A bolygó legjobb kőlevese távozik, de akkora tragédia azért mégse történt

 

 

  

A bolygó legjobb, legkiválóbb, legmagasabbra rangsorolt kőlevese nem tűr tovább és távozik. Elhagy minket, Bécsbe menekül, mint annyian a szellemi elődei közül. A hús, a répa, a gyökér és a fűszerek maradnak, a leveskocka pedig úgy tesz, mintha szükség volna rá, ezért még marad egy picit. A CEU története ennyi volna röviden, de azért alább hosszabban is értekezünk egyet.

A CEU mint egyetem, mint szellemi műhely sosem létezett. A CEU egy teleshoppos üzleti trükkel ránk tukmált gyógyító hatású műanyag golyó volt, amit ha kisszekrényre helyezünk az ágytámla mellé, akkor elmúlik tőle a köszvény és a visszér. Egy nagy semmi volt, amit amint nekiállt vizsgálni a hatóság, hogy mégis milyen alapon árulják gyógyhatású készítményként, nekiálltak foltozgatni, átcímkézni, külföldi elismervényeket lobogtatni, mintha meg lehetne javítani egy műanyag golyót. Kijelöltek egy faházat, hogy az az egyetem, ahol az a tudás született meg és gömbölyödött a bolygó legkiválóbbjára, amit nekünk, ostoba bennszülötteknek idehoztak. És amiért alig kértek valami kis apróságot cserébe, csak épületet, pénzt, tanárokat és felhalmozott tudásanyagot. Ami igazán nem nagy ár a gyógyhatású golyóért, vagyis a kőleves legfontosabb alapanyagáért, a kőért.

Az amerikai, tehát kurva jó, ha nem hiszed el, akkor egy büdös, mucsai fasiszta vagy!

Kétféle külföldi befektetés van. Az egyik tudást, vállalati kultúrát, pénzt hoz, infrastruktúrát épít, és a tisztességes haszon egy – megérdemelt! – részét viszik haza a tulajdonosok. A másik a meglévő, lehetőleg az adófizetők pénzéből létrehozott tudásra, kultúrára, infrastruktúrára telepszik rá, semmit nem tesz hozzá, de minden egyes ott megtermelt forintot kiszipkáz az országból. Az elsőre szerencsére rengeteg példát hozhatunk az elmúlt évek külföldi, például autóipari beruházásaiból, az utóbbiból pedig kettőt érdemes említeni: a Horn-kormány privatizációit és a CEU-t.

Privatizáció és CEU; mind a kettő ugyanazon a végtelenül primitív modellen alapult. A Horn-kormánynak lelki igénye volt az idegen érdekek kiszolgálása, és még ennél is jobban szerették a hirtelen jött hatalmas bevételeket. Amiket soron kívül le lehetett nyúlni, miután a kisebbik részéből megajándékozták a népet. Számukra ez jelentette a gazdaságpolitikát, csak éppen nem az aranytojást tojó tyúkot vágták le a mát ünnepelve, hanem a tyúkot, így nem az arany kezdett el hiányozni a kasszából, hanem az étel az asztalról. Odaadták a franciáknak a vízhálózatot, akik köszönték szépen és fix haszonnal számláztak. Sem tudást, sem vállalati kultúrát, sem beruházást nem hoztak. Amit építettek, azt a tervezhető, akár általunk is lehívható EU-s forrásokból és az állami hozzájárulásokból finanszírozták.

A CEU pont ezt csinálta!

Kaptak egy épületet, elcsábították a hazai felsőoktatás színe-javát, a magyar egyetemi tanárok és professzorok teljesítménye és kutatásai alapján pályáztak mindenhova és szívták el azt a pénzt, ami olyannyira hiányzik a magyar felsőoktatásból azóta is. Hozzátették a követ és azóta eszik a levest. Az végtelen ideológiai elfogultság, a tudományos munkának hazudott pimasz káderképzés, a hallgatóknak feladatul kiadott kormányellenes tüntetések és külföldi sajtókampányok csak arra szolgáltak, hogy elfedjék az alapproblémát. Azt az alapproblémát, hogy a CEU igazából semmit nem tett hozzá a magyar felsőoktatáshoz, a magyar tudományos élethez, de rengeteget elvett. Úgy rabolta ki, úgy szipolyozta ki, mint gyarmattartó a gyarmatot, és közben elvárta, hogy ünnepeljük, rajongjunk érte.

A CEU páratlan kiválósága mellett egy megfontolandó érvet hallhattunk eddig. Azt, hogy rengeteg külföldi hallgatója van, akik szeretik Magyarországot, rajonganak a Budapestnek nevezett ékszerdobozért és jó hírünket viszik a nagyvilágba. Ha ez így lenne, akkor fentebb említett rablás-sorozatért kijáró dorgálásról még el is feledkezhetnénk, mert vagyunk, lehetünk annyira nagyvonalúak. Csak sajnos nincs így. Pár hete büszkén hozta a hírt az Index, hogy egy cseh rendezőkiszasszony filmet készített a magyari disztópiáról, olyan elképesztően buta hazugságokat vitt a vászonra, miszerint politikai alapon tagadnak meg egyesektől orvosi ellátást a katonákkal őrzött kórházakban. A rendezőkisasszony elmondása szerint mindezeket egy Budapesten élő, a CEU-n hallgató barátjától hallotta. Ennyit a jó hírünk keltéséről és a CEU hasznosságáról.

Kösz a semmit, viszlát Bécsben!