Most akkor jó nekünk Trump?

 

 

  

Tavaly Ron Paul szenátor és a Tea Party bemutatásával kezdtük hosszú Amerika-sorozatunkat, ma pedig, az elnökválasztás sokadik másnapján eljutunk a Nagy Fináléhoz. Jól esik konstatálni azt, hogy a képet, amit Amerikáról festettünk, többé-kevésbé vissza is tükrözte a valóság.

Hillary Clinton épp úgy érezheti magát, mint Orbán Viktor 2002-ben. A jövő ugyan elkezdődött, az előrejelzések neki mutattak jó széljárást, az ún. társadalmi tartalékai stabilak, sőt, a számszerűen bejövő szavazatok alapján győzelmet is aratott, de a „döglődő oroszlán még harapott egy utolsót” és – stílszerűen a választási rendszer sajátságaiba kapaszkodva – vörösbe borította Amerikát. Miután kiünnepeltük magunkat, nézzük azokat a problémákat, melyekkel Trumpnak ezután, a furcsa győzelem után szembe kell néznie.

Emlékezzünk csak, mi volt a szöveg a Fidesznél: „Az agresszív második, és az élelmes harmadik egy trükkel elveszi a kormányzás lehetőségét a tulajdonképpeni elsőtől”. Ez igazából érvényes most is, az amerikai elnökválasztásra vonatkoztatva, hisz a tulajdonképpeni győztes Clinton, de a de facto győztes mégis Trump. Ők nyertek, de az elektori rendszer miatt nem voltak képesek ezzel mit kezdeni. Az elektori rendszer meg maga az Amerikai Egyesült Állom.

Az elektori rendszer 1787 óta van érvényben, tehát szerves része az amerikai demokráciának, és a történelem során összesen eddig 4 esetben történt hasonló, legutóbb éppen Kicsibush megválasztásakor, aki – szintén hasonló módon –  elég népszerűtlen elnökként foglalta el a Fehér Házat, s politikai túlélésének kulcsa a Word Trade Center merénylet volt.

Másik figyelemreméltó tény, hogy Trump „alkalmi és kételkedő” hátországával szemben a Demokrata bázis sosem volt még szervezettebb. A Demokraták térfelét milliónyi, egymással kapcsolatban álló, bőségesen finanszírozott és a média által is támogatott aktivista-csoport hálózza be. Ilyen „Sturm Abteilung” a republikánus térfélen egész egyszerűen nincs, még nyomokban se tartalmazzák.

Párhuzam: a Fidesz is így építkezett, bár messze szelídebben, mint azt most Soros Gyuribá forgatókönyvében látjuk. De Viktornál a vereséget követően jöttek a polgári körök, és noha mindannyian emlékszünk arra is, hogy milyen „nemzeti konzultációs”, „népbarát” mozgásokat végzett a Fidesz a 2002-es buktát követően, beleértve a párt komplett átszervezését, a Demokraták mindezt az elnöki hatalom mögött megcsinálták.

Ennek ellenére a Demokrata párt helyzete most nagyon hasonló. A feltáratlan „társadalmi tartalékok” úgy tűnik mögötte állnak. Hasonló volt például a Fidesznek a Rendszerváltás „csendes generációjának” számító akkori huszonévesek és a bizonytalan szavazók tábora, akiket végül 2010-re tudtak mobilizálni, bár ehhez kellett Őszöd és az MSZP totális széthullása is.

A Demokraták viszont a Néptől távol, elitista politikával dolgoztak, sőt a „népet” le is nézték, hisz a szimbolikus csaták kötötték le a politikai energiákat. Lehetett a Demokratáknak is példálózni a hispánokkal, feketékkel, a melegekkel és mindenféle kisebbséggel, de ezeket a csoportokat mégsem sikerült az elvárt tömegekben megszólítani és elvinni az urnákig.

Akik viszont az előre mértnél jóval nagyobb arányban mentek el, azok a „panelprolik”, a rendneck „cigányok” és a dühös frusztrált „nyuggerek”, valamint a Kulturkampfban alulmaradt értelmiség. Ha demográfiailag nézzük, igazából a hajdani MSZP mögött is hasonló társadalmi rétegek álltak anno, akikről addigra már a – demokratákhoz hasonlóan elbizakodottséggal – a Fidesz-vezetőség és körötte sündörgő politológus okosmókusok mind azt hitték, hogy már rég kihaltak. Hát nem haltak, sőt dühösek voltak, tele elfojtott frusztrációkkal, és bosszút is álltak az arrogáns, nyomulós, taknyos, felfuvalkodott Orbánon. Jött Megyó, majd Fletó.

Az amcsi baloldal legnagyobb baja Obama „hiánya”, illetve akár egy Obamához hasonló figura jelenléte. Akik vannak, azok szinte mind egytől egyig vén, dörzsölt, fehér csókák, akik közül Clinton egyedül a vaginájával tűnt ki, nyilván meg is játszották. Hát nem jött be.

A republikánusoknak papíron esélyük se volt

A Republikánusok társadalmi tartalékai azonban nagyon erősen kifogyóban vannak. Fiataljaik alig vannak. A demográfiailag növekedési pályán álló kisebbségek idegenkednek tőlük, ami folyamat még erősödni is fog az elkövetkezendő években, akkor is, ha azt a bizonyos falat Amerika valóban meg is építi a mexikói határon. A Republikánus szavazótábor SEMMIT nem változott az elmúlt 12 (!!!) évben, tehát a Republikánusok masszívan a 3. választás óta hozzák ugyanazokat az szavazókat, szinte darab számra.

Ennek ellenére

Az igazi mozgások mégis a Demokraták oldalán mutatkoznak, akiknek a nagy emelkedő pályája Bush második megválasztásánál kezdődik és egy nyílegyenes, felfelé mutató tendenciát rajzol ki egészen Obama megjelenéséig. Obama megválasztásakor csúcsosodik, aztán elindul a lassú lejtmenet. Tetszik nem tetszik, a tény az, hogy Obama első megválasztása óta közel 12 millió szavazót vesztett az amerikai baloldal, annak ellenére, hogy ugye láthattuk: a balmédia szinte viszhangzott a brutális szovjetpropagandától. Mintha a Haladás töretlensége, a Fejlődés megállíthatatlan rakétája csak úgy söpörne, és a Középkorból az Űrkorszakba jutnánk 8 év alatt a világ legcsinosabb, legjobb fej, legnagyszerűbb TÖRTÉNELMI elnöke vezetésével, aki ráadásul fekete.

Tényleg úgy tűnt (és ez a lényeg, hogy tűnt), miszerint itt a Demokraták az Új Világrendet építik heti hét napban, váltott műszakban, és tényleg az lesz, hogy a Buzisugárvetővel szétszórt ifjúság már spanyolarabul fog beszélni, a számozott városok közt űrhajókkal lebegve. A fejlődés látszata azonban – mint azt a mellékelt ábra mutatja – a lassú, de biztos rothadást fedte el.

A sikerpropagandával elfedett kudarcok tömegeit.

A bedőlt Obamacare-t, a munkanélküliséget, a létbizonytalanságot, a magára hagyott és megbélyegzett tömegeket, valamint a szinte fülsiketítő kommunista-liberális propagandát. Pökhendi ostoba sztárokkal, liberális gőggel és nyomasztó kommunista víziókkal volt telve az éter egy mindezt az erőszaksságot tökéletesen megszemélyesítő, zsigerei mélyéig korrupt és törtető klimaxos Göbbelsszel elnökjelöltnőként, akit konkrétan azért kellett volna megválasszon az amerikai népnek, mert pinája van. Legalábbis volt régebben.

A lesarkított, lebutított, logikátlan és öntelt arrogáns SJW-k (social justice warriorok), miután túszul ejtették a komplett liberális oldalt, szépen be is navigálták saját vesztébe. Mára csak a legeslegelvakultabb amcsi baloldali véleményformálók nem ismerik be, hogy ez a kudarc belső kudarc, és nem a külső, trumpista ellenerők sikere. Ez a történet belülről lett elbaszva, nem pedig a „jobboldal” által jól csinálva.

Az amerikai baloldal – az ittenihez hasonlóan – burokban él

Abban a burokban, ahol a harmadik generációs meleg bálnák szavazati joga többet számít, mint egy alaszkai halász gyerekeinek jövője.  Ott lett elbaszva, hogy az okoskodó college-liberal pofázás, a leszbikus transznemű törpék és kutyának született transzmacskák panaszai többet értek Amerika „keményen dolgozó kisembereinek” panaszainál. Ott lett elbaszva, hogy a Stanfordon a „safe-place” hiszti többet ért, mint a tudományos viták. Ott lett elbaszva, hogy például köztudott, hogy a „mélyszegénység” jelensége Amerikában 80%-ban a déli, fehér „redneck” réteget sújtja, és az a professzor, aki ezt publikálni akarta, ki lett rúgva rasszizmusért (true story, tavalyi eset…). Bárki rögtön kapta a teljes intifádát és a tudományos elleheteltenítést, ha valami olyant mondott, ami sértette valamelyik picsára elkényeztetett SJW érzékenységét. Az agresszív balosok ezt egész „szegénység” témát rávetítették – egyébként rasszista módon – a feketékre és szénné nyalták a seggüket a médiában, miközben – a valóságban – ipari munkahelyeiket egyszerre számolták fel fehér munkásosztálybeli társaikkal együtt a „globális felmelegedésre” hivatkozva.

Ment a szörnyűlködés, mikor látták, hogy egyre több a fekete arc Trump gyűlésein, de hát ők biztos kurvára elmebetegek. A „szén az rossz, és piszkos”, hasonlóan az azt kibányászó „undereducated white male”-hez. Szenet néger nem bányászik, hisz ő el van nyomva, és a rá rasszista fehér rendőrök lődöznek, amikor épp ártatlankodik az utcán. Nemde? Na persze.

Kár, hogy mindenki tudta, aki Amerikában él, hogy ebből egy kurva szó sem igaz.

Nos ez a réteg, tehát tulajdonképp az „ózdi bányász meg a csepeli melós, akinek bezárták a gyárait és évek óta munkanélküli” képezte azt a dühös és elszánt réteget, akikre Trump épített, akikkel Trump kipótólta az egyre fogyó republikánus törzsgárdát. Ezek azok a munkások és melósok, akivel ő mindig is képes volt jól megérteni magát, és akik miatt korábban a Demokrata pártban gondolkodott, ugyanis ez a réteg, ha éppen nem kúrják szét Amerikát a boldogabb és szebb jövőre hivatkozva, akkor stabilan a demokratákra szavaz. De ezek most be akartak egy vastagot mutatni a felfuvalkodott, arrogáns, burokban pofázó buzisugárvetős baloldalnak.

Persze ez még mindig kevés lett volna, ha a kisebbségek fegyelmezetten leszavaznak Clintonra, csak hát a „cigányok balra szavaznak, mert el vannak nyomva (és le lehet őket fizetni)” fáma pont olyan bevett volt itthon, mint ahogy a Demokraták automatikusan számoltak a „négereikkel”, akik Johnson óta hűséges bandériumaikat alkotják. És aztán azt látták, hogy a „jobbágyoknak” ezúttal nem volt elég a gulyás, és odaálltak a narancspofájú furahajú mellé ők is.

A fontos dolog azonban mégis az, hogy Amerikában a népesség ennek ellenére sem a jobboldalon mozog. Momentán a jobboldalhoz állt, de alapvetően nem ott van. Protestál, dühös és odacsapott, de nem TARTOZIK oda. Hacsak Trumpnak nincs egy csodaszere, amivel egyszercsak azt fogjuk látni, hogy létrejön egy teljesen új politika a régi romjain. Erre amúgy volt példa Amerikában nem is egy.

(Foly. köv.)