Tiszteletet metakognitív kiskutya farokcsócsálásának világnapján!

 

 

  

Na, szóval van ez az Ungár Klára. Ő egy ilyen nagyon meleg nő. Lezbi. Vagy mi. A minap nem tetszett neki a „transzmeleghomóqueergendersemlegesség-ellenességes világnap elmúlta alkalmából feltett újságírói kérdés kapcsán kifejtett miniszterelnöki válasz”, ezért lendületből lebuzizott két fideszest. És ezen a ponton minden felmerülő kérdésünkre választ is kaptunk. A liberális „metakognitív kiskutya” elkapta saját farkát és csócsálja. Ettől még az ember homofób nem lesz, de libsifób egész biztosan.

B. Boogieman

Most lehet hirtelen lesz a váltás, de előre érdemes leszögezni egy dolgot. Az, hogy egy konzervatív, jobbos oldalon valaki nevezetesen más véleményt fejt ki, mint amit a libsi ungárklárák szeretnének hallani, már bőven elegendő, hogy valakit lebuzizzanak, talán épp a melegaktivisták. Oly hevesen, hogy a Napi Gazdaság már-már a kerékbárczyszabolcsi értelemben vett békaharcra buzdítsa kb. a konzervatív talpasokat, hogy a melegaktivista liberális métely ellen hatékonyan vegyék fel a harcot. És akkor meg is érkeztünk Európa igazából legnagyobb és legmélyebb belső törésvonalához, ahol minden bajunk, gondunk forrása van, és bizony ahol a legkeményebben épp a meleg téma kapcsán mutatkozik meg a lüktető seb, amiből aztán Charlie Hebdók, szoborrombolós francia laikusok, meg iszlám terroristák, arab-francia bűnszervezetek nőnek ki, miközben kamionok hátán flitteres reverendában technó zenére masztiznak feszülettel a felvonuló prájdosok. Igen, azért írom ezt külön így, mert a melegek többsége szépen éldegél a maguk módján. Csöndben, tisztelve és elfogadva másokat, nem csak magukat, és akik soha az életben nem másznának kamionok hátára, és nem dörzsölgetnék magukat reverendában egy Corpussal, mert tisztelik azt, hogy például én vagy más konzi ettől erősen besértődik.

Szóval akkor, hogy lássuk a felállást, van egyrészt Orbán,  aki merészelt válaszolni egy kérdésre a metakognitív kiskutya farokcsócsálásának emléknapján:

A miniszterelnök a homofóbia-elllenes világnapon többek között arról beszélt, hogy Magyarország alapvetően tradicionális értékeken áll, toleráns ország, ugyanakkor a tolerancia nem azt jelenti, hogy “tőlünk különböző életfelfogásokat azonos szabályozás alá vonnánk”. A tolerancia türelmet, együttélési képességet jelent, a magyar alkotmány ezen az alapon áll, s világosan különbséget tesz a férfiak és a nők között létrejött házassági kapcsolat és az attól eltérő együttélési formák között. Ezt meg fogjuk tartani – szögezte le Orbán Viktor.

Azt is mondta: hálás a homoszexuálisok közösségének, hogy nem azt provokatív magatartást folytatja, amivel számos európai országnak meg kell küzdenie és pont az ellenkező hatást váltja ki, mint amit szeretne. Kijelentette: az érintettek Magyarországon biztonságban vannak, megkapják az őket megillető tiszteletet, s a külföldiek sem érzik ebből a szempontból veszélyes városnak Budapestet.

 

Másrészt a libnyaf hiszti B-közepét adó melegliberális, jogmeleg, LMBTQ, forradalmi aktivisták, akik rögvest meg is sértődtek, és így válaszoltak:

A kormányfői nyilatkozat annak fényében különösen döbbenetes, hogy a Homofóbia és Transzfóbia Elleni Világnapon a Magyar LMBT Szövetség már jelezte, a kormány ebben a küzdelemben is szembemegy Európával. Miközben Európa országai az utóbbi évtizedekben az LMBT jogok területén komoly eredményeket értek el, Magyarország nem ebbe az irányba halad.

Az elmúlt években az LMBT emberek élete hazánkban még nehezebbé vált az azonos nemű párok jogait korlátozó törvények (például a házasság és a család kirekesztő fogalma az új Alaptörvényben), az LMBT civilszervezeteket mint “idegen politikai ügynököket” megbélyegző kormányzati támadások, és a szélsőjobboldali ideológiák és az LMBT nyilvános eseményeket erőszakkal fenyegető politikai csoportok térnyerése miatt. Magyarország 2014-hez képest két helyet esett vissza az ILGA-Europe LMBT jogi indexén, már csak 16. az európai összehasonlításban, a Transgender Europe (TGEU)  nemrég publikált transzjogi térképén pedig a középmezőnyben van.

A homofóbia és transzfóbia kézzel fogható következményei szomorú képet mutatnak:

Magyarországon minden harmadik LMBT embert ért már hátrányos megkülönböztetés, leggyakrabban köztereken és szórakozóhelyeken.

A diszkriminációt tapasztaltak közül minden ötödik ember munkahelyén vagy az iskolában is tapasztalt megkülönböztetést.

Az LMBT emberek 16%-a homofób vagy transzfób erőszakot is elszenvedett.

Az LMBT emberek kétharmada életének valamely szakaszában megpróbálta elfojtani szexuális irányultságát.

Hazánkban a transz emberek közel fele tett már öngyilkossági kísérletet.

Minden ötödik transz embertől megtagadták már az orvosi kezelést – csupán transz státuszuk miatt.

2014-ben a magyar kormány még közleményben állt ki a homofóbia és transzfóbia ellen, idén ez a lépés már elmaradt – emlékeztetett a szövetség, amely sürgette, hogy a kormány nyilvánosan álljon ki az LMBT emberek jogai mellett, és tegyen meg mindent, hogy a homofób és transzfób megkülönböztetés, erőszak ne legyen a közösség mindennapjainak része.

 

Ha behunyjuk szemeinket, és egy kicsit elkezdünk az időben visszafelé menni, akkor felsejlik előttünk az, hogy mi volt mondjuk a 1990-es években. Néhány kivénhedt retroliberális még szokott ezzel jönni, miszerint a „jobboldal ab ovo antiszemita”. Volt bizony a Népszabadságban is cikksorozat az anno magukat értelmiséginek látszó tárgyként beállító publicisták tollából, akik szerint a „jobboldalon a fasizmus lelki igény”. „Zsigerileg kell nekünk a vezérkultusz, Arturo Ui (Viktor, a gyengébbek kedvéért), Miniduce (ez is ő), stb.

Nos, miután kb. 10 éven át hallgattuk, hogy mi utáljuk a zsidókat, egy idő után ezek a zsidók nekünk kezdtek panaszkodni, hogy hát például nekik ez annyira nem tetszik. Mert miközben megy a hatalmas antiszemitázás az egyik oldalon, ugyanazok az emberek áttételesen a palesztinok felfegyverzését támogatják, és tulajdonképp gyűlölik Izraelt, tehát nagyobb antiszemcsók, mint amit jobboldaliakról mondanak. Komolyan kezdtek haragudni „politikai otthonukra”, arra a „közösségre” amelyik elvileg az ő érdekeiket támogatja hangosan, de tulajdonképp csak eszközként használja őket és közösségüket arra, hogy az antiszemitizmus bunkójával üthesse a jobboldalt. Eközben a mindennapokban a zsidók elvileg sokkal konzervatívabbak annál, semhogy például olyan jó néven vegyék azt, hogy a baloldal bunkó, ostoba, logikátlan, furkó modora miatt a „judeobolsevik”, „komcsizsidó” és egyéb jelzők terjedjenek az ő rovásukra, miközben hozzájuk „vágnak” olyan ügyeket, amikkel nem is értenek egyet.

Aztán a másik ilyen „franchise alapú bunkó” volt a rasszizmus vád.

Elvileg a jobboldaliak ugyanis utálják a cigányokat. Szagra ugranak kb., mint egy hergelt pitbull. A 12. kerületi szőke-kékszemű, kitenyésztett, árja jobber és a Hangulat presszó részeg nyilas-keretlegény jobbikosa csak stílusában utálja máshogy a cigányokat, mert őket is csak a baloldalon lehet szeretni igazán. Mert a baloldal nem rasszista, a jobboldal meg igen. Ez is ment kb. 10 évig, aminek a vége az lett, hogy a magyarországi cigányság meghatározó körei tulajdonképp mai napig erősebb hátországát képezik a Fidesznek, mint akár a fent említett budai hochjobber. A cigányoknak is leesett a tantusz, hogy azon túl, hogy folyik az érzékenyítés, meg a sipítozás, meg a nyifinyafi, ezen túl igazából semmi sem történik.

Sőt, a „liberális jogvédelem” számukra még talán a zsidókénál is durvább átbaszás, mert a Pestről lelátogató liberálisok jönnek és mennek, ők azonban maradnak, és bizony, ha több évtizedes, sőt évszázados együttéléseket robbantanak fel ezzel, abban egész biztos a rövidebbet is ők húzzák. Néhány affektáló tátikás szívszorongató fotóriportjától, amiből megható kiállítás lesz a Király utcában (ahova ő el se jut), neki a putriban víz nem lesz, ahogy az asztalon se kaja. Ezzel szemben a jobboldali kormány leszarta, hogy neki éppen rasszistának kellene lennie, és olyan programok tömegeit indította be, amivel a cigányságnak érezhetően javult a helyzete a korábbi időkhöz képest. Azokhoz az időkhöz képest, amikor a liberálisok hetente pancsoltak el százmilliókat ostoba reklámfilmekre maguk között, miközben soha az életbe nem lépték át egy putri ajtaját.

Viszont addig hergelték a „parasztokat”, hogy mostanra szigetekbe ágyazva él a hazai cigányság jelentős része egy hatalmas Jobbik-vidéken. Najis tuke libnyaf!

És akkor végül elértünk a melegekhez. Vagy ehhez az LMBQT akármi dologhoz. És itt bizony már úgy tűnik, hogy az utolsó sarokba szorulva keresi a liberális értelmiség a megvédendő kisebbséget, hogy miután kiolvasta Derridát meg Foucault-t, úgy döntött becsempészi Mucsára 1968 szellemét, és majd a jó kis kelet-európai világunkat is jól megdekonstruálja, metakognitív meta-meta szinteken bontja a narratív gyöpöt, töri fel a keleties ortodox konzervatív gondolkodás szikkadt ugarját, veti bele a nyugati értelemben vette európai progresszió friss magvait. Pont, ahogy tette azt Ady Bandi a Tanácsköztársaságnál, aztán Rákosi pajti a második VH után, meg a Lukács ovi a késő kádárizmusban, a Szadesz a kilencvenes években. Ők meg majd most, Soros pénzből, angolszász és skandináv szeleket fogva be a Haladás vitorlájába.

És miután elhozták ide Nyugatot, meg az Ipart, meg az Egyenlőséget, most elhozzák ide a Szabadságot, a melegházasság és gender-semleges skandináv vécék, meg a „gyerek majd eldönti, mit akar” kultúráját. A haladás nevében remélhetőleg elérik azt is, hogy eltakarítsanak pár, addigra megüresedett, ócska templomot meg szobrot az útból, mint a franciák, újra kiadják a Ludas Matyit, lehetőleg Mohamed-karikatúrákkal felturbózva, és addig dörzsölgetik magukat a Feszülettel, míg úgy ki nem pusztulnak a templomból az emberek, mint a fejlett Nyugaton a franciáknál és a németeknél. Ekkor eljön az a szép nap, amikor Magyarország meleg miniszterelnöke az Ész Kultuszának átadott egykori Mátyás-templomban köt melegházasságot egy lehetőleg roma származású, átoperált, transgender szerelmével.

Wojchech Chudy lengyel filozófus 2007-ben halt meg. Őt nevezték a „katolikus Stephen Hawkingnak”, amit annak köszönhet, hogy míg szemben Hawkinggal erősen hívő filozófus, tudós volt, hasonló betegségben szenvedett, mint a”brit tudós”. Egyik utolsó tanulmányában épp a liberálisokra jellemző racionalista alapú dekonstruktív és egyéb posztmodern gondolkodásokat bírálja. Ahogy mi is láthatjuk, a liberális érvekben mindig hemzsegnek a „hosszú, jelzős szerkezetek”, melyek ennek a gondolkodásmódnak az eredményeiként jönnek létre.

A metakognitív konstrukciók ugyanis absztrakt fogalmak absztrakt használatából jönnek létre, és igazából annak esélye, sőt lehetősége, hogy a valóságban ezek megvalósuljanak tulajdonképp lehetetlen, hisz eleve nem valóságosak.

A „melegházasság” jó példa erre, mert bár a szóbeli konstrukciót meg lehet alkotni, valójában a „melegházasságnak” soha nem lehet „gyümölcse”, tehát akárhogy is erőlködünk, soha nem is lehet olyan, mint egy férfi és nő kapcsolata. Kénytelen benyúlni valaki más, mesterségesen, hogy a konstrukciót éltetni lehessen, tehát nem elég „megalkotni” a szót, hanem bizony kellenek az állami árvaházak, béranyák, örökbefogadási, mesterséges megtermékenyítési, majd később génmanipulációs és egyéb klónozásos dolgok is, amik révén már erősen feszegetjük az ember etikai érzékének határait, aminek semmi köze nincs a melegekhez, annál több azonban az Egyetemes Etikához.

Chudy ezt a csapdát úgy hívja, hogy a „reflexió csapdája”, „a posztkantiánus szubjektivizmus futóhomokja”. Az, ahogyan a metakognitívnak nevezett, „gondolkodjunk a gondolkodásról” elkezd mutálódni, és a végén a teljesen elröppent, abszolút ember-ellenes, elképesztő elméletek jönnek ki. Pár hete, egy angliai egyetemen történt, hogy a pakisztáni származású „queer” aktivista (a queer az az ember, aki még nem döntötte el mennyire meleg a Quinsley-skálán, hanem a bi, transz és lezbi identitásokat cserélgeti) kitiltotta egy gyűlésről a fehérbőrű diákokat. Amikor megkérdezték, hogy ez mégis így hogy, azt mondta: „ő nem lehet rasszista, hisz egyrészt meleg, másrészt színes bőrű”. Ez az eredménye a „reflexió csapdájának”. A fejlett nyugaton ez már oda vezet, hogy a minősített rasszizmus is megengedett valakinek, aki bizonyítottan „nemrasszista”.

Mert balos, mert liberális és mert aktivista, ami felmentést ad minden alól.

A liberális progresszió új álcáját elég ügyesen magára ölteni valakinek, hogy bármit megtehessen, bárkit megbélyegezzen, és ha teheti, bizony kitiltson. Fehéreket, angolokat egy angol egyetem politikai gyűléséről. Szintén friss ügy fejlettnyugatról: Dolce és Gabbana, és két híres, nyíltan meleg divattervező épp azt nyilatkozta, hogy a család az egy hagyományos dolog, mert ők is abban nőttek fel, és a „mindenhogyan legyártott” gyerekekkel szemben ők szeretnének nyíltan, a társadalom által elfogadottan és boldogan melegek lenni, és nem belemenni ezekbe a hülyeségekbe.

De Franciaországban a melegházasság-ellenes mozgalom egyik vezére például egy transzszexuális előadóművész. A valódi melegeknek egyre károsabb a „metareflektív liberálisok” védelme, ami már nem megvédi, hanem kiszolgáltatottá teszi őket. Nem csoda, hogy az LMBTQ-stb liberális harcosok most bojkottal és egyéb hisztériákkal egyszerűen tönkre akarják tenni Dolcét és Gabbanát, akik viszont épp új piacokat hódítanak eme nyilatkozatukkal. A francia ballib aktivisták meg megpróbálják szintén mindenféle botrányokkal ellehetetleníteni Virginie Tellene, aka. Frigide Barjot karrierjét, aki melegként állt a melegházasság-ellenes mozgalom élére épp azzal érvelve, hogy a meleg párkapcsolat másságának az elfogadása a cél, nem pedig annak homogenizálása a heterókéval.

Orbán Viktornak egy mondata ez után különösen fontos a mi szempontunkból is: Ovi hálás a homoszexuálisok közösségének, hogy „nem azt provokatív magatartást folytatja, amivel számos európai országnak meg kell küzdenie és pont az ellenkező hatást váltja ki, mint amit szeretne.”

Az érintettek Magyarországon biztonságban vannak, megkapják az őket megillető tiszteletet, s a külföldiek sem érzik ebből a szempontból veszélyes városnak Budapestet. Zárásul: ahogy a zsidóknál, cigányoknál korábban, úgy a melegeknél is láthatjuk, miről van szó, és ahogy korábban sem tettük, most sem fogunk belemászni a „reflexió csapdájába”.

Se egyik oldalról pont úgy, ahogy a homofóbia, kirekesztés és gyűlölet csövébe a másik oldalon.