Blogok

„Sírás közben röhögök”

Új szleng ütötte fel a fejét a neten: sírás közben röhögök. Most nem azért, de elég debil, már a sok „sírok” „sírva röhögök” „röhögve sírok” plusz egy szmájli kombó is elég unalmas volt, de amikor az ember megérzi belül, mit is takarhat ez a kifejezés, akkor türelmesebbé válik. Ugyanis olvasom reggel, hogy Bajnai – miután Mesterházy és az MSZP hihetetlen …

Több »

Mit képzel Basescu?

Azért ez rohadtul elszomorító. Basescu, akire eddig még a gyimesközéploki asszonyok is jó szívvel adták a szavazatukat, hogy lám, van olyan román politikus is, aki nem a magyar kártyával akar plusz két százalékot szerezni, és lám, van, aki képes értékes választópolgárként tekinteni a sajnos már csak alig 1,2 millió erdélyi magyarra, most teljesen kifordult önmagából. Illetve ki tudja, mi volt …

Több »

Minden Hávégés Rohadék

Pár órája röpítette ki a világba a HVG a nagy hírt, miszerint a narancsos diktatúra odáig fajult, hogy visszateleportálta a Köztársaságot a 80’-as évekbe és Erdős Péter szellemi útmutatását követve BETILTOTT egy koncertet. Egy koncertet. Mert a Kaiju már azt sem bírja elviselni, ha egyesek piros tarajjal a fejükön rendszer-ellenes szövegekre ugrálnak. Megírta a HVG. Mi itt a Bosszúért és Aknamunkáért Felelős Államtitkárságon …

Több »

Miért van kánikula?

A Viktor miatt van ilyen kurva meleg. Nem véletlen, hogy az IMF-hitel visszafizetésére sem a forint reagál pozitívan, hanem a hőmérséklet. Az Orbán Viktor miatt. Enyhülést csak a dinnye hozhat, és a jóérzésű szoci nyugdíjas a cekkerében hazacsempész még egy kis derűt is hazafelé a teszkóbúl, anyukának, mert igen, látta a Feri új pártjának a új plakátját. Mert szép csöndesen elkezdődött a …

Több »