Beleszakadnak a nők a munkába

 

 

  

Van egy rossz és egy jó hírünk. A rossz, hogy a nők sokkal több időt dolgoznak, mint a férfiak, a jó viszont az, hogy már csak 170 év, és végre megvalósul a nemi egyenlőség a munka tekintetében is. Utóbbinak mi, férfiak különösen örülhetünk, az előbbi állítással kapcsolatban viszont vannak fenntartásaink.

Mielőtt ezekről szót ejtenénk, azért rögzítsük, hogy a fentiek a természetesen roppant semleges Világgazdasági Fórum Nemi különbözőségek jelentéséből derültek ki, és ez a szervezet abban a szintén semleges Svájcban jött létre és működik, amely történelme során bárkit készséggel kiszolgált, akitől ezért sok pénzt kapott.

A gyerek mint munkahely

A jelentés szerint a skandináv országokon kívül mindenhol több fizetett (értsd: munkahelyi) munkát végeznek a férfiak a nőknél, és ez hatványozottan így van a vallásosabb, illetve konzervatívabb országokban, mint például Törökország, Mexikó, India, Japán vagy Olaszország. Röviden: a férfiak többet dolgoznak a nőknél. Hogy ezt a nyilvánvaló tényt átfordítsa, és ki tudja hozni belőle az agyondolgoztatott nők meséjét, a Világgazdasági Fórum a „nem fizetett munka” fogalmát használja, és összeadja a nők által végzett fizetett (értsd: igazi) munkával. Ez nagyrészt a házimunkát, az idős családtagok gondozását(!) és a gyereknevelést(!!!) takarja. Nem látunk bele ebbe a fantasztikus tudományos módszerbe, ahogy mindezt kiszámítják, így csak találgathatunk. Ha az anya rászól a gyerekére, hogy „ne menj oda!”, vagy „tedd le azt!”, ilyenkor mindig pörög 3 másodpercet a munkaméter?

Itt egyébként van miért meghajolnunk, hiszen a nők társadalmi helyzetéért aggódó tanulmánytól igazán komoly eredmény a gyerekek olyan szintű tárgyiasítása, hogy a nevelésüket egybemossa a munkahelyi munkával. Ha a nőket éri ilyen tárgyiasítás, akkor a nőjogi amazonok tíz körömmel ugranak a heteroszexuális fehér férfiak torkának, de ha a gyerekekkel teszik „a nők érdekében”, akkor az más, az helyénvaló.

Minden időtöltés legyen munka!

Ezenfelül a jelentés néhány fontos részletet elmulasztott megemlíteni. Ha ugyanis a házimunkát, az idősek gondozását, a gyereknevelést odatesszük egyenértékű munkaként a csatornabúvárkodás, a kamionvezetés, a bányászat vagy éppen egy ország irányítása mellé, akkor amellett, hogy a férfiak is nevelnek gyereket, bizony munka lesz a konyhaszekrény leesett fogantyújának visszaszerelése, a felelős családi döntések meghozatala, valamint annak megnézése is éjjel, hogy mi volt ez a furcsa hang.

Ezzel máris megérkeztünk a következő homályos ponthoz, nevesül a munkaidő és a munkamennyiség összehasonlíthatóságának kérdéséhez. A folyton jövés-menésben lévő, üzleti ebédeken tárgyalgató, papírokat aláíró, súlyos döntéseket hozó cégvezető vajon többet vagy kevesebbet dolgozik, mint a nyolcórás szalagmunkát végző melós? Annak az átgondolt és végleges eldöntése, hogy melyik mosógépet vegyük meg, vajon több vagy kevesebb munka, mint félórát irodalmat tanulni a gyerekkel?

Aki eddig nem kapiskálta, mire megy ki ez az egész jelentés, itt már nyomon lehet. A munkaidő mellett ugyanis elég fontos tényező a munka jellege és a munka hatékonysága is, azonban ha csak a munkaidőt vesszük figyelembe, abból ki lehet bűvészkedni olyan adatsort, amely szerint a nőket szörnyen agyondolgoztatja a társadalom. Ennyi erővel, amikor meccsnézés közben kiballagunk a konyhába sörért, az a séta nem része a szabadidő élvezetes eltöltésének, tehát mi más lehetne, mint a férfiak által végzett fizetetlen munka?

A férfiak többet dolgoznak ugyanakkora fizetésért, de ez titok

A Világgazdasági Fórum jelentésében kulcskérdés, hogy a nők ugyanazért a munkáért mennyivel kevesebbet keresnek a férfiaknál, azonban a kapitalizmusban meg a munka hatékonysága kulcskérdés. És hát tegyük a szívünkre a kezünket: nem ismeretlen jelenség a női munkatársa gyermeteg hibáját javítgató férfi, aki a pluszmunka mellett még kénytelen végighallgatni a sopánkodó „sajnálom”-okat is. Emellett a vezetőség is rendre jobban bízik a férfiakban – a logikus, lényegretörő, nem érzelemvezérelt gondolkodásukban, valamint a terhelhetőségükben –, és ezért több munkát bíz rájuk, mint az ugyanabban a munkakörben, ugyanannyiért dolgozó nőkre. A genderaggódók és a Világgazdasági Fórum szerint viszont ezért ugyanannyi pénz jár neki, amennyiért a női munkatársa összecseszte a dolgokat, vagy jobb esetben a kolleginákkal trécselt a folyosón. Az állami szektor pedig olyan jófej a nőkkel, hogy valóban ugyanannyit fizet a munkáért, nemtől, hatékonyságtól és a munkatársaktól elrabolt időtől függetlenül.

A kapitalizmus viszont valóban úgy árazza be a dolgokat, hogy a férfiakat jobban megfizeti bizonyos munkakörökben, és ennek bizonyára oka van. Márpedig a kapitalizmus ugyanúgy az egyenlőségről szól, ahogy a feminista genderaggódás is, tehát a nőkért aggódó jelentésnek inkább a kapitalista cégeknél kéne kopogtatnia, és nem az egyes országokat dorgálnia az állítólagos nemi egyenlőtlenségek miatt.

A férfiak az életük nagyobb részét dolgozzák végig, de ez is titok

Na de viselkedjünk férfiasan, és türelmes, nagyvonalú patriarchaként lépjünk tovább a női önsajnáltatás leleplezésétől! Beszéljünk inkább a számokról! A nők napi 50 perccel többet végeznek fizetett és nem fizetett munkát – állítja a Világgazdasági Fórum, ami ugye szűk 13 napot jelent évente. Eszerint a nők 45 év alatt (kb. ennyi egy végigdolgozott élet) egy év nyolc hónappal dolgoznak többet a férfiaknál, aztán nyugdíjba mennek, amikor a férfiak még mindig munkába járnak, majd élnek még átlagban 5-7 évet, miután a férfiak meghaltak. Azaz a férfiak még úgy is többet dolgoznak le az életükből, ha a mosogatást, gyerekbüfiztetést és retikülvásárlást engedékenyen munkának tekintjük.

Ha már szót ejtettünk a várható élettartamról, bizony, ebben a súlyosan férfi uralta, nőket elnyomó világban valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy a nők tovább élnek tovább. Ennyire önmaguk ellenségei a férfiak? Valódi rejtély… És ezt az „apróságot” ugyanakkora súllyal veszi figyelembe a Világgazdasági Fórum a nemi egyenlőtlenségek között, mint a nők alacsonyabb részvételét az államigazgatásban. Valamiért fel sem merül bennük, hogy a nők esetleg azért nincsenek ott 50%-ban a csúcsvezetői és államigazgatási tisztségekben, mert nem is vágynak oda annyian közülük. Pedig a feminizmus szerint nagyon kéne nekik, de hát a valóság csak nem bír igazodni a bizonyára rendkívül okosan kitalált elmélethez. Ugyanez igaz az iskolázottságra, amiben a jelentés szerint is lehagyták a nők a férfiakat (ismét rögzítsük: a férfi uralta világban!), de hiányosságként említi, hogy még mindig jelentős a nők lemaradása a tudományos, műszaki, mérnöki és matematikai tanulmányok terén. Fentebb már volt szó a férfiak logikus, lényegretörő, nem érzelemvezérelt gondolkodásáról, úgyhogy innentől már csak a Világgazdasági Fórum csúcsszakemberei nem értik, miért nem tolonganak a nők ezekre a területekre.

A jó hír

Miután minden hazugságot végigsorjáztunk, lássuk a jó hírt, amit a legelején beharangoztunk! A Világgazdasági Fórum úgy véli, 170 év múlva megszűnhetnek a nemi különbözőségek a gazdaságban, összességében viszont már 83 év múlva kiegyenlítődnek a dolgok. Nem, nem vicc – legalábbis a tanulmány szerzői nem annak szánták. És ez igazán remek hír nekünk férfiaknak, hiszen fiúunokáink már annyi ideig fognak élni, és olyan iskolázottak lesznek, mint lányunokáink, és ükunokáink talán már nem is fognak többet dolgozni a lányunokáinknál. Az igazi egyenlőség mondjuk az lenne, ha őket már ilyen szélsőséges feminista baromságokkal se fárasztanák, mint például ez a jelentés.

Megjegyzés:

Noha a nők elnyomottságáról szóló tanulmányról – cseppet sem meglepő módon – mi is az Indexről szereztünk tudomást, azért nem ártott volna éktelen baromságok nélkül lefordítani a vonatkozó részeit.

„On average men do 34% of the unpaid work that women do” ­– áll a jelentésben, ami azt jelenti, hogy a férfiak a nők által elvégzett fizetetlen munka mennyiségének 34 százalékát végzik ugyancsak fizetetlenül. Ezt sikerült indexéknél úgy lefordítani, hogy „a férfiak 34 százalékkal több fizetett munkát végeznek, mint a nők”. A cikk szerzője sajnos matekból sem jobb, mint angolból, mivel a nők napi 50 perces többletmunkáját valamilyen eddig ismeretlen egyenlet révén évi 39 nappá számolta át a valós 13 helyett.