Aristo

Canossa-járás

„Tragédiának nézed? nézd legott Komédiának, s mulattatni fog.” Madách: Az ember tragédiája Az Úrnak 1077-dik esztendejében hideg, havas, esős volt a január az észak-itáliai Canossa várának környékén, mikor IV. Henrik a németek ura kíséretével a nevezett vár elé érkezett, hogy bűnbocsánatot nyerjen VII. Gergely pápától és visszatérhessen az egyház kebelébe, az egyházéba, melyet – a pápa szerint – szét akart …

Több »

Na, még egyszer

„A meggyőződések veszedelmesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok.” Nietzsche: Emberi – túlságosan is emberi Mindenekelőtt elnézést kell kérnem a nyájas olvasótól, hogy ismét előveszem az ISIS-feleségek ügyét, melyről egyszer már beszéltem. Higgyék el, jó okom van rá. Megjelent ugyanis a „Mérce” című neokommunista kiadvány oldalain egy cikk, a méltán ismeretlen Ámon Kata tollából, melyben, mint cseppben a tenger, tükröződik …

Több »

Doppelgänger-parlament

„Az álmok síkos gyöngyeit szorítsd, ki únod a valót: hímezz belőlük fázó lelkedre gyöngyös takarót.” Babits Mihály: Húnyt szemmel… A Doppelgänger szónak – bár elterjedten használják – valójában roppant sokrétű jelentése van. Nagyjából úgy fordíthatjuk le, hogy a Doppelgänger valakinek a másik, kifordított énje, mely időnként elszabadul, mi több az eredeti fejére nő. Megjelenése többnyire rosszat jelent, az eredeti ember …

Több »

A kommunizmus áldozatai

„mert gyönge fegyver szózat és igazság. Nincs is itt haszna szépszónak s imának, csak harcnak és a hatalom nyilának.” Babits Mihály: Jónás könyve Mikor 1836. szomorú októberében Berlinben, a Trierből érkező postakocsiból, kiszállt egy Karl Marx nevezetű fiatalember, hogy megkezdje tanulmányait a nevezetes berlini egyetemen, még senki sem gondolta volna, hogy egy új szekta alapító prófétája érkezett meg. Azt pedig …

Több »