Az év legkínosabb jelenetei, jelenségei, produkciói

Noha Gyurcsány táncához, vagy Gyurcsány sírhoz való leborulásához, vagy magához Gyurcsány Ferenchez mérhető kínosságot nem hozott az esztendő, de azért bővelkedhettünk olyan jelenetekben, melyeknél – mint az Office sorozat esetében – már mi éreztük kellemetlenül magunkat a végén.

1, Hillary lelép a saját eredményvárójáról

A hiszti randa dolog. Azon belül is, sosem szép látni, ha egy nő hisztizik. Még kevésbé szép látni, ha egy undok és randa nő hisztizik. Annak meg végképp semmi értelme nézni, amikor egy randa és öreg nő kezd rá.

November 8-án láthattuk ahogy a zasszony rákezd a rám pazarolta a legszebb éveit, odaajándékozta az ifjúságát, szépségét, bezzeg én, aki… szövegre és a pontpontpont helyére lehet tenni minden földi rosszat. Ezt a pocsék hisztit egy komplett ország kapta meg a new yorki kampánysátor backstage-éből közvetítve. Hillary Clinton ugyanis sosem létező szépségét és egész életét annak a gondolatnak áldozta, hogy ő lesz az első női elnök.

Eleve kínos volt nézni, hogyan gyűri maga alá ellentmondást nem tűrően a komplett környezetét, hogyan vállnak zombikká (vagy halottá) azok, akik a Nagy Méhkirálynő heréiként nem sündörögtek elég serényen győzelme érdekében. Kínos volt nézni a demens papuccsá fogyasztott egykori szex(és szax)király Bill Clinton vergődését a lufikkal, a dülöngélő hisztérika rángatózó-rohamait, a környezetében robbanó botrányok tömegeit a Hillary muszlim jobbkezét tinilányokkal csaló kampányfőnöktől a sátánista szeánszokon a fáradt gőzt leeresztő Podestáig. Ennek koronájaként elképzelni sem lehetett volna kínosabbat Podesta kínos magyarázkodásánál, hova is tűnt a Femnista Ikon, a Progresszív Nagymama.

Miután az utolsó hónapokban a komplett Demokrata stáb a „méltóságteljes vesztés” szépségeit ecsetelte, az azóta is egyre szánalmasabb, végtelenül kínos hisztériának épp Clinton mama választás-esti kibukása adta meg az alaphangot. Hova tűnhetett tehát az összes szőrös, savanyú, baszatlan, idegesítő, feminista zsandárk nagymamája azon az estén? Tippünk szerint, nyilván, miután elverte picit Billt, aki talán nyöszörgött, hogy „de nem én voltam drágám…”, szétzúzott még pár tányért egy fehér sas fején, hogy aztán meg is kopassza. Valahol le kellett vezetni, hogy Amerikának pont nem volt gusztusa bevenni Clintont….

2, A Face letiltja Dániel Pétert

Vajon milyen érzés lehetett, amikor Saint-Just kobakjára lecsapott a nyaktiló? A  közösségi média segítségével kicsit átélhettük ezt modern formában, amikor kedvenc nagymackónk fékevesztett csapkodása közben saját fejére húzta rá a méhkast.

Egyszerűen meg kell becsülni az olyan kincseket, akik hallatlan jogi pedantériájukat egyszerre három nyelvű (magyar-angol-ivrit) feljelentésben képesek kiélni. Dániel doktornak nem tetszett a magyar válogatottat ért túlzott buzdítás (meg főleg a túlzottan jó eredmények) és ezért gyors kizárásunkat követelte a kontinensviadalról. A kéthetes meddő várakozás és sorozatos újnyilasos posztok után végre a magyar-belgán összejött számára az eddigi legnagyobb siker. Apró baki, hogy a nagyszámú magyar facebookozó egyszerűen túl sok feljelentést generált ellene az anyacégnél. Talán tovább kellene finomítani azt a remek algoritmust?

Kicsit sajnáltuk egyik kedvenc dékásunkat, zseniális gasztronómiai izgatásaival, de mindig külön élmény, ha valakit saját torpedója talál seggbe. Izé, Péter! Ti amúgy most kijutottatok? Nem lehet, hogy be kéne célozni egy harmadik, de biztos kontinenst inkább?

3, A Népszabadság felirat a Terror Házába kerül

A mindig díjazandó modoros aljasság csúcsteljesítményét rakta ki a párás, téli ablaküvegbe a Terror Háza azzal, hogy a legnagyobb Népszabadság-siránkozás közepén bejelentette: a szerkesztőség homlokzatáról leszerelt logó ezentúl az ő gyűjteményüket gazdagítja.

Szemünk előtt rögtön megjelent, ahogy a haladó értelmiség kénytelen-kelletlen zarándoklatokat szervez az Andrássy útra, hogy megtekintse a valaha létezett sajtószabadság, minőség, kiválóság és szakmaiság utolsó fennmaradt tárgyi emlékét, miközben Schmitt Mari eltépi Tamás Gáspár Miklós napijegyét – és ebben a pillanatban visítva röhögni kezdtünk.

Ami kellemetlen az kellemetlen.

4, Kálmán Olga a HírTV-ben

Igen! Simicska, alias Ogli G „korrekt, ejrópai értelemben vett jó arc” lett, illetve tudják „van az a pénz”. A komplett ellenzéki értelmiség, az egykori fasisztabérencekből lett ún. függetlenek, a mindigellenzékben nemzetesek a Simicskalegitimátorok. Csak úgy áramlanak az egykori félegzisztenciák a Simimédia udvartartásába. Kálmán Olga, az ország izgatóan szúrós szemű osztályfőnöke is hozzádörgölőzik a liberális értelmiség hófehér, ártatlan lelkében tisztára mosott Közgépmilliárdokhoz.

Ez a vagyon már senkinek sem mocskos, mert „ez” lesz a Második Orbánháború nagy aranytartaléka, és a második eljövetel, a krisztusi korba megérkező hamispróféta, a tribaltetkós bunkó, Kovi mellékkaraktereit idéző Vonadzsí júdáspénze. Végérvényesen letisztulnak a honi médiaviszonyok, a lövészárkok elől, a senkiföldjéről felszáll a köd, megérkezik a hajnal, előtűnnek a szembenálló felek irtózatos tömegei. Az enumeráció pillanata. Láthatjuk Simicska bán dühödt, hisztérikus orkhadseregét, a Fidesz első vonalaiban felálló, megszámlálhatatlan tízezer forintos kisnyugdíjast, a birodalom rohamosztagosait. Az Orbán-rezsim megbuktatására indított szent háborúban a szembenálló seregek felsorakoznak a végső, véres, apokaliptikus ütközetre, hogy elhozzák az ítéletet az „ugar” bűnös népére. Kálmán Olgi, a rohamok, a barikádok rekedt hangon üvöltő komisszárja, aki kérlelhetetlen fanatizmussal fogja legéppuskázni a visszavonulókat.

Feleim, alakul az új NapTV!

5, Hillary drama queenként elájul mindenhol, de ez is csak az erejét mutatja

A liberális gondolkodás éltető eleme a magabiztosság és az erő, amelyben mindenki egyenlő. Annyira egyenlőek a személyek és a dolgok (!), hogy az elájulás, a megbotlás, a rosszullét a baloldaliak fejében egyenértékű a mindent átható erő megvillantásával, és egy egészségileg meggyengült embert nem kórházba kell vinni, hanem egyből háborúba, mert a 39 fokos láztól és a hipoksziás rohamoktól még az iszlám Állam is összeszarja magát. Mondjuk tény, hogy valóban ijesztő egy beteg ember, különösen az ünnepek környékén, simán elképzelhető, hogy még egy őrült gyilkos sem próbálja meg megölni a fertőzöttet félve a ráfröccsenő vér okozta fertőzésektől.

Hillary Clinton kampánya során többször elájult, megbotlott, felköhögött, de utólag már tiszta a kép: őt kellett volna megválasztani, mert egy olyan ember, aki annyira kemény, mint ő biztosan stabil támasza lenne egy 300 milliós országnak és a rest of the world-nek. Emlékezzünk csak vissza a régi falusi mondásra: aki belehal a betegségbe, mert nem piheni ki, azt bizony kemény fából faragták.

Bár most leírva nem biztos, hogy létezik ilyen, mindenesetre kellene, hogy legyen, mert egy liberálisnak egy latexban zokogó, kigyúrt fekete férfi is a szabadság a szerelem és a bátorság szimbóluma.

6, Vona szemöldöke az ATV-ben

A nevezetes G-day úgy szabta át a belpolitikai újságírás lövészárkait, mint bármelyik háborúban a román hadvezetés, illetve a román becsület, kitartás, bajtársiság és méltóság. Barátból ellenség, szövetségesből áruló lett és persze fordítva.

Az elképzelhetetlen a mindennapjaink része lett, Vona úgy libben stúdióról stúdióra, mint Borbás Marcsi kézműves konyháról a termelői piacra. De ez rendjén is van, a korábbi elhallgatás, félrenézés inkább erősítette, mint gyengítette a Jobbikot, mióta Vona kilépett a nyilvánosság elé, azonnal megakadt a Jobbik népszerűségének növekedése, a radikálisok fejét nyomó üvegplafonból Vona taszító ostobasága lett, ahogy a hirtelen megnyíló lehetőségeket a szemöldökszedési, gyúrási, tetoválási és karácsonyi szűzérmesütési szokásaival tömi be.

Mindenki jobban járt az elhallgatással. Szembesülni a valódi, a hétköznapi Vonával olyan, mint az egyszeri kelet-európai buddhista ezomaminak találkoznia az indiai higiéniai szokásokkal.

7, Az úgynevezett hagyományos újságírás

Ha valaki képes volt (sportszakmai szemmel) kiegyensúlyozottan idióta lenni az idén, az mindenképpen a hagyományos újságírásnak nevezett ügymenet volt. Évszaktól, földrésztől függetlenül tették a dolgukat és szállították nekünk a kínosnál kínosabb pillanatokat.

A német sajtó önkorlátozásáról, az amerikai sajtó Clinton-imádatáról, a teljes nyugati sajtó oroszoktól való rettegéséről könyveket lehetne írni, inkább idekontrollvézem az egyik legjellemzőbb szentenciát, ami az imént felsorolt sajtótermékek hazai megfelelőjén, a 444-en jelent meg: “Az orosz propaganda célja, hogy megossza a nyugati társadalmakat, aki elhiszi, amit mondanak, az saját magának árt”. Nem csoda, hogy inkább álhíreket olvas mindenki a Facebookon a Harcosok Klubja butában előadva szövegek helyett.

8, Demokrata hisztéria

A demokrata hisztéria nem új jelenség, a 21. században komoly politikai mozgalmak épülnek rá (lásd itthon: Juhász Péter, Együtt). Az elfogadás és a tolerancia szószólóitól így már megszoktuk, hogy mindenért hisztiznek, ami nem írható le nagybetűkkel (lásd: LGBTQGFK), de még a legtapasztaltabb megfigyelők sem gondolták volna, hogy ennyire nehezen fogják tolerálni Donald Trump győzelmét, és ezáltal a transzklotyóikban keletkezett csőtörést, melynek eredményeként ugyebár ömlik a szivárvány színű szar.

És itt nem kizárólag az arctalan csőcselékről és az iPad fölött zokogókról van szó: Hillary Clinton a választások estéjén például nem intézett beszédet a szavazóihoz, hanem inkább elment durcizni, majd pedig újraszámláltatta a szavazatokat, amiből csak még rosszabbul jött ki. Hívei mindeközben egy emberként (tényleg nem voltak sokkal többen) felsorakoztak a politikai korrektség ürügyén csúnyán elhízott Michael Moore (lapaj-strici sapkában) mögött és úgy döntöttek, hogy megdöntik a rendszert, de aztán valószínűleg túl sok füvet szívtak, így inkább csak egy nagy alvás és némi kihűlt pizza lett a dologból.

Miután forradalmat csinálni nem sikerült, úgy döntöttek, hogy inkább nem mennek be dolgozni, illetve nem mennek be az órákra sem (gyerünk, csak keményen), ezzel is aláásva a leendő republikánus elnök hatalmát. Hogy pontosan hogyan, azt tőlük kellene megkérdezni, mert ha nem mondják el a mesterterv részleteit, akkor a módszert még évszázadokig fogják tanulmányozni a szociológusok.

Kicsit azért lehet őket sajnálni, mert már annyira nyeregben érezték magukat, hogy a komplett angol nyelvtan teljes átalakításán gondolkoztak annak érdekében, hogy mindenkinek egyformán meg tudjanak felelni. Innen azért biztos szar veszíteni, annak ellenére, hogy állítólag ők nagyon tudnak.

9, Merkel mutti egész éve

Killery Klingon európai mimikrije, akit korábban, az NDK-s nudistastrandokon tömegoszlató fegyverként vetettek be. A Balatonban reméljük, nem rozmárkodott. Mellékesen jegyzem meg, hogy csak azért nem lett az Energie Cottbus címerének része, mert nemes egyszerűséggel leírva: nem fért fel rá. A kötelezően rossz dagadt/rondanős poénokat félretéve Angie a „Willkommenskultur” kivitelezője, a GDP-növekedés és a jóléti-szociális államforma fenntarthatóságának, azaz a modern kori rabszolgapiacnak a megálmodója, az Unió kuruzslónője, aki nyilvános, istentelen vérmágiát űz, és rituáléihoz az élőáldozatokat a kamionrácson fennakadt tucatnémetek adják. Nem mellékesen: egymillió migráncs egyetlen, édes muttija.

Merkibébi bukni fog, mert lassan kedvenc németjeink is kivonszolják magukat a náci múlt árnyéka, a kollektív bűnösség önpszichózisa alól. Idő kérdése, csak ugye a németek lassan kapcsolnak, de akkor nagyon – ez pedig rossz hír a haladó értelmiség számára.

10, ENSZ
A szervezet, a bűnös Nyugat lelkiismerete, az országok, népek közötti igazság hordozója, a mértékletesség, a függetlenség szelleme. Oh, igen. A kéksapkások a harmadik világ kerubjai, akik rendületlenül őrzik az édenkert tűfoknyi bejáratait. A világ hontalanjainak könnyei pedig egyenesen Eleanore Roosevelt szexuális frusztrációinak panoptikumába, az emberi jogok Vatikánjába, New Yorkba vannak becsatornázva. Minden látogató megízlelheti az emberi szenvedés maró, sós ízét. Szánalmas gittegylet, amely utópisztikus harcot folytat a valóság ellenében, a „nagybetűs” IGAZSÁG nevében. Röviden: az ENSZ a baloldal Rómája, szakrális központja.

+1, Ferenc pápa

Róma helytartója, az Róma helytartója, akkor is, ha épp hülye. Megrögzött pápistaként, ezt a tényt az sem írja felül, hogyha Bergolió atya nem tartozik a személyes kedvencek közé, ügyködése meg erős kuncogásra készteti protestáns testvéreinket, ami kb. a XVI. század óta idegesítő tud lenni katolikus berkekben. Oké, annyira nem kínos (még) az öreg, mint mondjuk VI. Sándor volt. Liberalizmus terén sem tartunk ott, hogy újra divatba jönne a jó kis reneszánsz „alternatív családmodell”, aminek a lényege, hogy megdugjuk a törvénytelen lányunkat, majd a Bíborosi Kollégiumot saját unokaöccseinkkel, és fiúszeretőinkkel töltjük fel. Miután az említett korszakot is sikerült kibekkelni (igaz, hogy eléggé végletesen cseszve fel az északi GDP gyárosok többségének agyát), így túlzott aggodalomra most sincs ok. Túlzottra…

Aggodalomra azonban igenis van. Baromi kínos ugyanis látni, ahogy Jorge testvér úgy viselkedik a XXI. század legnagyobb válságának kellős közepén, mint elefánt a porcelánboltban. Sokszor átgondolatlan hülyeségeire, elcseszett politikai nyilatkozataira, félreértelmezhető szövegeire pont azok hivatkoznak, akik maguk nagyon is tevőlegesen mérgesítik a jelenlegi helyzetet.

A sok közül az egyik top-kínos momentum volt Trumpot a mexikói fal miatt le-nem-keresztényezni, és nézni, ahogy a babamarcangoló gyilkosok által felpénzelt ateista ribanc erre hivatkozik. Aki amúgy magát testőrökkel védi, de a papjaitól elvárja a mártíromságot, olyanokat pofázik, hogy „nyíljanak meg a templomok ajtajai” meg minden, majd amikor a szeretett kis migránsai csak kinyírnak egy francia papot, ő felszívódik és – hasonló rosszízűséggel – pont egy holokauszt-emlékezős eseményre megy a közvetlen felelősségvállalás helyett, az nem a legjobb fej egyházfő. Ahogy szintén nem vall egy világdiplomatára az, ha a palesztinok popóját nyaldossa a szentbeszédben, miközben elfeledkezik keresztények (köztük maroniták) százezreinek szenvedéséről.

Hab a metaforikus tortán, hogy miután húsvétkor az illegális szír bevándorlókat túráztatta vatikáni magángépen Rómába, hogy aztán a migrik lábát csókolgassa, év végére a megnövekedett terrorveszély miatt nézhettük Európát karanténba zárva. Az idei Orbi et Urbi áldásra pedig nem lehetett már bejutni a biztonsági intézkedések miatt, az adventi elcsendesedést meg épp egy Olaszországból Berlinbe szakadó migri szakította félbe egy lengyel kamionnal. Ez így eléggé sok öngól, ami felveti tényleg a kérdést, hogy melyik kapura is játszik a „Fekete Pápa”. Mindenesetre, ha Szent Malakiásnak igaza van, úgyis itt a Világvége hamarosan, hisz a Jóslat utolsó pápája Ferenc: „In persecutione extrema sacrae Romanae Ecclesiae siae sedebit Petrus Romanus, qui pascet oves inmultis tribulationibus; quibus transactis Civitas Septi collis diruetur, & Judex tremendus judicabit Populum.”

Game over.