Magyarisztáni rögvalóság

Ne etessük tovább az alkimistákat! (I.)

Könyves Kálmán alatt senki nem akart vezérigazgató lenni. Mátyás udvarában nem vágytak filmproduceri karrierre. Ma egyetlen pályakezdő sincs Budapesten, aki főispáni posztra pályázna. Magyarországon egyetlen szakma tudott évszázadokon át folyamatosan újabb és újabb jelentkezőket magához vonzani: a társadalomtudós. Nem is csoda: azt csinálsz, amit akarsz, sőt, ha nincs kedved semmihez, évekig csak kocsmázol, az állam meg dobálja utánad a milliókat. …

Több »

Csaknekedkislány

A Fishing on Orfű utolsó meleg és száraz napján, vagyis csütörtökön, a csillagok állása, az aurák összegződése, a VIP-ben felszolgált pia minősége, a közönség hidegfrontot előző „most utoljára” érzése olyan kellemesen összegződött, hogy szokatlan módon minden fergetegesen sikerült. Kora délután, hat órakor a Tiszavirág Nagyszínpadon a Pál utcai fiúk adott egy közmeglepetésre kiváló koncertet. A zenekar is meg volt lepve, …

Több »

Egy másik Magyarország

„Ahogy a hozzászólásomban is elmondtam, én egy másik Magyarországot képviselek. Ezt, azt gondolom, hogy meg kell érteni.” – mondta újságírói kérdésre Niedermüller Péter, miután a LIBE bizottságban hazánk ellen emelt szót. És én azóta sem tudok nyugodni a gondolattól, hogy kicsoda Niedermüller Péter. Rövid fejtörés után arra jutottam, hogy időutazó. Persze a sok időhurok meglehetősen megterheli őt, mind mentálisan, mind …

Több »

Akkor mégsem Magyarország a vadkelet homofób pöcegödre?

Hiánypótló mű került fel az internetre a napokban, megjelent ugyanis Budapest meleg imázsvideója. Úgy látszik az LGBTQFK közösség szerint mégis megéri idelátogatni, annak ellenére, hogy Orbán állítólag mindenkit elnyom, aki nem keresztény, ciszheteró, keménytökű, feltűrt ingujjú parasztgazda.  A kisfilmben egyébként három melegnek látszó fiút láthatunk, akik természetellenesen örülnek mindenkinek, amit a városban látnak, de első ránézésre nem világos, hogy miért …

Több »