Ratius

A Negyedik Birodalom születése

Az Európai Unió huszonhét tagállama vezetőinek szerdai tanácskozásáról szóló híreket figyelve, olvasgatva az eurobürokraták Brexittel kapcsolatos nyilatkozatait, mély döbbenettel kell ráeszmélnünk a szavak mögött megbújó szomorú szándékokra. Miközben az angolok szemlátomást igyekeznének elkenni a népszavazás következményeit, a távoli jövőbe tolni a tényleges tennivalók sorát, vagy, ha már mindenképpen muszáj lesz, hát majd úgy kilépni, hogy lehetőleg ne változzon semmi, azonközben …

Több »

Tengerre Arab!

Most, hogy Indiában ötven fok fölötti hőmérsékletet mértek, s az ezzel kapcsolatos hírekből az is kiderül: a vidéki lakosság a városokban keres menedéket – remélve, hogy a koldulás, esetleg a szemétválogatás komolyabb egzisztenciát nyújt, mint az ültetvény helyén elterpeszkedő szik – aktuális feladat lehet elgondolkodni azon, mi legyen a menekültekkel. A dolog ugyanis úgy áll, hogy az afrikai, közel-keleti jövevények …

Több »

Testképzavar

Most olvasom, hogy a norvégiai Trondheimben betiltották a félig meztelen modelleket ábrázoló plakátokat, mivel azok negatív testképet alakíthatnak ki az emberekben. De volt olyan hír is, amely szerint Hasszán Róháni iráni elnök római látogatása idején a Capitoliumban eltakarták a meztelen testeket ábrázoló szobrokat, hogy ne sértsék meg a vallási előírásokat. És volt bizony olyan hír is, amely szerint az amszterdami …

Több »