Csillámtünti helyett praktikus üzleti tárgyalás

 

 

  

“Szóval Merkel látogatása egy abszolút praktikus üzleti tárgyalásnak fogható fel.  Magyarország valószínűleg, korrekt üzletek keretében, valami olyasmi dolgot próbál elérni, mint Gömbös Gyula a Győri-programmal.”

A baloldal demokráciavágya annyira cuki, mint egy szakajtó bébihörcsög. Nagyon akarják, kb. annyira áhítják a „régi köztársaságot” vissza (a mostani is az), mint öregek otthonában a konzisztens székletet. De hát ez van, mindenkinek vannak vágyai, mint sportautó, meg D-s kosaras szőke nő, vagy a lottó ötös. Aztán fogja magát az ember, elábrándozik többezred magával, hogy milyen szép is lenne, ha a szegénységet felszámolnák, nem lenne adó, a csillámpóni-lovaglás meg alanyi jogon járna a 25 év alattiaknak.

Persze, ha a Közmédia ünnepi jelentéseit hallgatja az ember, kb. akkora jelentősége kezd lenni, mint a pápalátogatásnak 1991-ben, de hát ez nyilván baromság. Itt van, tárgyal, kb. a felét meg is fogjuk tudni, hogy miről, és ennyi. A tény azonban, hogy itt van, sokat elárul a valós helyzetről, és a valós helyzet nem az, hogy megjelent a Csodatévő Szűzanya, hogy leossza a Malasztot a szebb jövőért áhítozó kommancs tüntizőkneknek, és jól elnáspángolja Viktorka popsiját. Főleg azért nem, mert Magyarországnak és Németországnak nagyobb részt egyezik a célja, egy az iránya, egyet akar. Ebben kell egyeztetni, ami esetben biztosak lehetünk, hogy Merkel szavai nagy súllyal fognak érvényesülni a szijjártói külpolitika girbegurba irányvonalának kiegyenesítése során.

És ez nem a komcsi tüntetők és Heller Ágnes demokrácia-imájának meghallgatása lesz, hanem a történelem során egészen nyilvánvaló felállás érvényesülése. Ugyanis tetszik, nem tetszik, mi Németország „hinterlandja” vagyunk. És az elmúlt 25 (sőt, inkább 40) évben ez a szerep kifejezetten hálásabb és jobb volt nekünk, mint az alatt a 13 év alatt, amikor a németek igényei Magyarországgal szemben kissé mások voltak, mint most. Akkor a németek kértek tőlünk sok-sok búzát, rengeteg puskatöltényt, tankokat meg ágyúkat és egymillió zsidót. Az első hármat simán meg is adtuk, nem volt panasz: felhúztuk nekik Győr-Gyárvárost, ami azért ma is elég pofás, meg lett Rába, meg lett Ikarusz busz, amikre nem is gondolnánk, hogy a német felvevőpiac végtelensége nélkül megmaradtak volna álomnak, hogy itt a pusztán egyszer lesz olyan, hogy modernizáció. A harmadikat meg sehogy se akartuk, ezért megszálltak minket, és elvégezték pár mocskos kollaboráns segítségével. A komcsik amúgy ezen az iparon tenyészve tettek minket „vas és acél országává” azáltal, hogy megfordították a vonatokat, és azok Németország helyett Oroszország végtelen piacaira tolták a magyar ipar sikertermékeit és a magyar búzát.

Nekik is voltak kollaboránsaik, többek közt az a Heller Ágnes, aki most Merkelhez imádkozik a demokráciáért.

Akárhogy is nézzük, Magyarország mindig e két ország között pendlizett, és mindkét „nagy tesó” volt épp elég szemét rohadék ahhoz, hogy a szerelem, amit irántunk éreznek, ne legyen kölcsönös. A lengyeleknél ez a dolog még durvább, mi azért megúsztuk azt, amit ők nem, de mélyen értjük ezt a „közép európai neurózist”. Ők az „utolsó vérig harcolunk” úton jártak, mi meg a „Kállai kettőst” táncoltuk. Igazából a németek és a ruszkik is rájöttek időközben, hogy nem illik zsidókat irtani idegen országokban, meg malenkij robotra a GULAG-ra hurcolni embereket hasonló elképzelések mentén. Sőt, kifejezetten csúnya dolog mindkettő, olyan, amit jól nevelt ország nem csinál.

Merkel nem akart balhét. Ez tény. Ha megnézzük, és elvonatkoztatunk a stílusbeli különbségektől, amik egy 80 milliós országot vezető lipcsei kémikuslány, és egy 10 milliósat vezető felcsúti ügyvédcsávó közt mutatkoznak, láthatjuk, hogy alapvetően azonosak a célok: jó és élénk viszony Oroszországgal, Európa egysége és ereje, gazdasági növekedés, és a politikai rendszer stabilitása. Ezek a célok azonban manapság nagyon nehéz és kemény célok, nem az a helyzet, hogy pusztán a „fékek és egyensúlyok” valamint Heller Ágnes töretlen hite ebben túl sokat segítene. A franciáknál naponta lőnek a szélsőséges muszlimok, a spanyolok és portugálok felett ott lebeg Damoklész Kardja, Közép Európában tombolnak a ruszkik, és a görög kormány jelenleg épp a „csillámtünti” szekció hatalmas baloldali népakarata és alulról jövő bázis-demokratikus igazságosságának nevében szeretné a görög nép akaratára hivatkozva lenyúlni a német polgároknak a lusta görögöknek kölcsibe adott pénzét. Tehát Merkel gondjai jóval nagyobbak annál, hogy most épp Heller Ágnes és a magyar csillámtüntik imáira figyeljen, neki egy stabil szövetséges kell, egy olyan, stabil és komoly kormány, amelyik a maga részéről Németország és ezen keresztül Európa érdekeit szem előtt tartva segít megoldani a közös gondokat.

Szóval Merkel látogatása egy abszolút praktikus üzleti tárgyalásnak fogható fel.  Magyarország valószínűleg, korrekt üzletek keretében, valami olyasmi dolgot próbál elérni, mint Gömbös Gyula a „Győri-programmal”. A cél magyar részről az, hogy minél több, német piacra gyártó komoly üzem legyen nálunk.  Autók, gépek, vonatok. A cél, hogy a magyar mezőgazdaság termékeit a németek megegyék. Sokat egyenek belőle. És ebből nekünk aztán makrogazdasági adataink legyenek. Ez a politika nem új, mert ezt akarta az a Gömbös Gyula, akinek méltán robbantották fel a szobrát a komcsik annó, mert a politikája a nácik karjába sodorta Magyarországot.  Most nincsenek nácik, most Merkel van. És komcsik sincsenek, mert Putyin van.  És a komoly körökben kevesen vitatják, hogy Gömbös is kb. 30 évre betonozta be a magyar ipar teljesítőképességét a Győri Programmal, és ma is szemmel látható csapásirányt adott minden növekedési álmunk, nyugati életszínvonalról szőtt ábrándunk, tehát tulajdonképpen a csillám-köztársaság ideája felé. Nekünk nem érdekünk a ruszki mackóval való táncikálás, de nem mondhatjuk nekik azt se, hogy „húzzatok a picsába” mert míg a vonatok egyik fele Németország felé viszi a termékeinket, a másik irány Záhonyon át hagyja el az országot még mindig, azok is kb. 60-70 éve.

Ebből a szempontból nézve a tegnapi tünti meg az összes többi hiszti még annál is szánalmasabb, mint az összes többi orbántakarodjos performansz. Lévén semmi másról nem szól, mint ostoba emberek privát hülyeségéről, aminek a realitáshoz annyi köze van, mint vöröshagymának a munkásmozgalomhoz. Reméljük Merkel és Orbán között valódi megegyezés születik, és Merkel sem 1 millió zsidót akar majd cserébe, hanem mondjuk egy kicsit az európai mainstream konzervatív irányzathoz jobban közelítő hangnemet. Meglátjuk mit akar. Úgyis az lesz.