléséért, pusztán logikai úton – bizonyítékot ugyanis nem láttunk – mondván: ki más lehet a háttérben. Egészen egyszerűen úgy látják, semmiféle …

Több »

A roma jogvédők törülközőjének bedobásáról

Az igazmondás vezérlő csillaga, az Index névre hallgató kiadvány világvége hangulatú cikkben ír a cigány kisebbségi szervezetek bukásáról, „Bedobják a törülközőt a legfontosabb roma érdekvédők” címmel. Ebben leírják, hogy több régóta működő cigány szervezet, köztük a legharcosabbak is, anyagi okok miatt beszüntetik a tevékenységüket. Eddig a szörnyű hír, aminek kapcsán engedtessék meg nekem néhány korszerűtlen gondolat. A cigány szervezetek működéséről …

Több »

Az indulatokról

„Haragot, istennő zengd…” Homérosz: Íliász Kampány van. Ez – többek között – azzal is jár, hogy a libsi sajtó nagyobb sebességre kapcsolt és az unalomig ismert „érveket” egyre gyakrabban és egyre harsányabban ismételgeti. Ennek jegyében a migránssimogatás Paganinije, az őziketekintetű arab gyermekek Teréz apája és anti-kerítés, Földes András is újabb opusszal örvendeztetett meg bennünket „A menekültellenes kampány nem is a …

Több »

Vakáció!

„Nyolc óra munka, Nyolc óra pihenés, Nyolc óra szórakozás.” Beatrice együttes Híre ment, hogy a Németországban élő migránsok között divat lett a vakációt „otthon”, a küldő országban tölteni. Oda mennek nyaralni, ahonnan – ezt a migránssimogató sajtóból tudjuk – az elviselhetetlen életveszély és üldöztetés elől menekültek hozzánk. Persze lehetséges, hogy ilyentájt, nyáron a terrorszervezetek is vakációznak és nincs lövöldözés. Az a …

Több »