Elnyomó ciszgender

Transznacionális Jürgen helyett transznacionális VB

Sejteni lehetett, hogy nagy hepaj lesz, ha a Frankfurti Iskola ikonja, Jürgen Habermas ’89 óta immár a harmadik alkalommal, ellátogat hozzánk. Úgy is lett: a Jogi Egyetemen két előadót kellett egybenyitni, mert bölcsészek, jogászok, hahások, kivénhedt lukácsisták majd’ szétrúgták a falakat, hogy láthassák az öreget. No, de ki is ez a Habermas? A kis Jürgen Gummersbachban, a kézilabda fanok fülének …

Több »

A tizedes, meg a többiek…

“Hogyha valaki a magyar kormányt netán bírálja, az egyáltalán nem hazaáruló és nemzetvesztő. Következésképpen teljesen természetes egy demokratikus közvélemény szemszögéből nézve, hogy valaki adott esetben a szóban forgó kormány megdöntésére törekszik, akár nemzetközi segédlettel.” Ezt sikerült nyilatkoznia Bajszos Magyar Lajosnak a minap mindenki kedvenc atévéjének. Bajszos Magyar Lajos tehát jogosnak tartja a Rákosi Mátyás-féle tankos, szovjetes közbeavatkozást is 1956-ban. De …

Több »

Járt-e Kimlén Scheppele?

Már egy-két hete érezni lehetett a vibrálást a levegőben. A hazai politológusok mindent elmondtak már április 6-ról, sőt Cpt. Szanyi már az első 24 órában lökte nekünk, mi a pálya, a nagy pártok közül a szocik elkezdték önmagukat marni, a törpék ünnepeltek, mintha Hófehérke swinger partiján vettek volna részt, a Fidesz pedig az Ország Foteljében kényelmesen hátradőlve üldögélt, és csak …

Több »

Hungarogáz

Hogy mi is az a Hungarogáz? A hungarogáz egy semmitmondó felirat egy falon, ha az ember Vác felé megy autóval, láthatja a város szélén. A hungarogáz azonban egy mély jelentéstartalmú összetett szó is, amely külön értelmet nyert a nemrég lezajlott európai parlamenti választás után. Mert ugye egyik oldalon ott van a szépen felépített polgári ideológia, az összeválogatott magyarországi képviselőkkel: van …

Több »