Elészakkoreaiasodás és Kanada Kennedyje: a pont, amikor a nyugati lapok elpravdásodnak

 

 

  

Valami bűzlik Amerikában. Nem is kicsit. A szag terjed Nagy Britanniában, egész Nyugat Európában és Skandináviában is. A Bernie-jelenség, Jeremy Corbyn angliai ámokfutása, az Obama-adminisztráció végnapjainak liberális hisztijei még akkor is aggasztó és egymással összefüggő jelenségek, ha ezek az arcok és nézetek még elég távol vannak a hatalomtól. Még, illetve már. Azonban jelzik, hogy kiéhezetten és tettre készen felsorakozott az ifjú Angszoc pártelit, hogy végre megvalósítsa Orwell disztópiáját, ha már a múlt században erre nem nyílt lehetőség, mert a ruszkik ezzel a hidegháború-dologgal beleköptek a levesbe.

[rule style=”rule-dotted” ]

Apropó ruszkik: pár napja többek között maga Gari Kaszparov írt egy hosszú nyílt levelet, amiben figyelmeztet: Bernie Sanders a radikális szocializmus kártékony szellemét szabadította rá egy tudatlan nemzedékre. Megy is a lekicsinylő liberális finnyogás: ezek a hülye ruszkik annyira bele vannak állva Putyin seggébe, illetve olyan szinten vonzódnak a diktatúrához, hogy Németországtól Amerikáig jellemző rájuk, inkább jobbosok lesznek, semmint állnának rá a Progresszív Haladás lenini útjára.

Ezt a lenin 2.0-ás szart azonban nem lehet Gulággal, hadikommunizmussal, meg a törikönyvekkel eladni, és hogy máshogy tolnák le a feltörekvő ifjúság torkán, mint propagandával.

Beindult konkrétan az a folyamat, amikor a „média”- ama bizonyos „ötödik hatalmi ág” – ahelyett, hogy a (valódi) demokratikus fejlődés útján haladva egyre elérhetőbbé és közelibbé hozná hozzánk a politikai eseményeket, demokratizálná a közéletet, terítené horizontálisan az információt, a legdurvább zsdanovi manipuláció és agyleszívás útjára lépett. Goebbels és Alexander Bogdanov egyaránt tapsol a nyugati sajtót látva, amikor a Liberalizmus Bölcs Vezére, Obama első titkár elvtárs és a szövetséges liberalista államok megbonthatatlan szövetsége sújt le vasöklével a klerikális reakció belső ellenségére, valamint könyörtelenül tiporja el az elnyomást a peremvidéken.

A „másként gondolkodók” meg lassan a szamizdatok nyomtatásánál tartanak, hallgatnak, és nézik ahogy a csapból is folyik a propaganda.

A liberalista propagandagépezetnek egy új jelensége például Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke. A máléképű, agyatlan zsúrfiú, Trudeau személyi kultusza a hetekben érte el a csúcsát, ráadásul teljesen indokolatlan módon. Konkrétan az internetet fagyasztották le a legátlátszóbb, legmegjátszottabb propagandával, amihez hasonlót tényleg Hermann Göring tigriskölyök-simogatása óta nem láttunk a politikai propaganda kék egén.

Hamar le is lepleződött a turpisság, miszerint az egész jelenet eleve megrendezett volt.

Ez persze addigra már senkit se zavart, olyan infó volt, mint amilyen egy átlagos helyreigazítás a Népszabiban, miután elvesztettek egy rágalmazási pert. Az interneten úgysincs becsületkódex, tehát ki nem szarja le amúgyis?  Növekvő ifjúságunk a kisagyig van átmosva tehát az orwelli értelemben vett Óceánia egész területén. Ez ugyanis még mindig főleg angolszász jelenség, bár erősen kezd begyűrűzni a „kontinentális” sajtó az angolszásznál jóval önkorlátozóbb, „egyrészt-másrészt” objektivitást mímelő világába is.

Népünk és Liberális Pártunk valamint Nemzetközünk Nagy Vezére lesz tehát Barack Hussein Első Titkár személyes jóbarátja, a dicső Dzsásztin, aki az elnyomottak pártján dobogó szívén viseli a haladó tudomány sorsát, és olyan okos, mint a Stephen Hawking, nem csupán szépséges, mint Elvis Presley. Dzsásztin Kommandante azán magyarázza hát el a kvantumszámítást nebulójának, a Népnek, miután a botor újságíró úgy hiszi, hogy egy miniszterelnöknek nem dolga ezt tudni. De de! Ő felel, és mindenki meg van lepetve. A pasas egyértelműen a liberális média kedvence, a mém söpör, terjed, és dolgozza az agyakat. A totálisan lepravdásított Independent már egyenesen arról cikkez, hogy minden országnak ilyen vezetők kellenének, főleg Nagy Britanniának, ahol Corbyn legnagyobb baja, hogy öreg és ronda, nem úgy, mint Kanada kettes számú Import Justinja, a politikai sztárcsinálás Bieberje, Trudeau.

Egyszerűen olyan serényen nyalták ki napok alatt a seggét, hogy mára ő a „politikus celeb”, a „politikus rocksztár”.

Senki se törődik a valósággal, senki se törődik azzal, hogy buta mint a segg, hogy addig tart a politikája, amíg feléli Harper papa vagyonát, tehát classic ballerként költi mások pénzét. De ez semmit se számít, mert szereti a buzikat, a transzikat, és két migráns közt kifejezetten szeret szőrös állatokat is simizni, aggódni a Pusztuló Föld Bolygóért, és ilyenek. Tehát a szimbolikus politika csúcsán csücsül, olyan mint a „tökéletes úttörő”.

Az angolszász világ egyre ijesztőbben balos vezérkara manapság semmi mással nincs elfoglalva, minthogy a szó klasszikus értelmében vett „reálpolitikát” minél erőteljesebben a szimbolikus témák felé tolja. A népszerűséghajhász Trudeau abból a szempontból biztonságban van, hogy Stephen Harper azért rendesen feltöltötte a kasszát, tehát van min tivornyázni, meg simizni az aktuális simizendőt, legyen az a migráns, travi, vagy pandamaci. Justinnak kb. semmit se kell tennie, hisz nem csak saját, hanem immár a Világ sajtója nyalja a seggét, és igazából tőle teljesen függetlenül építi fel azt az Arcot, akinek már semmi köze ahhoz a Homo Sapiens egyedhez, amelyik reggelente fogat mos és Justin Turdeaunak hívják, nem mellesleg pedig kb. funkcionális idióta, és annyi köze van a valósághoz, mint a Titánok haragja című hollywoodi opusznak a görög mitológiához.

A jelenség tehát nem korlátozódik Justinra, Hollywoodra, hanem az Angszoc egész világát kezdi ellepni. A Clintonmamit épp keblére ölelni kénytelen, szétobamázott Amerika a legjobb példa erre, ahol két FONTOS úgy értem IGAZÁN fontos ügy van: az észak karolinai klotyótörvény és a 20 dolláros bankó.

Kezdjük az elsővel. Az első történet lényege, hogy Észak-Karolina törvényhozása valószínűleg látta az Ovizsaru című nem is annyira antik filmművészeti alkotást, amiben az egyik jelenetben egy kis négyéves lurkó szolgál egy olyan megfejtéssel, miszerint „a fiúknak kukijuk van, a lányoknak meg puncijuk”. Nos, ma már ez az ovi hiába várná, hogy az udvarán fellépjen Bruce Springsteen, vagy a Pearl Jam, mert miután ezt az alapigazságot Észak-Karolina képes volt törvénybe iktatni, és előírni, hogy mindenkinek a biológiai neme szerinti klotyóban kell pisálni, elindult a liberális Intifáda.

A liberalista gondolatrendőrség lecsapott, és már PayPallal utalni sem lehet Észak-Karolinában, mert a gigacégek sorra bojkottálják az államot, nem beszélve Hollywoodról és a zeneiparról, akik sorra mondogatják le koncertjeiket és csinálják az undorító hisztit. A történet kettősmérce jellegének vannak finomságai: a PayPal logisztikai és irányítási központja ugyanis abban a Malaysiában van, ahol a homoszexuális szodómiáért botozás, börtön, rossz esetben lincselés jár, ennek ellenére nem azért aggódnak, hogy az igazgatósági épület árnyékában melegeket ölnek, hanem azért, mert Észak-Karolinában a transzik nem mehetnek a női vécébe.

Más kérdés, és köztudott, hogy a homoszexualitás és a transzneműség nincsenek pszichiátriai szempontból összefüggésben, tehát mondjuk a férfiak esetében egy női klotyóba egy parókában simán bemenő emberke marhára jól tudja érezni magát adott esetben. Erre a liberális törvények meghozatala óta példa is volt már, ez persze a liberális intifádában senkit sem zavar, így a PayPalt sem, aki ezzel a kis akcióval tolja meg a demokrata kampány szekerét, és fullasztja meg Amerika konzervatívabbik felét.

A másik ilyen „fontos ügy” egyben az obamai történelmi korszak egyik lenyomata is lesz a 20 dolláros bankó. Talán valami maradandó nyomot akart hagyni maga után Hussein, és mivel azért a saját pofáját mégsem lenne ildomos rányomassa a dollárra, ezért úgy döntött, hogy egy másik fekát fog odatenni. A kiválasztott nem csak feka, hanem nő is. Harriett Tubman lesz Andrew Jackson helyett a 20-ason Amerikában. Ez persze nem kellene, hogy zavarjon senkit, ahogy úgy tűnik, hogy a republikánusok sem ugrottak rá a történetre túlzottan, hisz Tubman keresztény volt, kifejezetten „jobbos” beállítottságú, és igazából emberi példa is sokaknak, mindenképp jobb választás, mint Andrew Jackson, az indiánokat iparilag hentelő rabszolgatartó, aki 1824-ben megalapította a most is uralkodó Demokrata pártot.

A lavina azonban elindult: valószínűleg számos változások lesznek a dolcsikon, máris mozgalom indult Ülő Bika portréjának elhelyezésére, és úgy tűnik az elnök bácsik sorra fognak távozni, vagy oly módon módosulni, ahogy az 5 dolláros hátlapja, amin most polgárjogi harcosok fognak díszelegni. Ezzel a változással búcsúzik tehát Obama: saját pártjának alapítóját egy vele bőrszínben egyező, de politikai szempontból totális ellentét jelentő figurával pótolja – jellemzően amúgy a liberális logikára.

Saját hősök híján ugyanis, ha hirtelen hős kell, kénytelenek másokéhoz nyúlni: a Republikánus Lincolnhoz, vagy a szintén Republikánus párti Martin Luther Kinghez vagy épp mint most Harriett Tubmanhez.

A jelenség megfejtése összefoglalva az, hogy Amerika az elszovjetesedés útjára lépett. Mivel a Hidegháború globálisan az egész, elsősorban angolszász nyugati politikai közéletet „jobbra szorította”, a húzósabb balos elképzelések a politikai mainstreamből biztonsági okokból is ki voltak szorítva. Most az láthatjuk, ahogy ezek a nézetek immár akadálytalanul áramlanak be az angolszász politikai mainstreambe, köszönhetően az Első Titkárnak Obamának, és az általa a Demokrata Pártba 2007-ben „kívülről becsempészett” maoista-marxista Sanderssel.

Angliában is a „mérsékelt klasszikus szindikalista” Tony Blairt és neveltjét Gordon Brownt kellett kiirtani a Baloldalon, hogy a hegyezettkörmű kommunista, Jeremy Corbyn elsősorban a fiatal szavazókra építhessen. Ők ugyanis ezeket a szimbolikus dolgokat imádják, az olyan dolgokhoz, meg mint amilyen az úgynevezett „valóság” születésük óta nincs közük. Eleve egy virtuális világban: interneten és videojátékok világában, Hollywoodi filmeken, sorozatokon nevelkedtek, így ők tényleg el is hiszik, hogy a világon nincs is fontosabb annál, minthogy mennyit kefél valaki kivel és milyen minőségben, illetve, hogy hány csöcs és hány pöcs villan fel két sárkány és hentelés között a Trónok Harcában.