A rendszerváltás után is volt egy hasonló javaslata az Antall-kormánynak, de azt is akkora balliberális hiszti követte, hogy a végső változatba már nem kerültek be a magyar múltból származó ilyen kifejezések. A szimbolikus politizálásra különösen érzékeny ellenzékünk a főispán és vármegye kifejezések használatát reakciója alapján a felnégyelés visszavezetésének közvetlen előzményeként tekinti. Ennek oka például az, hogy a főispánoknak és a …
Több »Paranoid Android
A “jó” angolok helyettünk térdelnek
A rasszista új jelentése: alacsonyabb rendű ember. Igen, jól érzékeli a kedves olvasó a logikai problémát, amit az angol szurkolók, a szigetországi sajtó és a brit elit láthatólag nem. A birodalmi tudatát a Brit Birodalommal együtt úgy látszik nem elvesztő ánglius ember továbbra is azt hiszi, hogy ő csücsül a világ tetején. A britek eleve azon vesztek össze a poroszokkal …
Több »Ukrán véralgebra
Az ukrán vezetés saját elmondása szerint naponta 100-200 katonájuk esik el a fronton. A sebesültek számát csak becsülni lehet, de az az ide adaptálható háborús statisztikák alapján 400-600 fő körül lehet. Ez a két adat nem tartalmazza a hadifogságba eső katonákat, a dezertőröket, illetve az eltűnteket. De akárhogy is nézzük, az ukrán hadseregnek naponta mintegy ezer katonája esik ki a …
Több »Elásni jött a Jobbikot, élve temetni és sikerrel járt
A Jobbiknak már mindegy, de ha a maradék egy ezred százaléknyi esélyt is el akarják tüntetni, akkor biztos az a legjobb megoldás, hogy Pétert meghagyják frakcióvezetőnek. De miután a frakcióvezetőket jól fizetik, ezzel a veszéllyel valószínűleg nem kell számolnia a Jobbik maradék 127 tagjának és a politika iránt érdeklődő magyar közvéleménynek. Már amennyiben politikának lehet nevezni azt a valamit, amit …
Több »