Toroczkai, a DK-s náci


A világtörténelem egyik furcsa fintora már önmagában az a tény, hogy Toroczkai László polgármester lett Ásotthalmon. Toroczkai, az utcai zsidózó, az elméletben hatvannégy vármegyés, a megélhetési radikális, a hangember persze mindenki számára ismert. Ő az, aki lelőné Gyurcsányt /2011/ és ő az, aki DK-s támogatókkal lehetett hordószónokból polgármester.
A történet része az is, hogy az időközi polgármester-választáson a Fidesz korábbi embere, a másfél évtizede polgármester Petró Ferenc függetlenként indult, miután októberben a képviselő testület feloszlatta magát. Külön oknyomozást érdemelne, hogy a fenébe került oda Toroczkai az Isten háta mögötti faluba és miként sikerült elérnie, hogy a helyi DK-sok őt támogassák, annak ellenére, hogy korában mit mondott derék vezetőjük likvidálásáról.
Toroczkai, aki eredetileg Tóth László néven látta meg a napvilágot, de valószínűleg nem volt elég nemzethyes a neve, így magyarosított, korunk politikai életének tipikus figurája. Hiszen rovásírásos pólókban zsidózni, ködös magyarságelméleteket rikoltozni öblös hordókról, kifizetődő manapság. Van éppen elég elfuserált sorsú szerencsétlen ebben a hazában, akik úgy várják a gyűlölet szavát, mint Tóth-Toroczkai a politikusi fizetést. Az, hogy vannak olyan figurák, akik ezt kihasználják, egész jó megélhetés fejében, nem különösebben meglepő, a csúnya kurva is többet vállal be, mint a bombázó társa.
A DK szerepe ebben a tragikomédiában talán még gusztustalanabb, mint a magyarosch vármegyésch, betyárosch figura polgármesterré szavazása. A helyi DK-s fiúk, korábban mind derék emeszpések kitalálták, hogy inkább támogatják a műmagyar zsidózót, mint a korábbi polgármestert. Mi több, így is tettek, nem is volt semmi gondja ezzel Gyurcsányéknak, gondolták a politika már csak ilyen és a régi hagyomány szerint jobban kell utálni a polgári demokratát, mint a nyilast, emlékezhetünk erre az ötvenes évekből is.

Egyetlen dékás lett csak torkos borz, ő is csak azért, mert a hallgatás törvényét megtörve hangoskodott, ő pedig nem más, mint Márki József, aki azt bírta nagy bőszen mondani, hogy „akkor is Toroczkaira szavaz, ha Gyurcsány ezért fel is hívja”. Ezt azért nem kellett volna, gyorsan ki is penderítették a derék gazdái a pártból. Persze csak azért, mert járt a bagólesője és így kiderült a turpisság. A turpisság pedig az, hogy nincsenek itt elvek. Mindenki a hatalmat és a pénzt akarja. Így került egymás mellé Tóth-Toroczkai és a DK. Szép pár. De ki csinál kit?

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük