Amihez Orbán hozzáér, vagy hozzáérintik, az illiberalizmussá válik

 

 

  

Emlékszünk a The Economist tavaly decemberi címlapjára a gonosz tengelyével? Az a helyzet, hogy újabban nem a haladó értelmiség vágyai valósulnak meg, hanem a félelmei. Mintha az ő Freddie Krügerük álmukban beléjük döfné Orbánt, Trumpot, (Le Pent?), aztán felébrednek, és kiderül, hogy nem is egészen álom volt az.

Persze tudjuk, hogy Palpatine legkésőbb 2011-ig meg fog bukni, meg azt is tudjuk, hogy el fog szigetelődni, a kutya se fog vele szóba állni, így ne tévesszen meg senkit, hogy egyre szorosabb bajtársi viszony alakul Lengyelországgal, Szlovákiával, Csehországgal, Ausztriával, sőt lassan Nagy-Britanniával is! Nem is szólva a nagyobb fajsúlyú partnerekről, mint majd január 20-tól a Trump-vezette USA.

Orbán jópárszor elmondta már, hogy a magyar külpolitika az ország geopolitikai biztonsága és külkereskedelmi érdekei mentén, mindenkivel korrekt viszonyra törekszik. A haladó értelmiség ennek ellenére nem bírt lejönni a putyinpincsizésről meg a „leszopta Putyint” okosságról, és az orosz elnök hamarosan az országához tudta csatolni a Krímet. Aztán a tusnádfürdői beszéd egy kizárólag a menekültkérdésről szóló fordulatát sikerült addig csűrnie-csavarnia a libnyafi kórusnak, hogy trumpistát faragtak Orbánból, mire az esélytelennek tartott Trump zsupsz, választást nyert. Csak így tovább! Ki lesz a következő?

Ne hallgassuk el persze, hogy ez nem valami véletlenszerű pechsorozat, vagy a Láthatatlan Kéz által libnyafékra osztogatott sorscsapás! Keményen megdolgoztak ők ezért, hogy arccal beleállhassanak abba a pocsolyába, amelyet ők maguk pisáltak oda.

És igen, Trump meg Putyin nyilván össze fog veszni, meg összeomlik a tőzsde, és lehet, hogy senki se lesz elnök, vagy Trump elektorai majd átszavaznak Killary-re. Sőt, majd eljönnek értünk az annunakik, és megmentik az emberiséget saját magától.

Srácok, mi sosem voltunk barátok, de komolyan, hagyjátok ezt abba, mert már nekünk kellemetlen!

Van az a mozzanat, amikor egy borzalmas színpadi előadás alatt nézőként már az előadó helyett is kellemetlenül érzed magad, és kínosan feszengsz. Ez egy ilyen pillanat nekünk. Tudjuk, nehéz lehet feldolgozni, hogy lassan nem marad olyan demokratikus szaktekintély, aki rápiríthatna a minden egérlyukból tucatjával előbújó náczᴉkra, de nincs ok aggódni. A következő négy évben ugyanúgy körülrajonghatjátok a Farkasházy Tivadarhoz és Bach Szilviához mérhetően vicces, Trump-ellenes amerikai komédiásokat (főleg Amy Schumert, aki attól még viccesebb, hogy nő) a comment.com-on, ahogy eddig. A fehérgyűlölő rasszizmus biztosan sokakat fog megnyerni a liberalizmusnak az USA-ban és idehaza egyaránt.

Ami pedig Hillary-t illeti – aki minden őt övező őszinte rajongás és nőikonság ellenére olyan lecserélhető, mint egy ceruzaelem a tévé távirányítóban –, nem is találhatnánk neki jobb állást, minthogy Ukrajna elnöke legyen. Az úgyis kiváló liberális tanország lett, sokat ártani már úgysem tud ott, ellenben bebizonyíthatná a világnak, hogy mennyivel rátermettebb Trumplinál.