Blogok

A párbaj

Úgy esett, hogy 1913. január 2-án kardpárbajt vívott egymással gróf Károlyi Mihály és gróf Tisza István, mert Károlyi nem fogadta Tisza köszönését. A két fél között mintegy 14 év korkülönbség volt Károlyi javára, így joggal bízhatott a győzelembe. Nem úgy sikerült a dolog, ahogyan elképzelte. A jóval idősebb Tisza ugyanis megalázó módon, kardlappal elverte ellenfelét, és a párbaj feladására kényszerítette. …

Több »

Az ellenzék progresszív jövedelemadó-terve a magyar középosztály gyilkosa

Az ellenzék tulajdonképpen eddig csak két dologban értett egyet egymással, illetve önmagával, már persze azon kívül, hogy Gyurcsány Ferenc a vezetőjük és Dobrev Klára lesz a miniszterelnök-jelöltjük. Jelesül abban, hogy ha nyernek, akkor megszüntetik a többgyermekesek-gyermekesek adókedvezményeit és természetesen progresszív jövedelemadó lesz. Csak ez a két intézkedés minimum 30 százalékkal fogja csökkenteni a gyermekesek életszínvonalát; az átlagos magyar család akár …

Több »

A bosszú

„A bosszú hidegen jó” Cesare Borgia Tele van a sajtó a Trump-ellenes demokraták hadjáratának hírével. A legkülönbözőbb képtelen ötleteket halljuk arról, hogy az elnök katonai puccsot, mi több, „atomcsapást” tervez, mert nem képes elfogadni a választási vereséget. Hogy kit csapna meg atommal, az rejtély. Ezért aztán impeachment-eljárást terveznek ellene, hogy örökre eltiltsák a közügyektől. Ez mondjuk nem túl komoly gondolat: …

Több »

A lovakról

„Mivel a beszédet a ló nem érti, jutalmazzuk meg ha idomítója kedvére tett, vagy legyen megfenyítve ha nem.” Xenophón: Peri Hippikés Úgy mesélik, 1889-ben Torino városában egy kocsis verte ostorral a kimerült lovát. A járókelők közömbös arccal mentek el a jelenet mellett, nyilván nem volt számukra szokatlan, vagy felháborító a dolog. Egyszer csak egy láthatóan zaklatott járókelő lépett oda és …

Több »