Ne szívjál füvet, mert olyan leszel, mint én!


Nem tudom, miért, de nekem erről a ne menj suliba kezdeményezésről a Rózsaszín Pitbull örökbecsű sorai (“Ne szívjá’ füvet!”) jutnak az eszembe. Az is ugyanolyan tömör, ugyanannyira lényeglátó, és kábé azonos igazságtartalmú kijelentés, mint a suliba nemmenés. Igaz, azóta megtudtuk, a Rózsaszín Pitbull egy fasiszta zenekar, amelyik a bevándorlók ellen izgat, de a dicső múltat ne tagadjuk el tőlük!

Speckó erre a dalra hivatkozni egy orbánita rezsimklaviatúrának nem valami okosság, mert a dalszöveg lelke ez a sor: Az Orbán kormány bosszút forral. A kormány bosszúja most is megérkezett. Eső formájában. Így esett, hogy esett. Erről pár éve Heller Ágnes is mesélt a buszmegállóba behúzódó elvtársainak, amikor egy piros riasztás miatt elmaradt tüntetést az Orbán-kormány galád, időjárás-befolyásoló tempójára fogta.

Palpatine azóta is nyomogatja az ellenzék-ellehetetlenítő piros gombot, és így történt, hogy az a 2000 (4000) ((6000)) (((8000))) „diák” – a hetvenéves, szemöldökfestett matrónától a negyvenes, hajléktalan kinézetű ellenzéki aktivistáig bezárólag – suli helyett a Kossuth teret választotta. Egyedül azok a kibaszott forralt bor árusok, meg a sült gesztisek nem voltak sehol.

Ezért is járunk mi inkább meccsre, de mi már csak ilyen javíthatatlan szolgalelkületűek vagyunk…

De azt biztos, hogy így is jobb, mint iskolába menni és ott valami olyan hülyeséget tanulni, mint a négy alapművelet. Lehetne rögtön a készségekkel és a keresztárfolyam-számítással is kezdeni, mint valamelyik nagyeszű jelezte is nekünk a Facebookon.

Van itt ez a logikai banánhéj, amin a történet elcsúszik. Akik kint voltak a tüntetésen, azok nyilván nem mentek suliban. De ha nem mentek suliba, okafogyottá vált, hogy tüntessenek a suliba menés ellen.

Vagyis: bizonyos halott, fehér csávók elolvasása utáni tárgyi tudásunkból eredő, hosszú évek alatt kialakuló logikai készségünk ezt mondatná velünk.

Jó, persze, tudom, ez a Sorosgyuribá pénzén teljesen mikroadományokból és civilek által szervezett, full politika-mentes tünti ennél sokkal előremutatóbb célt tűzött ki maga elé. Hogy az oktatás diák-központúbb legyen. Gondolom, valahogy hasonló analógiára épülve, ahogy Kőbánya Kispest-központúbb, a központi idegrendszer idegrendszer-központúbb, és ahogyan Parászka Boróka központjában is ő maga lebeg – tök egyedül.

Az a bajom ezzel, hogy az egésznek olyan feelingje van, mint egy három napja az úton rothadó, széttaposott éti csigának. Szóval hogy nem lehetsz annyira durván francia, hogy ezt te megkívánd.

Amikor mi voltunk középiskolások, mi tüntetés nélkül is volt, hogy egyszerűen csak nem mentünk suliba.

Mindenféle indokkal. És ebben mocskosul kreatívak voltunk, nem kellett ezt a képességünket külön, diákközpontúlag fejleszteni. Ez persze összefüggésben volt azzal, hogy mi minden, mára feleslegessé vált, halott, fehér csávót elolvastunk, és ettől roppant eszessé váltunk, amit többek között az iskolakerülés során is kamatoztattunk.

De vissza leadhez, miszerint: ne szívjál, izé, ne menj suliba. Azt miért is ne? Illetve… Hoppácska! Van itt ez a dalszöveg-folytatás! „…mert olyan leszel, mint én!” És erre a veszélyre nagyon figyelmesen ők maguk figyelmeztettek minket az „érzem, hogy butulok” feliratú táblákkal. Mert ugye nyilvánvalóan azok szervezték ezt a kis ballib performance-ot, akik anno azért meglehetősen fényesre seggelték az iskolák padjait. Szóval, ha valaminek, akkor ennek azért volt értelme. Mint mikor kitalálták az elitkörnyék elitiskoláiba járók, hogy a közoktatás célja a felzárkóztatás, ennek köszönhetően az állami iskolák leépültek a picsába, és ők, illetve porontyaik, verseny nélkül tarthatták meg elit-státuszukat.

Most meg, hogy azért ők is butulnak (vö. hanyatláselméletek), kitalálták, hogy akkor inkább senki ne menjen iskolába, pláne ne tanuljon.

Csakhogy a dolog nem fejeződött be ott, hogy ne menjünk suliba. Mert helyette a Kossuth térre kellett mennünk. Szóval a tüntetés szövege helyesen így lett volna: Gyere a Kossuth térre és próbáld meg kiegészíteni az ellenzék meglehetősen foghíjas sorait, mert szarul állunk a választások előtt!

Valaki azért rajzolhatna egy „Állítsuk meg együtt a politikai pedofíliát!” transzparenst egy rezignáltabb pillanatában…


  Wéghváry Witéz

6 hozzászólás

  1. “Használható tudást és több szabadidőt” – olvassuk a tüntető kezében a táblát.

    Pár év múlva ugyanez a kéz ilyen táblát fog feltartani: “Frissdiplomás, genderszakos szociológus bármilyen munkát elvállal”.

  2. Mosogatás,Wc pucolás,takarítás-ha még kell-Londonban.

  3. Hol vannak a szulok?

  4. Ez jó. 🙂

  5. ” Lehetne rögtön a készségekkel (…) is kezdeni”

    És mi a búbánattal alapozza meg a készségfejlesztését az a kretén, ha nem a négy alapművelet időben való megismerésével, megértésével, elsajátításával, gyakorlásával, jártasságával, hogy készséggé tudja fejleszteni?!

    Ja! Beül a padba, jön na tantónéni, előveszi a varázspálcát, s aszonygya, hogy:

    “Liberális keljen hatkor.
    Orrára üljön a vaspor.
    Ha az óra nyolcat ütött,
    ragadja meg a saját üstököt,
    delejezze meg a készség,
    gyüjjön rá a rossz nehézség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük