Genderfree

Tudományos szabadság, tudományos rabság

A Mérce hasábjain így veszi védelmébe az Akadémia kutatóintézeteinek korlátlan szabadságát Tóth Szilárd János: „a tudományban nincs demokrácia. Pont. Nem a demokratikus elv mentén osztanak doktori fokozatokat, akadémiai státust, díjakat és így tovább. Nem a demokratikus elv mentén ítélik meg a tudományos művek minőségét. És nem a demokratikus elv mentén kell meghatározni azt sem, hogy mi számít aktuális kutatási problémának, …

Több »

Emberi lény-e Tóta W. Árpád?

Amatőr elmegyógyászok tömegei állítottak fel szomorúbbnál szomorúbb diagnózisokat Tóta W. Árpád betegségével kapcsolatban, miután egy újabb tünetét hozta nyilvánosságra önként a HVG nevezetű, egykor szebb napokat is látott kiáltvány hasábjain. Így teszek most én is, de jelzem, ez (még) nem szakvélemény, hanem vélemény. Az egyébként nem elmekórtani ismeretek propagálására, hanem a magyar nemzet és a magyar államiság megszüntetésére szakosodott periodika …

Több »

Magyar kontra robot

Tételezzük fel, hogy Tóta W. nem őrült meg! OK, legutóbbi cikke alapján nagyon nehéz efféle hipotézist megfogalmazni, de azért most mégis próbáljuk meg a tótawéi értelemben vett racionalitás szemüvegén keresztül látni a népesedéspolitikát. És fogadjuk el kiindulópontnak szerzőnk ötletét: „Nosza, ezt számoljuk ki: mibe kerül felnevelni egy átlagmagyart, és hogyan aránylanak a képességei egy hasonló árú automatáéhoz? Megéri-e magyart tenyészteni?” …

Több »

A szerencsétlen nők kora

A nyelv fejlődik, változik és a fogalmak jelentésében vannak átmeneti időszakok. Régen az emberi lények egyes egyedeinek nemét két fogalommal, száz százalékos biztonsággal le lehetett írni. Valaki vagy nő volt vagy férfi. Nem voltak átmenetek. Már bőven a nyolcvanas évek voltak, amikor Budapesten láttam valakit, akinél megzavarodtam a kategorizálást illetően, habár hasonszőrű későkamasz, gúnyolódásra hajlamos fiatalemberek társaságában voltam, végül arra …

Több »