A toronyház jelenti

Nahát, alig másfél év alatt leesett nekik

2014 kora tavasza óta tart gyakorlatilag az ukrán válság, másik nevén az ukrán-orosz háború. Az ezt kirobbantó kijevi tüntetések 2013 tele óta. Most 2015-öt írunk és a mainstraem sajtóban most sikerült felfedezniük, hogy nem a jók vívják évszázados csatájukat a gonoszok ellen, mint valami bárgyú fantasyban, hanem két agresszív, nacionalista testvérnép. Ahogy az oroszok nem éppen ártatlan kóristafiúk gyülekezete, úgy …

Több »

A Magyar Hírlap szerint Kész Zoltán polgármester

Kész Zoltán mögé ugyanis nem az ellenfele, hanem a Fidesz kétharmada miatt sorolt be a teljes baloldal, míg az Esztergomiaknak csak Meggyes Tamás ámokfutásából lett elege. Erre az az apróság is felhívhatta volna a Magyar Hírlap figyelmét, miszerint Tétényi Éva mellé Fidesz-többséget szavaztak a közgyűlésbe. De a legnagyobb különbség a két ellenzéki jelölt sikere között az, hogy Tétényi Évával szemben Kész Zoltánt nem polgármesterré választották, hanem a térség országgyűlési képviselőjévé, így nem feladata a város napi működésének a biztosítása.

Több »

Napi hülye kérdésünk

  Ha Simicska ki akarta baszni az összes orbánistát, akkor miért könyörgött fél éjszakán át Kisberkéknek a maradásért?

Több »