Elnyomó ciszgender

No-go zónák és pornófilmek márpedig léteznek

Elmúlt napokban a kissé megfáradt libnyafi lendület új erőre kapott egy mimózalelkületű angol hatására, aki idegállapotba’ került attól a magyar kormányzati állásponttól, hogy a valaha fél világot uraló britek már néhány saját kerületükben, városrészükben se urak, sőt, egykori szolgáik meg is cipőzik őket, ha valami félreértés miatt véletlen betévednek hozzájuk. Mivel a BBC újságírója tagadta, akkor tényleg kitaláció az egész …

Több »

Alföldi és a sikerkultusz

Alföldi Róbert lassan többé vált önmagánál. Az RTL-nyuggeresztrád, az Alföldi-féle Nemzeti elsiratása óta kulturális ikon, aki minden kézenfekvő lehetőséget kimaxol a saját státuszának kiemeléséhez. Mártír” – sőt – színházi, a művészi attitűd szempontjából hivatkozási pont, trendteremtő alkotó lett, hatással volt a „független” színházi társulatok témaválasztásaira is, hidat vert a kőszínházak és az alternatívok világa között, de ez nem jelenti azt, …

Több »

Történelmileg úgy alakult, hogy eposzi méretű válsággal nézünk szembe

Eposzi léptékű válsággal nézünk szembe, mondta Barack Husszein Obama (még) amerikai egyesült elnök, természetesen a népvándorlásra vonatkoztatva kijelentését, egyúttal jelezte a „gazdagabb országok” felé, hogy még többet vár el tőlük, még több migránst kell befogadniuk. No, ekkor kell feltennünk azt a kérdést, hogy ez az ember vajon hol, mikor, melyik évezredben él. Azt pedig leszögezhetjük, hogy bár az alkalmassága is meglehetősen …

Több »

A csodatevő alkalmazás

Kína nem csak az amerikai nagyvállalatoknak megoldás arra, hogy minőséget nem ismerő termékeiket újra rabszolgamunka alatti bérezésben gyártassák, hanem az egyre hanyatló oktatási rendszereknek is lehetőséget biztosít a további hanyatlásra. Tény, a fiatalság elég nyomasztó képet fest manapság: semmirekellő BA szakosok, könyvektől undorodó bölcsészek, OKJ-én állítólag informatikusnak képzett tömegek (akikből – a sírva megírt cikkekkel ellentétben – nem húszezer, hanem egy darab …

Több »