Tag Archives: mohamedén népszokások

Az emberi jogok korlátozása azt jelenti, hogy a fehér európai dolgozó lakosságnak rosszabb lesz

Theresa May miniszterelnökasszony, a Nagybritek valószínűleg csekély többséggel újra megválasztott vezére éppen az emberi jogok korlátozását jelentette be a két hónapon belül kettő terrormerénylet után. Az elkövetők – immár kimondhatjuk: természetesen – mohamedánok voltak. Youssef, meg Farid, ugye legalábbis az eddigi értékrendünk szerint nem kifejezetten óangol nevek. Tehát immár a második terrortámadás – a második muzulmán terrortámadás, legyünk pontosak – után …

Több »

Az amerikai hegemónia alkonya és a szaúdi-iráni hidegháború története (I. rész)

A szaúdi monarchia esetleges, de elképzelhető bukásáért nyugaton súlyos árat kell fizetnie azoknak az országoknak, amelyek a szólásszabadság, a vallások közötti egyenlőség doktrínáját előrébb helyezik a saját polgáraik védelménél. A szíriai (polgár)háború megmutatta, hogy a nyugat elveszítette aktív szerepét az események formálásában, reaktív-védekező szereplővé degradálódott. Kezdjük a legelején. Hallottak már a „Mohamed bin Najef Tanácsadó és Gondviselési Központ”-ról? Ne hibáztassák …

Több »

Tevesütemény

„De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem.” Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában Nagyon nehéz az embernek elszakadnia onnan, ahol felnőtt. Tulajdonképpen örökké számíthat a mardosó honvágyra, melyet szinte bármi, ami a hazájára emlékezteti, ki tud váltani. Proust nagyszerű regényében – …

Több »