A munkánk legnehezebb része, amikor közölnünk kell valakivel a szomorú diagnózist. Vagy a betegnek kell ezt elmondani vagy a hozzátartozónak. A hozzátartozó általában már tudja és sokszor maga is belebetegszik ennek a ténynek az ismeretébe. Az elmebajt ugyanis nehéz eltitkolni. Látszik, nagyon látszik, aki az őrülttel él, nem menekülhet. Persze nem mindig látszik kifelé, de a csendes őrültek rejtőzködő fajtája, …
Több »Paranoid Android
A gyermekszerető országok a szüleiktől és persze az anyaságtól és az apaságtól akarnak megfosztani minden embert
Szeretik a magyar gyerekeket. Bepereltek bennünket. Azok, akik már prepubertás előtti korban lévő gyermekeknek szeretik rázogatni magukat öltözetlenül (dolgoztassuk meg az algoritmust), és arról is szeretnek mesélni nekik, hogy a nagyot is be lehet dugni a kicsibe, és nem baj, ha ez érzetileg is megjelenik a befogadói oldalon. Én kérek elnézést. Bizonyára tetszenek ismerni azt az egyébként egy boldogabb korban …
Több »Rettegjetek!!! A kordon után a kétharmad következik!
Javasolnám a kormány momentumosok szórakoztatásáért felelős miniszterenék, hogy a kordont kerítsék el, írják ki rá, hogy “Belépés csak momentumosoknak!”, illetve “Kordonbontási terület! félfogadás 06 és 08 óra között.” És engedjék be őket! Vajon melyik kordont bontanák le? Süt a nap, csicseregnek a madarak, rügyeznek a fák, ideje írni egy cikket arról, hogy milyen szar az élet. Ezt abból gondolom, hogy …
Több »Milyen ország az, ahol az iskolai mészárlás a hétköznapok része?
Amerika nagy ország, de azért innen sok ezer kilométer távolságból is érezzük, hogy túl sok tömegmészárlás van abban a csodálatos országban. Különösen úgy, hogy hozzánk leginkább az iskolai és munkahelyi, illetve bevásárlóközpontokban elkövetett mészárlások jutnak el, esetleg egy-egy családtagok között kirobbanó lövöldözés, ami több áldozattal is jár. Ha a haladó sajtót is olvassa az ember, akkor kiemelt számban értesülhet az …
Több »