Elnyomó ciszgender

Szanyi Marxszal tölti a Húsvétot

„A húsvéti merengések egyik elemeként javaslom mindenkinek, hogy ugye azért mégis csak meg kellene dönteni a kapitalizmust?” (Szanyi kapitány Facebook–oldala) Az MSZP-s megmondómber legutóbbi mutogatásaután megint szólt egy velőset. A kapitány a kapitalizmust szeretné eltörölni így Húsvét alkalmából. Hogy hogyan kapcsolta össze a legnagyobb keresztény ünnepet a munkásosztály nemzetközi harcával már önmagában kérdéses. De hogy miért akarja, s mivel helyettesítené? Hát …

Több »

Európa bunkója: Guy Verhofstadt

Az Európai Parlament liberális frakcióvezetője újra azt követeli, hogy a Tanács vonja meg Magyarország szavazati jogát. Mert szerinte az Orbán-kormány tartósan megsérti a demokrácia alapelveit. Miközben egyre több mértéktartó közszereplő áll ki a magyar Alaptörvény mellet(Legutóbb RupertScholz alkotmányjogász, egykori német honvédelmi miniszter), a liberálisok ismét egész pályás letámadást indítottak. De ki is ez a bágyadt arcú balga-belga, aki úgy ismeri hazánkat, hogy …

Több »

Steiner Pali megvédi Novák Elődkét

Miközben az MSZP a róla korábbiakban levált, de utánfutóként működő szervezetekkel Együtt lépten-nyomon felszólítja a Fideszt, hogy határolódjon el a szélsőjobbtól, lökje ki magából az „ordas eszméket”, addig azért csipcsup ügyekben egész jól együtt tudnak működni a Jobbikkal. Sőt, meg is védik őket, ha ezzel kormánypárti döntés ellen lehet menni. Tette ezt Steiner Pál is, amikor a minap Novák Előd …

Több »

Bajnai hibbant anarchistái

Az elmúlt pár napban az E14-PM több vezető politikusa is megszólalt a nagy nyilvánosság előtt. Sokadszorra is bizonyítja ez a szerveződés, hogy mennyire nem lehet őket komolyan venni. S pont ez jelenti a legnagyobb veszélyt velük kapcsolatban. Fussunk át néhány idézetet! Először Karácsony Gergelytől, majd Szigetvári Viktortól, hogy aztán mindannyiunk kedvence, Kónya Péter tegye fel az i-re a pontot. Karácsonymost se mondott …

Több »