Tag Archives: Orbán Viktor

Hazánk legfontosabb kérdése: Ki, kinek a szoknyája mögé bújik?

Úgy indult a parlament tavaszi ülésszaka, ahogy szokott. Mondhatni semmi különös nem történt, mindenki tette a dolgát. A miniszterelnök hozta szokásos országfényezős formáját és sorolta a kormányzásuk kezdete óta javuló makrogazdasági mutatókat, majd megjelölte a következő év fontos feladatait, jöttek az ellenzéki vezérszónokok, akik jogosan, vagy jogtalanul, de belekötöttek mindenbe, csak abba nem, amit Orbán mondott. Normál üzem, mindenki ott …

Több »

Viktor, kövesd Iványit, vagy elkárhozol – mondá az Úr

Elég abszurd már az is, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség örökös vezetőlelkésze, a ős-szadeszos Iványi Gábor ad advent alkalmából nagy interjút a “konzervatív” Magyar Nemzetnek… De hát a G. nap óta már semmin sem lepődünk meg. Ami azonban még a legelvakultabb Fidesz-kritikusokat is meglepte, az az egyházi vezető szájából elhangzott mondat volt, miszerint Orbán Viktor „el fog kárhozni”. Folytatni kell …

Több »

Az Orbánizmus természetrajza

Felforrósodott az internet, miután megjelent az Indexen az „Orbán félreértett rendszere” dolgozat. Be kell ismernünk, bár az optikai tuning meggyőző, ám ahogy különösebben mélyenszántó megállapításokat nélkülözött, úgy igazságtartalmával kapcsolatban is maradtak kérdőjelek. Vitaindítónak jó lehetne, ha a ballerok nem kizárólag egymással szeretnének társalogni. Ennek ellenére felmerül a kérdés: hova tartanak a folyamatok, mi a jövő, és mi is az a …

Több »

A következményekről

„Az aljasok szeretetét csak aljas módon lehet megnyerni.” Lucius Annaeus Seneca A nyájas olvasó engedelmével nem merülnék el különösebben a népszavazás politikai következményeinek elemzésébe. Kitűnő kollégáim – jobbról és balról egyaránt – bőségesen megtették már helyettem. Elmondtak már róla mindent és annak az ellenkezőjét is, továbbá nem vágyom törökgábori babérokra sem. Ki tudja miért. Pedig szép dolog az és biztos …

Több »