A következő Lenin is köztünk bujkál, és őt sem a nép fogja megválasztani

 

 

  

„A korlátolt emberek korlátlan hatalma mindig kegyetlenséghez vezet.”
(Alekszander Szolzsenyicin)

A 46 évesen Svájcban TGM-eskedő, elméleteket gyártó, a világforradalomban reménykedő Leninnek – a titkosszolgálati küldetéséről értesülve – a legfontosabb dolga az volt, hogy visszavigye a könyvtárba a könyveket, mielőtt kirobbantja a forradalmat. Akkor még ugyanolyan jelentéktelen kisember volt, mint most azok, akik a kommunizmus eszmei örököseként prüszkölnek azért, mert nem az ő kezükben van a hatalom. A hatalom, amelyért a történelmi baloldal bármikor hajlandó volt tömegeket legyilkolni és megnyomorítani.

A kommunisták jellemzően erőszakkal vagy legjobb esetben is manipulációval szokták átvenni egy ország vezetését, és azután kivétel nélkül mindig gyűlöletet szítanak a társadalom egyes rétegei között, válságot okoznak, az elégedetlenségre terrorral válaszolnak, végül mindig annyira mohók és hiúk, hogy még így is képesek elkúrni, és megbukni. 1919-ben politikai alkuval kaparintották meg a hatalmat, majd hónapokon belül válság, éhínség és elégedetlenség lett az eredmény, amire egyre fokozták az első naptól megkezdett terrorjukat. 1947-ben minden várakozásuk és hathatós propaganda-háttérsegítségük ellenére sem nyerték meg a választást, így kénytelenek voltak elcsalni, hogy rögtön utána jöhessen a világháború utáni gazdasági fellendülést megtörő válság, a nyomor, meg persze a féktelen gyűlölet és terror. Még arra is volt gondjuk, hogy a párton belül leszorítsák azokat, akik a 60-as évek végén felismerték, hogy gazdasági reform kell, így aztán a 80-as évekre beütött az államcsőd, illetve annak kikerülésére a katasztrofális eladósodás.

Eközben pedig végig nem lehetett senki másra szavazni, csak rájuk.

A rendszerváltáson átmentett gazdasági és médiaelit folyamatosan azon dolgozott, hogy névleg is visszasegítse a hatalomba a kommunista utódpártot, ami 1994-ben meg is történt, helyreállt a világ kommunisták szerinti rendje, és hamarosan megint következett a nép durva elszegényítése a Bokros-csomaggal. Amikor az első Orbán-kormány a felszínen megszakította a gazdaságban, a médiában és az államigazgatás alsóbb szintjein háborítatlanul továbbélő kommunista uralmat, lehengerlő médiahadjárat indult ellene. Ennek segítségével az MSZ(M)P rögtön a következő választáson visszatért a hatalomba, majd egy manipulált következővel ott is maradt.

Ez az időszak – minő meglepetés – gazdasági válságot, elégedetlenséget, majd az elégedetlenség lefojtására agresszív karhatalmi visszaéléseket hozott, de annyira mohók és hiúk voltak, hogy még így is képesek voltak ismét elkúrni, és megbukni.

Most ott tartunk, hogy 2010 után, az átalakult politikai felszín alatt végre megkezdődött a kommunista gazdasági és médiaelit kiszorítása is Magyarország irányításából, ami elképesztő fájásokat okoz az érintetteknek, folyamatosan a demokráciáért, a sajtószabadságért, az emberi jogokért meg egyéb olyan dolgokért s, amelyek állapota csak akkor felel meg nekik, ha azt ők szabják meg. Az okosabbja pontosan felmérte, hogy az ország ugyanúgy nem óhajtja őket, mint eddig soha, s ezért hangulatkeltéssel, provokációkkal, utcai bajkeveréssel, a hétköznapi élet fanatikus átpolitizálásával próbálják megingatni a törvényes rendet. Köztük egyik legaktívabban például Gulyás Márton, aki a PestiSrácok legutóbbi Polbeat adásában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom legitimitását fejtegette.

A maroknyi bolsevik akkor már Orosz Köztársaság elleni, demokratikus államvezetést megdöntő puccsát a cári elnyomás ellen fellázadó millióknak hazudta, hogy a kommunizmus erőszakos lényegét képviselő forradalmat leválassza a kommunizmusról.

A túl naggyá tett kisember

Az igazság ezzel szemben az, hogy szó sem volt milliók lázadásáról. Lenint egy külföldi, ellenséges erő, az Oroszországgal háborúzó Német Császárság küldte Pétervárra egy titkosszolgálati akció, a Parvus-terv keretében, hogy hazaárulást elkövetve, felfordulást szítson az ellenséges országban, és ezzel kiüsse a háborúból. Azt persze megbízói sem gondolhatták, hogy egy általános káosznál több, sőt egy kommunista világbirodalom kerekedik a történetből, amely utóbb Németországot is szilánkosra lövi, az viszont tény, hogy Lenin pedánsan végrehajtotta a feladatot, végig hűen ragaszkodva a megbízói előírásaihoz.

Szovjet-Oroszország későbbi nagyhatalmú diktátora, milliók gyilkosa korábban egy senki volt, ugyanolyan, mint számtalan mai ember, akik beszélnek, mozgolódnak, de nem tudjuk, hogy milyen potenciál rejlik bennük. Ahogy Leninről sem sejtette senki. Értelmes volt, művelt és jó szónok, ezek a képességek azonban sokkal több emberben megvannak, mint ahányan egy egész birodalmat maguk alá gyűrve, tízmilliókat taszítanak nyomorba, rettegésbe és halálba.

Egy 46 évesen Svájcban TGM-eskedő, elméleteket gyártó, a világforradalomban reménykedő mozgalmár volt, akinek – a titkosszolgálati küldetéséről értesülve – a legfontosabb dolga az volt, hogy visszavigye a könyvtárba a könyveket, mielőtt kirobbantja a forradalmat.

Az őt megbízó német hírszerzők és külügyi vezetők nyilvánvalóan egy senkiként, egy feléjük odaadóan engedelmes, pöttöm kis eszközként tekintettek rá Svájcban, mert a nagypolitika szempontjából az is volt. Egy nem igazán komolyan vehető, elszánt értelmiségi, akiről még 1917. áprilisi Oroszországba érkezése után sem látszott, hogy mi lesz belőle. Csakhogy egy olyan kisember volt, akinek a képességeiben és a veszélyes eszméiben túl termékeny talajba hullott a külföldi támogatás.

Vigyázni kell a komolyan vehetetlennek látszó, külföldről pénzelt és külföldi célokért munkálkodó hazaárulókkal, kiváltképp, ha egyenlőségelvű, baloldali és liberális társadalmi eszméket hirdetnek. Nem beszélve arról, hogy már Leninben és francia szeretőjében is összekapcsolódott a kommunizmus és a feminizmus radikálisan egyenlőségelvű, társadalommérnökösködő eszméje, amelyek ma is bámulatosan egy húron pendülnek. A kommunisták békét, néphatalmat és egyenlőséget hirdető propagandaszövegei korábban sosem látott szenvedésnek ágyaztak meg, és persze egy olyan világnak, amelyben csak a kommunistákra lehet szavazni.

A társadalmi igazságosságot, „valódi” néphatalmat és egyenlőséget hirdető, veszélytelennek látszó pojácák közt ma is akadhat, aki túl sokra viheti.