Tudásválság


Ungár Péter nem kevesebbet állít az azonnali.hu-n megjelent kifejtős fogalmazásában, mint hogy amit az ellenzék művelt az elmúlt 8 évben, annak az égadta világon semmi értelme nem volt. Nem akarunk vitába szállni vele, a helyzetértékelése biztos lábakon áll. Kérdés: annak van-e értelme, amit ő csinál.

Laikus, politikával napi szinten nem igazán foglalkozók részéről rendszeresen nekünk szegezik a nagy kérdést, hogy miért nem hallgatjuk meg a másik felet, hiszen – legtöbbször a nagy számok törvényére hivatkoznak – előfordulhat, hogy valamiben nekik van igazuk. Sajnos ez pusztán elmélet, és ahogy a politika és a társadalom működéséről felállított elméletek sokaságára jellemző, a valóság igen messze áll tőle. Ugyanis olyanokkal képtelenség vitatkozni, akik előzetes feltételként meg kívánják szabni nekünk, hogy ők egytől egyig Napóleonok, de az általunk terjesztett alávaló propagandával szemben ők győztek Waterloonál.

Egy Bergman filmben nincs annyi elmebeteg, mint az ellenzék soraiban.

Azt jól látja Ungár, hogy amit az ellenzék kínál, az nem más, mint a legbugyutább forradalmi megváltástan kisgyerekeknek. Fogjunk össze, zavarjuk el Orbánt, és minden jóra fordul – mondják, miközben várják a befagyott Dunára a szivárványos pártzászlókat lengető Népet. A Nép meg nem jön, aminek oka a Nép kilátástalan taplósága – mondják utána egymás között. A fényes jövő és a kopott, szürke jelen mellett pedig olyan, finoman szólva is hiteltelen túlzásokkal tarkított képekkel operálnak, mint az összeomlott közszolgáltatások meg a kivándorolt milliók és a nejlonzacskóvá változtatott kerekerdők. Ezek a bírálatok simán vagy nem igazak, vagy pedig olyan, kormányzati ciklusokat, sőt nemzetállami kereteket meghaladó jelenségek, amik megoldására biztos nem fog senki felhatalmazást adni pár, inkább futóbolondnak, mint politikusnak látszó önjelölt messiásnak.

Ungár különös, de őszinte partizánakciója csak arra lesz jó, hogy nemsokára megtudjuk, lehet-e még kisebb egységekre bontani az ellenzéket. Sokáig azt tanultuk, hogy az atom atommagból és elektronokból áll. Aztán kiderült, nem, vannak még kisebb részei, amire fel lehet bontani. Az ellenzékről is azt hittük, kisebb részekre már nem tudnak szakadni. De. A tudomány fejlődése nem állhat meg. Az LMP etikai bizottságát ismerve, ezért a fogalmazásért első lépésben Sallai Róbert elveri, második lépésben pedig kizárják. És akkor vagy odaül Márki-Zay Péterék mellé egy saját, kicsit drágább, márkásabb diktafonnal, vagy saját pártot alapít. Vagy mind a kettő.

Ehhez egyszerűbb lett volna Svájcban, a Nagy Hadronütköztetőben fénysebességre gyorsítanunk egy Ungárt és egy Gyurcsányt…

„Biztosíthatom önöket, hogy a politika nem tudomány, amit meg lehet tanulni. A politika művészet, és akinek nincs érzéke hozzá, jobb, ha távol marad tőle” – mondotta volt hajdanán Bismarck kancellár, amikor a németek célja még az egyesülés és közben más népek meghódítása volt, nem pedig önmaguk elpusztítása. A progresszió pedig, minden igyekezete ellenére, azóta se cáfolt rá erre a bölcsességre. Megpróbálták elméleti alapokra helyezni, majd ezekből szavazókban mérhető produktumot előállítani, de rendre elszökik előlük a siker. Mint orálfantom az éjszakában.

Pedig a megfejtés sokkalta egyszerűbb: van, akinek ez megy, és van, akinek nem. A mai ellenzéknek nem megy. Nem azért, mert Orbánbasi galádsága végtelen, a propagandasajtó ügyesen agitál, vagy mert a nép tapló. Azért nem megy, mert egytől egyig idióta az összes.

Idiótákkal meg ugyanúgy nem lehet ellenzéket építeni, ahogy 10 millió fasisztával kommunizmust.

Bismarck megtehette, a franciák felett aratott győzelme megteremtette neki a mozgásteret és a legitimitást, hogy a liberálisokkal szövetségben meggyengítette a katolikus, konzervatív ellenzékét, majd a maradékukkal szövetségben kinyírta a liberálisokat. Aztán gyakorlatilag ellenzék nélkül maradva végrehajtotta Németország egységesítését és modernizálását. Ismerős?

Orbán ezt annyira sikeresen csinálta, hogy még összefognia se kellett senkivel. Hagyta, hogy a bal- és jobboldali ellenzéke összefogjon magával/egymással és kinyírják magukat. A legfrissebb felmérések szerint az április kilencedikei szingularitás óta az ellenzéknek nemhogy növekedni nem sikerült, hanem azt a keveset sem stabilizálni, ami maradt nekik. Az LMP és a DK csont nélkül esne ki a parlamentből, a Jobbikról pedig semmi értékelhető adat nincs, mióta az önazonos, de roppant tufa, a gurcsányizmus korának társadalmi elégedetlenségében ragadt részük levált róluk.

Mondhatni, a „kinyírásukhoz” elég volt hagyni kibontakozni a műkedvelő amatőröket.

Hagyni az idiótákat, hogy kiálljanak a napfényre és minden szembejövőnek megmutassák magukat. Súlyos tévedés, hogy erről a kormánypárti sajtó tehet. A társadalom oszloposodott, a baloldaliak haladó médiát olvasnak, a fideszesek fideszest. Őket azért látják idiótának a választók, mert idiótaként viselkednek. És azért viselkednek idiótaként, mert idióták. Ezen pedig egy messiás se fog segíteni, az elme bajaival szemben ők is tehetetlenek. Ez nem vízkor vagy leszakadt fül…


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

5 hozzászólás

  1. Schmidt Mária fiacskáját megvette a Fidesz kilóra.

  2. ” annak van-e értelme, amit ő csinál.”

    Későn érő milliárdos csemete, aki eddig aranyszobácskában élt, s most éli második, a mama ellen lázadó kamaszkorát. Ezért eljátszódik a liberálfasiszták homokozójában (szó szerint és átvitt értelemben is).
    A papa családjának hatása láthatóan erősebbre sikeredett, mint a történész mamáé.
    Vitézy Dávidka is kapott egy BKV nevű véget, s ő szintén homokózónak hitte, ahol ő kedvére
    homok utakat ás, táblákat rakosgat kedve szerint. Most, jobb híján, a Közlekedési Múzeum igazgatójaként éli ki gyermekkori vágyálmait.
    Érdekesek ezek a politikai-mozaikcsaládok, hogy valahogy mindkét oldalon sikeresen megvetik a lábukat:
    Schmidt Mária- Ungár Péter- Ungár Klára
    Jeszenszky Zsolt – Jeszenszky Géza
    Bencsik András -Bencsik Gábor (a MÚSZ ex főtitkára)
    ……….

    • Zsebe László

      Az Ungár Klára nem a Schmidt Mari vér szerinti rokona ha nem a volt férjé.
      Az öreg Jeszenszky meg jobbos volt mielőtt meg hülyült.
      Ja és ne felejtsük el Baló György, a Morvai Krisztina párost. Ott a Balló MINDIG komcsi volt.

  3. Egy németországi barátom tanácsolta két lányának, hogy az egyik lépjen be a CDU- ba, a másik pedig az SPD- be.
    Valamelyik biztos bejön a vetésforgó alapján. Ez persze még a GROKO előtti időszakra szólt.
    Mostanság bonyolultabb a helyzet. Az első ellentétek általában családon belül jönnek létre.

  4. Orbán sikerének a titka azt, hogy semmilyen erkölcsi elvet nem követ.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük