No-go zónák és pornófilmek márpedig léteznek

 

 

  

Elmúlt napokban a kissé megfáradt libnyafi lendület új erőre kapott egy mimózalelkületű angol hatására, aki idegállapotba’ került attól a magyar kormányzati állásponttól, hogy a valaha fél világot uraló britek már néhány saját kerületükben, városrészükben se urak, sőt, egykori szolgáik meg is cipőzik őket, ha valami félreértés miatt véletlen betévednek hozzájuk. Mivel a BBC újságírója tagadta, akkor tényleg kitaláció az egész – szűrte le belőle a haladó sajtó, talán még ölelkeztek is a szerkesztőségben.

Tehát ismételten megpróbálják elhitetni a többnyire Görögbe és a Balatonra járó magyarikkal, hogy nincsenek no-go zónák a fejlett Nyugaton, aki ilyet állít, az habonyozik. Segítségükre van ebben az, hogy a fogalmak már csak olyanok, hogy amint elkezdjük őket kérlelhetetlen precizitással definiálni, rögtön kiderül, valójában tényleg nem léteznek. Mint a pornófilm, amit szintén lehetetlen definiálni, de azért felismerjük, ha látunk egyet. A probléma viszont ott kezdődik, hogy nem a no-go zonák és pornófilmek nem léteznek, hanem a hibásan definiált jelenségek.

Ám van ilyenről saját tapasztalatunk is, és a saját tapasztalat – hiába fasiszta todomány – mégiscsak létezik.

Itt van a káeurópai no-go zónák sztorija, amelyek létét akkoriban szintén tagadta a magyari államnak az vezetése. Példának okáért a józsefvárosi piac egy olyan hely volt, ahol a szabályok nem érvényesüléséből adódó hiátusok elfedését rendszerint injekcióstű beszállítással, hajléktalansegítéssel és tiszta drogpótló szerek bevitelével oldotta meg a kitűnő államhatalom. Ezeket később elnevezték szociális munkának, még később fél norvégalapraklapnyi semmittevő találta meg ebben az életcélját. Mármint hogy az automata helyett ők személyesen adják át a cseretűt, mert az fontos és ennyire még ők is képesek. Cipőt a cipőboltból, kávéautomatát a Tátikáról.

A vadkeleti kapitalizmus eredeti tőkefelhalmozási korszakában indultak ilyen dolgok. Ez arról szólt, hogy a fél ország és a fél Káeurópa teljes szlöm-kultúrája virágzott ottan, mint sokszáz virág egymás mellett. Aztán folytatódott ez a nemes hagyomány, az első Fidesz, majd a szociálliberális megyógyurcsánybajnai kormányok alatt azzal, hogy utóbbiak alatt immár a káeurópai szlömöket a távolkáázsiai szlömökkel és az arab, török, satöbbi szlömökkel ötvözhette.

Szóval fehér ember oda be nem tehette és nem is tette be a lábát.

Egyes hírek persze aztán arról szóltak, hogy tisztességes adó-vám, rendészeti, egyéb hatóság tulajdonképpen egy jól felfegyverzett és ezredszinten megjelenő kommandó nélkül ugyanúgy nem mert oda belépni, ahogy mi, a civilizált emberek se. Emellett számos bűnelkövető és fegyverbuzi számára kitűnő arzenálmegszerzési lehetőségek mutatkoztak, ugyanis székes fővárosunk közepén bármikor szerezhetett a társaságtól lőfegyvert, kalasanyikovot például, de a teljes betiltott fegyverállomány megtalálható volt, talán a nehézgépágyúk és a mérgesgáz kivételével.

Sokat ismételgették akkoriban, meg utána is, hogy nem lehet a piacot megszüntetni. Ebben a pletykában mindig előkerült Pintér Sándor neve, hogy ő az, aki miatt nem. Hát, a jelek szerint a pletykának ezúttal nem volt igazságmagva, ugyanis belügyminiszterkedése alatt számolták fel az egészet.

Ugyanis gyött Józsefvárosba egy kárizmatikus ifjú titán, a KáMáté, aki életkora és párthovatartozása okán nem volt lekötelezettje a feketeöves maffiózóknak, sőt, nem is óhajtott ilyen jellegű elköteleződéseket abszolválni, így aztán a kormánnyal karöltve kihajították a derék Józsefvárosi Piacot, kínai kereskedőket, arabokat, satöbbiket a picsába.

Egyszóval lehetett kirúgni a libsik által oly ajnározott multikulti maffiát, ha volt rá szándék. És volt, a jelek legalábbis arra utalnak, némi hatósági erőfelmutatás is, ennek köszönhetően aztán kiderült, hogy lehet legitim hatósági erőfeszítést tenni ilyen esetekben (is).

Voltak még ilyen helyek, ahol mindenki azt gondolta, hogy nem lehet tenni semmit. Havanna lakótelep és számtalan vidéki fekete lyuk, ahova begravitáltak a pénztárcák, bringák, telefonok, és információ se maradt belőlük. Aztán valami megváltozott. Valahogy az Avas lakótelep se olyan durva már, úgy, hogy volt szándék a miskolci vezetésben annak konszolidálására. Így aztán azt kell, hogy mondjuk, legalábbis mérsékelt jellegű sikerrel, de mégiscsak elindult valami. A Havanna lakótelep, ahol 10-15 éve már kora délután legyőzték a vétlen járókelőt a helyi erők, most termelői piacnak és székelykapunak ad helyt.

Kicsit pesti, kicsit sárga, de már a polgároké.

Ezek mind-mind olyan helyek voltak korábban, ahova nem volt célszerű belépni a – nevezzük a nevén – „többségi társadalom” jogkövető polgárainak. Ez azt jelenti, hogy no-go zóna volt, mert arra nem volt érdemes lófrálni például éjszaka, nappal és egyéb napszakokban. Ugyanakkor az éppen regnáló hatalom egyetlen pillanatra se ismerte el, hogy ott azért elég durva a helyzet, szerintük Iványi lelkész, illetőleg a tiszta tűt a tiszta drogosoknak program derék aktivistái pont elégségesek voltak a probléma kezelésére.

Azonban a polgárok nem így látták és azt a politikai erőt, amely Iványi lelkészt és a tisztatűtatisztadrogosoknak jellegű szervezeteket teljes szívvel és sok pénzzel támogatta, egyben a piacon található bűnözőket nem bántotta, ellenben a jogkövető polgárokat nem óhajtotta megvédeni, (nevezzük ezt szabaddemokrata-liberális erőnek) elküldték a rettenetes rossebbe. Ezek után gyött a már említett KáMáté nevű fiatalember meg a megtökösödött jobber kormány és elküldték a józsefvárosi piacosokat a francba. Magyarul mondva konszolidálták a területet, így végül azt is sikerült bebizonyítani, hogy lehet no-go zónát eltüntetni.

A helyzet viszont úgy néz ki, hogy miközben mi jövünk kifelé a káeurópai szlömösödésből, nyílnak a termelői piacok meg bontódnak a folyósó végi budis lepratelepek, addig a fejlettnyugatiak épp ellenkező irányból próbálnak belelépni az általunk éppen elhagyni készült folyóba. Vagyis mocsárba. Vagyis már beleptek, jelen állás szerint öles karcsapásokkal haladnak abba a mélységbe, ahol még mi sem jártunk, még a rendszerváltozás utáni daliás anarchiában sem.

Ennek az ellenkező irányú haladásnak egyik hátulütője az ő szemük pontjából az, hogy mi a közelmúlt tapasztalatai alapján küldhetjük el azt a brüsszelitát a büdös picsába, amelyik mindenféle etnikai enklávékat akar a nem éppen tökéletes közbizonytalanságú, de azért (túl)élhető peremkerületeinkbe.

Mert legyen bárkinek bármi véleménye mondjuk Budapest fejlődési irányáról, a belvárost ellepő részeg angolokról, de egy ideje inni járunk a Kazinczy meg a Klauzál utcákba, nem pofonért. Ez mindenképpen haladás.

Szóval, kösz, haver! Éppen most próbáljuk eltakarítani a szart, aranyos vagy, hogy gondoltál ránk, de NEM! – fogjuk majd vasárnap beikszelni ezek alapján a helyes választ. Ha meg ez sem segít, akkor jöhet a „behódolás”, de mi nem a többnejűséget és a gyermekházasságot követjük majd, hanem a tetőről való ledobálást.