Tag Archives: kvóta

A pártlélek ezt most benézte

Ne legyünk GFG-ék, nincs azzal semmi baj, ha valakit Török Gábornak hívnak és némi mellékesért a Jobbiknak is ad tanácsokat. A gondok ott kezdődnek, nem biztos, hogy azok mindent meg is értenek. A mai nap fordulatos eseményeire tekintettel inkább sikertelen, mint sikeres a képzésük, és van még velük munka bőven. Az agyafúrt mesterterv a következő lehetett. Ha Orbán mindenképpen át …

Több »

Beköszöntött a politikai szabadrablás kora

Mikor Bakács Tibor Settenkedő Lopakodó megdurrantott egy téliszalámit a teszkóból, vagy mikor Gyurcsány szakdogáját pont ellopták a könyvtárból – minő balszerencse, éppen meg akarta mutatni a médiákoknak -, azt gondoltuk, a tolvajlás minden műfaját sikerült már prezentálni ebben az országban. Tévedtünk! Megjelent a pártok közötti politikai ötlet- és stratégialopás. Ez az igazi politikusbűnözés, a kvótareferendumhoz való viszony kialakítása során mindenki mindenkitől lenyúlt már …

Több »

A kötelező kitelepítési kvótáról

Ha valaki azt mondja bármelyikünknek három évvel ezelőtt, hogy néhány százezer mohamedán férfi átgyalogol Magyarországon néhány gyermek és nő kíséretében, azzal az elszánt céllal, hogy igénybe vegye a német szociális ellátórendszert, sokan közületek a dílere vagy gyógyszerésze száma iránt érdeklődtetek volna. Ha a csávó azt is mondta volna, hogy az egyik CDU-CSU vezette német tartomány oktatási hivatala az anális szex …

Több »