Vigyázat, rasszizmus!


Ennek a szónak, a rasszizmusnak, mágikus hatalma van. Ha az ember liberális, és meghallja, egyből mindenhol viszket és fáj neki, véreres szemekkel kezdi keresni a prédáját. Azt, aki belezavar a szép új világba, ahol mindenki egy benetton reklám. A normális embernek meg ugyancsak viszket és fáj, mert tudja, megint előkerült az a bizonyos fehér, heteroszexuális férfi, aki a világ összes bűnének elkövetője.

De nézzük, hogy most hol kell megmenteni a világbékét a gaz rasszistáktól! Természetesen Németországba vezet az utunk, ahol a konzekvens és kőkemény elfogadás-oktatás és dühöngő multikulti mellett is kibuggyan néha a rasszista fazékból egy-két forró buborék, pedig szorosan rajta van a fedő jó ideje már és mint az közismert, megváltoztak. Ezek már nem ugyanazok a németek. Lehet, hogy ez a baj?

Történt ugyanis, hogy a berlini rendőr-akadémia egyik vendégtanára egy hangfelvételen a rendőriskolai tapasztalatairól és tanítványairól mesélt, és hát nem festett kifejezetten rózsás képet, ezt pedig megszellőztette a Berliner Zeitung. A vendégtanár nem vállalta a nevét, de a következőket mondta: „Órát tartottam a rendőriskolában. Soha nem éltem át még ilyet. Az osztályterem valami borzalom: a fele arab és török, pimaszok, mint az állat. Idióták. Nem tudták kifejezni magukat. Ezek nem kollégák, ez az ellenség. Ez az ellenség a sorainkban.”

Gondolom, szegény vendégtanár nem volt felkészítve, hogy mi várja azok között, akik majd meg fogják egyszer védeni őt, ráadásul törvényesen lesz majd náluk fegyver, bilincselhetik meg, szoríthatják falhoz, ha úgy tartja kedvük. Az úriember vélhetően nem kapott előoktatást, felkészítés, érzékenyítést, nem volt elég elfogadó, így megijedt az eltérő bőrszínű hallgatók arányától, az esetleges hangosabb beszédtől, a más kultúrától, így aztán előbújt belőle a rejtőzködő, lopakodó rasszizmus, mint válaszreakció, és a fent idézett mondatokat osztotta meg velünk.

Mert azt ne várjuk, hogy hivatalosan bárki is igazat ad majd neki és azoknak, akik később megszólaltak a témában. Mert akik megszólaltak, azok egytől egyik hasonló álláspontot hangoztattak, számukra is megdöbbentőek a jelenlegi állapotok és tendenciák.

Egy újabb kalapácsütés a polkorrektség szilárd falába.

A tartományi bűnügyi rendőrség egy hivatalnoka is megszólalt, és úgy fogalmazott: „ez a beférkőzés (beszivárgás – a szerk.) az arab nagycsaládok részéről már megkezdődött”. A hivatalnok arra utalt, amit később a Süddeutsche Zeitung írt meg, miszerint egy másik rendőrtiszti főiskola arab származású női hallgatója belső nyomozati anyagokat fényképezett le és osztott meg egy internetes csoportban.

Azóta több névtelen levél is érkezett, de valaki névvel is vállalta a véleményét. Bodo Pfalzgraf, a Német Rendőrszakszervezetek elnöke a ZDF közszolgálati televíziónak adott interjúban kijelentette, az arab bűnözői csoportok rengeteg jel szerint beférkőztek az akadémiára, céljuk a beépülés, a rendszer meg- és kiismerése és hogy a klánok bűncselekményeit is tisztára mossák, eltussolják. Mindenképpen álljunk meg egy szóra annál, hogy Pfalzgraf gondolatai egy közszolgálati televízióban hangzottak el.

Ez pedig minimum meglepő, mivel a németek által felépített elfogadó és boldog világban ilyen „ordas gondolatoknak” nem sok teret hagyott eddig a mainstream média.

Tényleg nem vetődik fel ilyenkor, hogy aki ellentmond ennek a szép színes multikulti világnak, az nem feltétlenül zsigeri rasszista, csak félti a világot, amit korábban felépített és megszokott, és amiben továbbra is élni szeretne? Nem lehet, hogy ennyi ember, akik közül többen vezető pozícióban vannak, mind nem lehetnek őrültek és nem áldoznák fel a karrierjüket az idegengyűlölet oltárán? Esetleg elgondolkodhatnának azok is, akik egyből felvisítottak az idegengyűlölet miatt és azonnal visszautasították a fenti vádakat, mint Klaus Kandt, Berlin rendőrfőnöke. A rendőrség azt azért elismerte, hogy jelentkeztek olyanok az akadémiára, akik büntetve voltak, nem beszélik jól a nyelvet, fegyelmezetlenek. Reméljük, ilyen csekélységek miatt nem utasították el ezeket a nyilvánvalóan jó szándékú jelentkezőket és a kirobbant balhéból kifolyólag úgy tűnik, valóban nem is tették.

Az ország rendjéért felügyelő szerveknél is tombol a PC!

És ha dönteni kell, úgy tűnik, inkább felvesznek egy olyan embert, aki potenciális veszélyforrás az államra, mintsem vállalnák az elutasítást, melyre egyből rasszista pecsétet ütnek ordítva

Ennek a hozzáállásnak is megvan az egyértelmű magyarázata. A német rendőrök nem feltétlenül értenek szót az emberekkel azokban a negyedekben, ahol meghatározó a bevándorlók aránya, így igyekszenek feltölteni a sorokat migrációs hátterűekkel. Szép és jó, de lehet, hogy ügyelni kellene a minőségre is, nem csak a mennyiségre, különben hasonló bűnőzök járnak majd egyenruhákban, mint akiket eredetileg üldöznie kéne a német rendőrségnek.

Christoph Gusy, államjogi professzor a minap ugyancsak a Süddeutsche Zeitung hasábjain mondta el, hogy szerinte „a rendőrség a társadalom tükre”, hasonló történések zajlanak le az állomány soraiban, mint a társadaloméban, és meglehet, hogy teljesen igaza is van. Berlinben durván 30% migrációs hátterű lakos él, az akadémián 45% rendelkezik nem német felmenőkkel.

Ezek a számok az ódivatú állampolgárt még megdöbbentik, az önfeladás ilyen mértéke és a bevándorlás, bevándorlók szinte kritika nélküli el- és befogadása tragikus méreteket öltött. Ha az idézett eseményeknek csak a töredék igaz, hihetetlen nemzetbiztonsági kockázatot jelent a német társadalomra. Talán azon is el kellene gondolkodni, hogy ki az igazi rasszista, ki az, aki nem bírja elviselni a másik látványát és jelenlétét, ki az, aki agresszívabb: az őslakos német vagy az erőszakosan fellépő, jogokat, hatalmat követelő újnémet tömeg.

1945 óta a németek folyamatosan elnézést kérnek mindenkitől, bűnös népként húzzák be fülüket-farkukat manapság is.

Közben büszkék a gazdasági teljesítményükre, a munkamorálra, a világ vezető vállalatai, márkái fűződnek a nevükhöz. Sokan skizoid kettősségben élnek, meghunyászkodnak és közben lenéznek másokat. De ha így folytatják, lassan nem lesz mire büszkének lenni Dajcslandban.

A szomorú gondolatok zárásaként egy egészen friss hír: megbukott az úgynevezett Jamaica-koalíció terve a németeknél. Már maga ez is rasszizmus, nem? A pártok színei alapján felvázolt koalíciós együttműködést egy hónapos huzavona után sem sikerült összehozni, a liberális FDP kivonult a tárgyalásokról. Se őszinte beszéd, se kormányalakítás, nehéz idők járnak a Európa legerősebb gazdasággal rendelkező, a kontinenst vezető németekre. Egy dologra viszont konzekvensen figyelnek, polkorrektség mindenek felett! Fejétől bűzlik a hal, ahogy a régi római mondás tartja és ez Európára is igaz napjainkban.


  Doktor Spider

9 hozzászólás

  1. Az “ideiglenesen No-ban állomásozó amcsi haderő” nyomban beavatkozna, ha a németek öntudatra mernének ébredni.

    De nem mernek, így az “utolsó csatlós” viszi el a balhét…:-\

  2. Én se vagyok elfogadó az előemberi kultúrákkal szemben. Ha ez rasszizmus akkor büszkén vállalom!

  3. Balogh István

    “Közben büszkék a gazdasági teljesítményükre, a munkamorálra, a világ vezető vállalatai, márkái fűződnek a nevükhöz. Sokan skizoid kettősségben élnek, meghunyászkodnak és közben lenéznek másokat. De ha így folytatják, lassan nem lesz mire büszkének lenni Dajcslandban.”

    Miféle náció is a dajcs? Amit bizton állíthatok, a szellemet tekintve, sok közös vonásunk nincsen.
    Esetük is megmutatja, mi a különbség a birkák és a bárányok között. Míg a bárányok a biztonság érzésével a jó pásztor köré tömörülnek, addig a birkákat egybe terelik, vagy egy szamarat tesznek a nyájba, amely azt összetartja. A birkák tehát, ahogy a dajcsok is, nem bárányok.
    Mi magyarok rebellis nációnak vagyunk hazudva, csak azért, mert az adott helyzetben, mindig ellenébe tettünk ellenségeinknek. Nem valaki által felajzva, hanem egy ember-ként. Ez a Jó Isten adta jellemzőnk, ha kopott is, azért fennmaradt. Nálunk elbukott mindenféle izmus, mindig volt egészség, immunitás – ha csendben is – az ellenálláshoz. Nem úgy dajcséknál. Eddig úgy gondoltam, hogy ezt a kemény liberalizmus, vette ki belőlük. Nem, ők önmagukban ilyenek. Tőlük indultak a bomlasztó tanok, melyek Franciahonban „diadalmaskodtak”, és többször is onnan mételyeztek szerte-szét. Dajcshon jó terepe a kísérletezéseknek, a birkák jó alanyok. Oly annyira, hogy szélsőséges „minta-országot” tudtak velük, belőlük fabrikálni a naaaaagy társadalmi tervezők. Igazi kísérleti terep. A dajcs ugyanolyan jól érezte magát, mind a hitleri, mind a kommunista rendszerben. A kivételeknek – kérnék valakit, legyen szíves, soroljon fel pár nevet – tisztelet, de sajnos ők csak a szabályt erősítik.
    Frankfurti-iskolástul, a liberál-baromizmus világon végigsöprő melegágya is ők voltak.
    Rá kell jönnünk, hogy a „Vigyázó szemetek Párizsra..” akkor is, most is, csak egy jó álca, ami mögött a dajcsok rejtőznek.
    A dajcsokkal mindent, és annak ellenkezőjét is meg lehet tenni. Meg is tették, tetették velük úgy, hogy az ellentétes vektorok, sarkok, töltések, közben kioltották egymást. Így váltak nullává.
    Termelni –termeltetni- azt tudnak. Mást hasznosat, nem.

  4. “Tőlük indultak a bomlasztó tanok, melyek Franciahonban „diadalmaskodtak”, és többször is onnan mételyeztek szerte-szét. ”

    “Franciahont” soha nem kellett, nem is lehetett, semmiféle “tanokkal megmételyezni”.

  5. Raj Gyula!
    Csak kiegészítésképpen, László Petrától elnézést kérni, eszükbe sem jutna. Nagyon valószínü, hogy más országnak sem.
    László Petra egy kis, az unióban teljesen unió ellenesnek tartott ország polgárocskája. Pedig ez sem így van; Magyarország csak egyes, nagyon is érbe vágó célok ellenzöje.
    A László Petra becsülete, de a senkié, aki nem az EEÁ elkötelezett híve-harcosa nem érdekes és nem is számít. Nemhogy a német lakósság döntö hányada ne borzongjon továbbra is ilyesfajta gesztus eredményeként a hálátlan, az eltartott de mégsem szolidáris Magyarország politikája miatt.
    Mürkül kancellár hason csúszva is megpróbálja elkezdett müvét, a kontinens egy úr alá rendelése mellé még az izlámosítást is véghezvinni.

    Tudhatni biztosan, hogy a Fidesz kormány mit tett ebben az ügyben vagy mit mulasztott, vagy mit hoztak vagy mégsem, nyilvánosságra? Hogy mit tud meg egyáltalán a német média és abból mit lehet közölnie és mit hallgat el magánszorgalomból?
    Egyébként mire valók az elnézést kérések; valós vagy vélt érdekek szolgálatára?
    Ezek is mind, pusztán kérdések.

    • Klárika!
      Hogy mi volt az ítélet januárban, azt tudjuk. Hogy mit írtak erről a magyar újságok, azt meg lehet keresni. Hogy az ellenkezőjét hazudták a német újságok a magyar újságra hívatkozva, azt is meg lehet keresni. Hogy a magyar nagykövetnek és a magyar szervezeteknek ezt látniuk kellett, az is biztos. Innen már csak az a kérdés: Miért maradt mindenki csendben?
      Úgy látszik a német-magyar kapcsolatok fontosabbak, mint a magyar emberek sorsa, élete, becsülete. De így volt ez már a háború alatt is.

      • Lényegében én sem vélek mást.
        Csak annyi, hogy annyira kiábrándultam az európai politikából legkésöbb a “rendszerváltás” után, hogy nem lep meg semmi.
        Az meg, sajnos, de nemcsak a németeknél észlelhetö, hogy az érdekek miatt elterjedt és érvényes lett “… kapcsolatok fontosabbak, mint a magyar emberek sorsa, élete, becsülete. De így volt ez már a háború alatt is.”

        Amellett hogy a kiábrándulás nem véletlen mert elég sokat olvastam és most is, a német médiát is, amiböl idövel egy fajta körülbelöli ! müködési elvre lehet következtetni.
        A kérdés fennmarad ugyan de mind nehezebb lesz megválaszólni.

        Egyúttal arra is gondolhatok, hogy vagy a magyar illetékes nem tette meg a kiigazítást rengeteg egyéb dolga mellett -hogy “méltányos” maradjak- vagy igenis, hogy megtette. Lehetségesek további változatok is, amennyiben, az illetö német intézmény ezt nem hozta a média tudomására. Vagy igen, de elhallgatta a média, mert a vezetö média és a lakósság nagy része felháborodva követi a magyar politika alakulását. Vagy igen, igen, igen de egy olyan apró, eldugott sarkocskában, kissebb betüs nyomásban.

  6. ” Alap, hogy az ember a tettei alapján kell megítélni, nem a génjei vagy a kulturális háttere szerint.”

    Az is alap?, hogyha a kulturális háttér következetesen olyan tetteket és létfelfogást eredményez, amely egy más kultúrának majd minden pontjában szöges, ütközö ellentéte?

  7. Kedves Raj Gyula! Most tovább is folytatom, azért mert van egy aktuális példa is. Szél B az LMP-töl, hivatalból támadja a kormányt azzal, hogy bezzeg, X évvel ezelött “nyaltatok” a tibetieknek, most pedig kicsavarjátok egyetlen szerencsétlen tüntetö kezéböl a tibeti zászlót, ha a kínai fönök itt van.

    Jó pár évvel ezelött, amikor a Dalai Lámának még megengedte a kondíciója, de már rég Indiában élt, szorgalmasan látogatta ámérikát is, a nyugateurópai országokat is. Volt Németo.-ban is, nagy tisztelet vette körül.
    A német kancellár és az ipar felfedezték Kínát mint gazdasági partnert. Sokszor utazott is oda, otthon jelentette, hogy megrótta a kínai kormányt amiatt amiért meg kell öket róni (a nem demokratikus izéikért), s ment tovább a biznisz.
    Pár évvel ezelött megint meghívást kapott a Dalai Lámát Németo,-ba.
    Kína rögtön tiltakozott ez ellen a látogatás ellen követségi szinten. Erröl volt híradás. Két-három nap múlva eltessékelték a Dalai Lámát a látogatásától. Erröl is volt híradás.
    Biztos, hogy síri csendben valahogy törödtek a D Lámával, feltételezem; de a ” jelentös médias” nyílvánosságban nem esett továbbra szó a D Láma becsületéröl.

    Ezekután mit “csináljunk” vagy ne a magyar kormánnyal?
    az LMP már, s az unió majd felhördül a zászlócska miatt, lehet, hogy a tengerentúl is. Mert politikai érdekük a „jogokat megtipró“ országáról mesélni.
    Ami azonban bizonyos, hogy a polgári értelemben vett becsület és tisztesség kikopott a globalizált politikából. Ha megvan a hatalom hozzá mindegyre ki kell harcolni. Egyébként összeállt a globális diplomácia nyelvezete amellyel menteni szokták a látszatot. Feltéve, ha az arra érdemes is.
    Miközben szakadatlanul humanitásról, egyenjogúságról, szolidaritásról, az emberi méltóságról papol ez az ideológia. Úgy látszik, az nem haladó szellemü és nem is humánus, stb., ha ezeket a szavakat az eddigi jelentésükben értelmezzük.
    A rettenetesen nagy, mindennapos kérdés, különösen a politikában, hogy mikor nem kell beadni a derekat és mikor elkerülhetetlen. Szomorú szerep azok számára
    akik felelösséget viselnek, de nem akarnak nyakig merülni ebbe a szép, új, kortársi valamibe,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük