Tag Archives: globális felmelegedés

Gréta

Gréta kislány kora óta élénken érdeklődött a csillagok iránt, esténként megbabonázva várta, mikor kel fel a Hold, tudta több csillagkép nevét, meg tudta mutatni az Esthajnalcsillagot is. Egészen különös extázis lett rajta úrrá, amikor először megtudta, illetve fel tudta fogni, hogy ő is egy bolygó lakója, a Földé, amely hihetetlen sebességgel száguld Nap körüli pályáján. Felelős szülőként úgy gondoltuk, nem …

Több »

Felmelegedés és világvége

Az időjárás jelentéseket nézegetve elég konkrét következtetéseket lehet vonhatunk le a jövőre nézve, például a migrációval kapcsolatban. Az arab világ a végnapjait éli, a Közel-Kelet nem véletlenül hasonlít egyre inkább Mordorra, a középhőmérséklet a Végzet Hegyének mikroklímáját idézi. A kuvaiti Mitribah-ban, illetve az iraki Baszrában 53 fokokat mérnek újabban. Nincs tehát min csodálkozni, ilyen melegben mindenki megőrülne, mi is, pedig jámborabb …

Több »

De mi az a széndioxid?

„Az emberek többnyire rosszak” Bion attikai bölcsnek tulajdonított mondás Visszavonult a magyar politikai élet bús képű lovagja, Don András de la Szakasits, és ebből az alkalomból tengernyi nekrológ hangzott már el – és még fog is – melyek írói mind kifejezték mélységes megrendülésüket ez alkalomból. Visszavonulása űrt hagy maga után, Széll Bernadett fejében például egészen nyilvánvalót. Itt az ideje, hogy …

Több »