Rövid gondolatmenet a makacsul emelkedő minimálbérről

 

 

  

Rohanunk a szakadék felé – atyaég, mennyit hallottuk ezt az elmúlt hét évben a megalázó vereségek sorát elszenvedő baloldal képviselőitől és híveitől. Uniós pénzügyi lélegeztetőgép, naptárhatás. Tényleg jók a számok, de „nem hiszitek”, hogy ez fenntartható. Csak egyszeri tételek, illetve 0rbán rongyrázó, fölösleges látszatberuházásai, főleg a stadionépítések pörgetik a gazdaságot. Nem beszélve arról, hogy azokat a gyárakat, amelyek pörgetik, még Bajnai/Gyurcsány hozta ide, illetve beérett a Bokros-csomag hatása. Ráadásul mindez éhezők sosem látott tömegei árán. Így gondoljátok ti. Azaz francokat gondoljátok, csak ezt mondjátok. Mert amúgy pontosan tudjátok, hogy mi az igazság.

Tudjátok, hogy nálatok bolsevikoknál és liberálbolsevikoknál mindenki jobban tud kormányozni, viszont az embereket mindig elképesztően ügyesen szédítettétek meg. Most viszont jött egy párt, amely még az emberek meggyőzéséhez is jobban ért nálatok, ezért most úgy néztek ki, mint egy ócska betörő, akitől még a pajszerét is elvették. Csalódottan, olykor dühöngve, máskor végtelenül reményvesztetten ácsorogtok a bezárt ajtó előtt.

Persze most nem a gazdaságról akarunk beszélni, hanem arról, hogy mindebből mit érez az átlagmagyar. Valószínűleg leginkább azt, hogy mennyi pénzt keres, még pontosabban azt, hogy az infláció közepette mennyivel keres többet évről évre. Miközben szünet nélkül derpegtek az 1,5–4,3 millió éhezőn (ritkábban válnátok nevetség tárgyává, ha végre következetes álláspontot alakítanátok ki a számot illetően), érdemes végigfutni, hogy miként törődnek a rendszerváltás utáni kormányok a legszerényebb keresetűekkel. A fenti számok tisztázása végett pedig előbb még jegyezzük meg, hogy 4 millió körül azoknak a száma van, akik fizetésről fizetésre élnek, és nem igazán tudnak megtakarítani, illetve komolyabb kiadásokra felkészülni. Másfél milliónyian eközben azok vannak, akik jövedelmi szegénységben élnek, tehát olyan dolgokat sem engedhetnek meg maguknak, amit az átlag igen. Ők sem éheznek feltétlenül, csak szegények.

A kettő közti különbségről az Éhségmenet őrgrófjától, Simon Gábortól érdemes felvilágosítást kérnetek.

Az említett legkisebb jövedelműekkel való törődésről a minimálbér igazán sokat elárul, úgyhogy lássuk, melyik kormány mit alkotott ilyen téren:

1994–1998 MSZP-SZDSZ:

10500 Ft-ról 19500 Ft

–> 85,7%-os növekedés

1998–2002 Fidesz-KDNP:

19500 Ft-ról 50000 Ft

–>156,4%-os növekedés

2002–2010 MSZP-SZDSZ:

50000 Ft-ról 73500 Ft

–> 47%-os növekedés

2010–2018 Fidesz-KDNP:

73500 Ft-ról 138000 Ft

–> 87,8%-os növekedés

Tehát amíg az első MSZP-kormány – igaz, az ország kiárusítása nyomán – csaknem megkétszerezte a minimálbért, az utána következő polgári kormány megkétésfélszerezte azt. Hálából leváltották a baloldali propagandára fogékony emberek 2002-ben, akiknek az lett a jutalmuk, ami a jobboldaliak büntetése: nyolc év alatt kevesebb, mint felével nőtt csak a minimálbér. Mindezt ráadásul drámai eladósodás árán. Ezután jött Orbán Viktor második és harmadik országlása, amely során úgy tudta csaknem megkétszerezni a minimálbért, hogy egy csődben levő országot vett át 2010-ben.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a megkeresett forintok a Horn-kormány alatt még a ciklus végén is 14 százalékkal inflálódtak, és utána hiába szorította ezt le az első Orbán-kormány 5 százalékra, a baloldal 2002 utáni kormányzása idején végig 5-8 százalék körül lebegett, hogy aztán a kormányzásba visszatérő Orbán Viktorék szorítsák le 0-1 százalékra. Mindezt úgy, hogy eközben nem nőtt a GDP-arányos államadósság, hanem csökkent és nem nőtt a munkanélküliség, hanem csökkent. A családok ráadásul sosem látott kedvezményeket kapnak minden gyerek után – feltéve persze, hogy a szülők dolgoznak, és nem „a periférián élő, sokgyermekes, munkanélküliként” (khm… – a szerk.) éldegélnek szerényen egy összeomlás szélén álló, égésfoltos viskóban.

Szóval legyen adómentes a minimálbér? Ez az ötletetek? Ennyit bírtatok most kitalálni? Lehet, hogy inkább rendesen kellett volna emelni, pajtikák, amikor lehetőségetek volt rá. Mert most egy darabig nem lesz, az emberek elsöprő hányada ugyanis elégedett azzal, hogy végre rendesen növekszik.

Összefoglalóul: Mégis mire számítottál, kedves MSZP-s, majd 2010-ben fideszes, most pedig újra dohogó embertársam?

Nyolc-kilenc évvel ezelőtt csődbe vitte az országot az, akire szavaztál, most meg zúgolódsz, amiért nem füröszt máris svájci gazdagságban a következő kormány?

Ha ennyire működnek még nálad a kádárizmus-beli reflexek, hogy minden nyomorodért valaki más a felelős, akit meg lehet, meg kell büntetni, és ezt te a választásokon is alkalmaztad, akkor ne lepődj meg, ha téged a saját életed büntet! Majd ha nem az általad újra és újra megválasztott baloldal által lezüllesztett, külföldnek kiárusított és csődbe vitt ország állapotából kell rendre elindulni, talán sokkal látványosabb lesz a változás.

Nagy szerencse viszont, hogy egyre kevesebb kádárista lelkiállapotú ember próbál beleszólni egyre több nem kádárista lelkiállapotúéba, s így törvényszerűen egyre kevesebb sikerrel teszik ezt. Ez a múltban ragadt honfitársaink számára egyre kevesebb siker a 2010-es és a 2014-es választások végeredményében a szikár számok nyelvén is tükröződött, ahogy várhatóan szépen belesimul majd a sormintába a 2018-as is.