A valóság azoknak való, akik nem bírják a haladó gondolkodást

 

 

  

Olyan rossz idők járnak a haladó sajtóra, hogy lassan már a saját képét sem bírja elviselni a tükörben. A legesleggázabb vágyközlések után a „trumpista” Zorbánról most, Trump győzelme után sikerült kideríteniük fék-és-ellensúlyéknak, hogy persze próbált visszatáncolni a tusnádfürdői „pocsékul ütemezett, súlyos elszólásából”. Kórtörténeti jelentőségű esemény, amikor a sokat idézett „elvesztették a kapcsolatot a valósággal” kifejezés értelme a szemünk előtt elevenedik meg.

Már nem is hat akkora különlegességként, amikor a haladó sajtó minden gátlást levetve, úgy beszél és ír egy-egy politikusról, mintha focimeccsen (ahol természetesen tudjuk, semmi keresnivalója a gyűlöletnek) elemezné a másik csapat kemény szélsőhátvédjét. A mi permanens diktátorozáshoz szokott füleinkig szinte már fel sem érnek az olyan szalagcímek, mint:

„Lehet, hogy Donald Trump véletlenül igazat mondott?” vagy „A folyamatosan hazudó elnökjelöltnek esik szét a kampánya”

Az utóbbi egyben már át is vezet minket a legviccesebb kijelentések világába. Trump „széteső kampánya” és a hasonló, fékek és ellensúlyok nélküli vágykivetülések jellemezték a híradásokat a választások előtt, illetve az első komolyan vehető eredmények beérkezéséig. Aztán ahogy a szavazatszámlálás közben egyre nőttek Trump esélyei, ez átváltozott „igen, de…” üzemmódba. Amikor pedig beköszöntött a vég, akkor teljesen leereszkedett a szemük elé a rózsaszín ködfátyol, amit Hitler úgy fogalmazott meg annak idején a bunkerben:

„Majd jön Steiner, és minden rendben lesz.”

Vágyak. Vágyak mindenütt

Lássuk hát, hogyan hangolt a független liberális sajtó a szuperkeddre! A haladók első pontja, hogy mélységesen le kell nézni, és gúnyolni kell minden nem haladót. A választók ugyanis – mint ezúttal is kiderült – értékelik a felsőbbrendű elitista pökhendiséget:

„A Trump News egyébként vélhetően az Egyesült Államokban amúgy is egyre több embert megmozgató alt-right, azaz jobb fordítás híján az összeesküvéshívő bolond széljobber mozgalom fogyasztóit szolgálná ki.”

„a republikánus pártnak az 1964-es választást csúnyán elbukó Barry Goldwater óta nem volt annyira esélytelen elnökjelöltje, mint amilyen most Donald Trump”

– talán többször kellett volna elismételni, hogy igazsággá váljon.

„Trump bajban van Észak-Karolinában és Pennsylvaniában”

– szólt az ünnepi vágyharsona. Hát igen, akkora bajban volt, hogy megnyerte az államot.

„pár ezer voks alapján Trump agyonveri Clintont Kentuckyban. Kár, hogy még több mint 100 millió voksot össze kell majd számolni”

– ha nincs ellenérv, hát gyártanak olyat, ami legalább a haladók által amúgy mélységesen lenézett tanulatlan emberek számára annak hangzik.

Az általános formula az volt, hogy Trump vezet, DE alacsony a feldolgozottság, DE később futnak be a demokrata szavazatok, DE ezek amúgy is republikánus államok… Ha Hillary vezet, akkor semmilyen más körülmény nem érdekes, sőt belefér némi középen álló ellendrukkerkedés is:

„30%-os feldolgozottságnál masszívan vezet Hillary Clinton még Ohióban is, most épp 51,9-44,5%-ra. Ezt a középnyugati rozsdaövezeti melósállamot Trumpnak kellene behúznia ahhoz, hogy ne szálljanak el az esélyei már baromi korán.”

Közben többször szóba került a Clintonnak szükséges 270 elektori szavazat. Ebből a görcsös, izzadt reménykedésből most végre Indexéknél is megérthették, milyen volt nekünk átélni, amikor az Eb-n Izland ellen támadtunk az egyenlítésért az utolsó percekben.

A bukás

Már látszott, hogy Trumpra sokkal több szavazat érkezik, mint amennyit a manipulált közvéleménykutatások jeleztek, az viszont egészen bájos, ahogy ezen őszintén meg tudtak lepődni a haladó sajtósok. „Necces a helyzet”, „kemény”, „vérzivataros óra” – ilyen elfogulatlan, kiegyensúlyozott szófordulatokkal próbálták csitítani háborgó lelkük hullámait. A vége felé egy-egy józanabb pillanat erejéig szembenéztek a valósággal, de aztán az addig érvényben lévő „igen, de…” szerepét hamar átvette a ködfátyol, és a szokásos hiszti. Ha nem az van, amit a haladók akarnak, akkor bizony a haladók a csillagokat is lefenyegetik az égről: Reszkess, buta paraszt, ha nem minket választasz! Mi úgyis jobban tudunk mindent!

„borítékolható, hogy brutális eséssel fognak reagálni az európai és amerikai tőzsdék a szerdai kereskedési napon egy esetleges Trump győzelemre”

„simán lehet, hogy holnap akár 5-10 százalék közötti bukó lesz az amerikai pénzpiacokon, és Európa is meredek mínusszal fog nyitni délelőtt”

„ha felkel a nap Európában, és a részeg brókerek betévednek a monitorjaikhoz, akkor kezdődik majd az igazi vérfürdő”

(Aki pénzpiaci tanácsokat kérne a jövőben, az inkább kerülje az Indexet!)

Aztán már mintha Szálasi naplóját olvasnánk, aki a szovjetek elől Ausztriába menekülve, lehúzta a redőnyt önmaga és a külvilág közé, és úgy írta meg, hogy a szovjetek kiverése után a németektől is meg fog szabadulni. Indexék ugyanilyen természetességgel értekeztek Clinton majdani győzelmének egyik vetületéről:

„Ha egy ilyen szoros, fordulatos estén visszahozza Clinton, vajon el fogja fogadni az eredményt Trump? Nem valószínű. Tehát mindenképpen bizonytalan időszak jön az amerikai politikában.”

„Még döntetlen is lehet, sőt Clintonnak ez kb. az egyetlen reális esélye (…) Ez lenne az igazán szép.”

Végül utolsó hevenyészett próbálkozásként még közölték, hogy az amerikai sajtó szinte egyöntetűen Trump ellen buzdította a szavazókat. Ez a választás végén egyrészt ugye már mindegy, másrészt csak akkor érv, ha a sajtó független és középen álló. Azt pedig, hogy mennyire az, az Indexnél szemléletesebben kevesen mutatták meg.