Válaszúton az olaszok


Egy-két évtizede ez még simán egy szoci-jobbos meccs lett volna, szokásos szólamokkal, de ahogy Nyugat-Európában, úgy Olaszországban is rengeteg dolog változott az utóbbi időben. A már unalomig ismert és hangoztatott, de valós veszélyt jelentő tömeges bevándorlás, valamint a hagyományos, elsősorban baloldali pártok térvesztése és kiüresedése Olaszországot is elérte. A mostani, március 4-i választás így egyrészt sokszereplős az olaszoknál, valamint a tétje is igen nagy.

A legutolsó közvéleménykutatások alapján a Silvio Berlusconi fémjelezte Forza Italia és a teljes jobboldali pártszövetség közel 40%-on áll. Berlusconi Antonio Tajanit, az EP jelenlegi elnökét kérte fel miniszterelnöknek, aki végül el is fogadta a jelölést, így már csak a választókon múlik az eredmény.

A Magyarországot különösen, már-már martinschulzi mélységeket idézően utáló Matteo Renzi vezette szocialisták sikeresen visszaestek a harmadik helyre, őket 25% környékén mérik. Európa egyik szocialista csodagyereke tehát láthatóan kitalálja az olaszok minden vágyát, látszik a népszerűségén is. Gyógyír a sebére, hogy az olaszországi muszlimok őt támogatják, tett is érte eleget, már a helyi mecsetek is kiadták a parancsot: szavazzatok a szocikra!

Itt van még az Öt Csillag Mozgalom, melyet Beppe Grillo komikus alapított és 28% környékén állnak. Róluk érdemes tudni, hogy magukat középre pozícionálják, de nem kell hozzá nagy ész, hogy lássuk, ez a valóságban tulajdonképpen lehetetlen.

A politikától megundorodó embereket próbálták megszólítani párt- és elitellenes szólamaikkal.

Róma polgármesternője is közülük került ki, mindenképpen számítani lehet arra, hogy nehéz lesz őket megkerülni, egyre beágyazottabb a jelenlétük. A korlátlan bevándorlást eredetileg nem támogatták, de most igyekeznek a szocialistáktól szavazatokat nyerni ebben a témakörben is.

Az új olasz választási rendszer alapján sokkal nehezebb lesz kormányt alakítani, a többséghez 40%-ot kell elérni, ez pedig nehezen lesz meg bárkinek is. A győztes arányaiban nem nyer annyit az új választási törvény szerint, hogy simán kormányt alakíthasson. A tét pedig, ahogy említettem is, óriási.

Vajon milyen irányt vesz fel az olasz állam? Tovább a lenini, káoszos úton vagy esetleg rendpárti, saját érdekeket néző kormány alakulhat?

Ez nagyban múlik a társadalom ébredési fázisán, mert ha sokan maradnak homokba dugott fejjel, polkorrekt ízzel a szájukban, hosszú távon változtathatja meg az olaszok jövőjét. Nem nagy szavak ezek, hiszen a jobbközép pártok és Berlusconi is kijelentette, hogy többszázezer illegális bevándorlót takarítanak ki az országból, ha nyernek, a szívszorítóan érzékeny baloldal viszont még mindig a simogatásban és befogadásban bízik. Nem mindegy..

Az utóbbi években rengeteg bevándorló érkezett Olaszországba, a déli területeken, Szicíliában szinte már kultúracsere látható, és özönlenek továbbra is, beilleszkedésük pedig szinte lehetetlennek tűnik.

A kampányüzeneteket pedig meghatározza a migrációhoz való hozzáállás a pártok részéről, hihetetlenül középponti téma ez Olaszországban is.

Olyannyira, hogy 2017-ben az olasz sajtó címlapjain a migráns szó szerepelt legtöbbször. Igaz, muníció mindig van, legutóbb egy 18 éves lányt ölt meg és darabolt fel egy lejárt vízummal Olaszországban tartózkodó nigériai mérnök drogdíler. A bevándorlási kérdés pedig, bármennyire is legyen unalmas, brutális veszélyt jelent egész Európára és az olasz választások kimenetelét is nagyban befolyásolja.

Korábban már írtunk arról, hogy milyen nehéz helyzetben van az amúgy is elég kaotikus politikai állapotban lévő ország, de egy hosszan elhúzódó kormányalakítást még jobban megsínylenének a taljánok. A jelenlegi közvéleménykutatások alapján most ez várható, akár hónapokig is kínlódhatnak. De jól tudjuk, hogy a közvéleménykutatók sokszor nyúlnak mellé, elég csak a Donal Trump-Hillary Clinton csatát említeni.

Mi, magyarok is Itáliára vethetjük vigyázó szemünket, hiszen bő egy hónap múlva nálunk is jönnek a választások és bár szerencsére itt nincs politikai káosz, bármennyire is szeretnék sokan, az országot kiárusító, nem saját nemzeti érdekeket néző politikusokból és pártokból nálunk is van elég. Nem ártana egy jó példa egész Európának, szóval Forza Italia!


  Doktor Spider

4 hozzászólás

  1. nsok vissza

    Azonnal a jobboldali kormánynak megalakuláskor meg kell kezdenie a lusta , képzetlen ,dolgozni nem akaró gazdasági migránsok kitelepitését.

  2. Olaszországnak csak akkor van esélye megőrizni a kultúráját,ha megfékezi a beözönlő feketéket és más tanulatlan nációkat,aki eltartásra szorulnak ,az egyébként is munkanélküliséggel küzdő,roggyant gazdaságú országban.Sajnos elég erős a baloldal és szirén énekével meg tudja őrjíteni a szegény és munkanélküli olaszokat,akik nem látnak át a lózunkgokon. Láttam Rómában kommunista tüntetést,riasztó volt.

  3. Viva Berlusconi! Most mår kezdheted kidobålni a parazita negereket a muzulmånokkal eggyut tisztitsd meg Itåliåt a szemettöl..

  4. A Jobbik-LMP-re hajazó Öt Csillag fog kormányt alakítani a bukott baloldallal.
    Alakítanak valamilyen szoftosabban ugyanolyan szakértői kormányt, mint amilyen a régi volt.
    Még talán Renzi is benne lesz, lefokozva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük