Pápa a fekete lyukban

 

 

  

A vatikáni alkalmazkodási képesség egyik különös formája, hogy a Szentszék Pontifikátusi Akadémiájának tagja lehet mind a mai napig Stephen Hawking. A nyíltan ateista Stephen Hawking diszkutál a pápával örök kérdésekről.

De az ugye megvan, hogy a pápa tévedhetetlen, Stephen Hawking pedig nem pápa, tehát ő tévedhet? Mindenesetre az előbbit az utóbbi oktatja arról, hogyan jön létre az élet a Földön és hogyan alakult ki egyáltalán az Univerzum. A vallás és a tudomány békés egymás mellett élésének legújabb fejezetében, ahol a múltbéli bűnök penitenciájaként lehet diszkontinuusan cukiskodni, Szent Péter örökösének gazsulálnia kell androidokkal, ha a címlapokra akar kerülni.

Jámborság, nyitottság, talán megbocsátás – lehet racionalizálni a katolikus kalkulus szerint a hollywoodi gesztusokhoz szokott Ferenc pápa tetteit. Nem okoz gondot, hogy a jóságos argentin gondoskodó Szentatyaként végighallgassa a Windows-hangú Gépet a szingularitáson túlról.

A Gép az Univerzum eredetéről beszél, amiről ma már tudjuk, hogy nem ex nihilo Isten fejéből pattant ki, hiszen a kísérleti körülmények között nem lehetett reprodukálni a semmiből előugró világot. Nem hét nap alatt teremtetett, hiszen a kísérletek szerint vagy sokkal több, vagy sokkal kevesebb idő kellett ehhez. Nem porból és sárból formázta saját képére az embert az Isten, nem is lehelt belé semmit sem – ezt sem tudták laboratóriumi körülmények között bizonyítani. Az élet egy hiba, véletlenül dobta ki a gép (egy másik). A világ, amit Isten akaratlagosan teremtett (a vallás szerint), valójában véletlen, a nagy számok törvénye alapján jött létre, akár máshogy is lehetne, hiszen nincsen semmilyen központi, vezérlő akarat, csak a semmiből a semmibe tartó semmiség van, Isten meg amúgy is egy projekció (épp csak Feuerbachot és Marxot nem idézi a Gép).

A pápa mindeközben elmond néhány Üdvözlégy Máriát!, és bólogat, “hát, ez érdekes, fiam”, és örül a fotóalkalomnak. Ez ma a Római Katolikus Anyaszentegyház és az ő vezetése.

A vallás és a tudomány viszonya sokat változott Galilei és VIII. Orbán pápa óta. A neotomizmust és a rá épülő transzcendentális neotomizmust hirdető katolikus teológusok (mint például Karl Rahner vagy Pierre Teilhard de Chardin) azon tüsténkedtek, hogy az egyház dogmatizmusán felülkerekedve, végre kritikai alapokra helyezzék a teológiát. Kotyvasztottak egy szép világot, amelyben Isten és az evolúciós elmélet tökéletesen megfér egymás mellett, szinte feltételezik is egymást.

Remek politikai fogás, jól megadták a szcientizmusnak ezek a jezsuiták a kegyelemdöfést, amikor beengedték a legsötétebb tudomány képében a trójai falovat (ami talán Hawking gépén is fut) a Vatikán falai közé, csak közben elfelejtették: a tudomány hipotézisekkel dolgozik, a vallás nem.

A tudomány történelmi mércével mérve gyakrabban változik, mint ahogyan a gránitszilárdságú magyar Alaptörvény.

A vallás ezt nem engedheti meg magának (Máté 7:24-27). De ez az intellektuálisabb megközelítése a történetnek. A derék jezsuiták legalább igyekeztek megérteni a maguk kontemplatív módján (hol van már Loyolai Szenti Ignác?), mi folyik körülöttük a világban, az egyház vezetői ma már erre kísérletet sem tesznek. Politizálnak, de a naiv módon, amiből csak ők és az egyháztól elforduló hívek jöhetnek ki vesztesen.

A népszerűséget üldöző pápák mit is tehetnének? Szembemenjenek a kor szellemével? Minden fronton lazulnak az elvárások, a szabályok, kultúrából civilizációvá válik a keresztény világ is, hát nem fér bele még egy kis enyhülés itt, még egy kis mosoly ott, még egy vállveregetés amott? Hamarosan a National Geographic címlapján is ott lehet a pápa, ha már befért Leonardo DiCaprio klímaváltozásos dokujába is pár kocka erejéig.

Az egyház több figyelmet fordít a saját social media aktivitásainak kezelésére, mint arra, hogy a tanítást megőrizze és terjessze.

140 karakteres enciklikák szállnak az égben mindenfelé a tévedhetetlenség látszatát is kerülve, a több milliárd emberes “párbeszéd” kakofóniájában a pápa mindenkinek akar tetszeni, de senkinek sem tetszhet igazán.

Nemrégiben az HBO egy elég eretnek sorozatot vetített Az ifjú pápa címmel. Eretneket, hiszen olyasmik hangoztak el ebben a sorozatban, amik ma elképzelhetetlenek lennének az egyháztól: Nem az abortuszra, Nem a papi szodómiára, Nem a kompromisszumokra, Nem az egyház folyamatos önfeladására. Le kellene vetíteni a következő konklávé előtt minden bíborosnak. A pápa tévedhetetlen, amikor ex cathedra hitbéli és erkölcsi tanítások hirdetésében, legalábbis az I. vatikáni zsinat szerint.

De a pápa tévedhet emberként, és főleg politizáló emberként.