Tag Archives: Soros György

Ki lesz Soros helytartója?

Olyan jókat derülök néha a politikai elemzőkön. Most is jönnek, és állítják, hogy azért szállnak páros lábbal egymásba és most már a Momentum Mozgalomba is a libnyaf törpepártok vezetői, mert cicaharcot folytatnak a hasonló gondolkodású szavazókért. Vicces, mert tulajdonképpen nincsenek is szavazóik, és ami nincs, azért nem is lehet marakodni. Soros zsetonjáért viszont lehet… Most komolyan gondolja valaki, hogy az …

Több »

A működésképtelen-tőke-beáramlásról

Férfiember legyen a talpán, akinek nem gyűlik össze néhány szégyenlős könnycsepp, mikor olvassa, hogy az illiberális Magyarisztán tengerén kormányzati ellenszélben hánykolódó kis demokratikus bárkákat Őfelsége, I. Orbánbasi vezénylő fejedelem kalózai megint zaklatni kezdték. Valahol, valakik, valamiért egyszer kitalálták, hogy a létező ellenzék nem az igazi ellenzék, mert bénák, amatőrök, ügyefogyottak, hiszen a haladó sajtót olvasva az a benyomása támadhatott az …

Több »

A jogvédés művészetéről

Vannak az irritálóan nagypofájú, agresszív jogvédők, az újbaloldal, a pszeudóliberális szekta kíméletet nem ismerő komisszárjai vezetésével, a civil-szféra szövevényes, átláthatatlan hálójában, rejtélyes forrásokból fenntartott szervezetek. És van a „fasisztoid”, az „együttérzésre-befogadásra képtelen”, a „fehér-férfi-chauviniste”, az „elnyomó viselkedési formákra hajlamos”, a „gyűlölködő” és „tudatlanságában elhajlott, konformista” társadalom. Előbbiek az utóbbi ellen létrehozott büntető osztagok, a „párt” megtorló alakulatai. A társadalmon bosszút …

Több »

Soros Gyurka egy ebéd árából megvásárolta a fél baloldalt

Magyarország tőkevonzó képessége jelentősen nőtt, mióta a Palpatine garázdálkodik a fékeken és ellensúlyokon kies hazánkban. Mint kiderült, annyira durva elnyomásban részesülnek az ellenzéki újságírók és egyéb kibicek, hogy cserébe úgy kell Sorosgyurihoz járkálniuk aprópénzért, ahogy az egyszeri arab tevét itatni megy az oázisba. A teljesség kedvéért azért meg kell jegyeznünk, hogy Magyarország nem teljesít jól. Lehetőségeinkhez mérten jóval kevesebb működő …

Több »