Tag Archives: migráció

Tunéziai muzulmán radikális a berlini elkövető – mi kell még?!

A sok „illiberális, idegengyűlölő jobboldali” rögtön rákezdett a szokásosra, mikor még úgy volt, hogy pakisztáni vásáros tömeggyilkosság elkövetője. Aztán kiderült, mégse, és majdnem jött az a jobbfasiszta, rasszista naugyézés, amire évek óta lelkesen készülnek a migrisimiző libnyafik, akik szerint elképzelhetetlen az összefüggés a népvándorlás és a terrorizmus között. Aztán – minő meglepetés – kiderült, tunéziai. Úgyhogy kedveseim, megint mi mondhatjuk …

Több »

Félelem és rettegés Ásotthalmon

Mint nemrég értesülhettünk róla az Orbánbasi földjén történt rettenetekről mindig szívesen tudósító lapokból, hogy az országban odáig fokozódott az idegenellenes kampány, hogy a más esetekben a civilizáció és a tolerancia fellegváraként emlegetett Ásotthalom településen a képviselőtestület betiltotta a burka viselését és a mecsetek építését. Na, akkor rettegjünk együtt! Vagy ne, mert kezdjük ott, hogy és akkor mi van. Pozor, egyrésztmásrészt …

Több »

A jogvédés művészetéről

Vannak az irritálóan nagypofájú, agresszív jogvédők, az újbaloldal, a pszeudóliberális szekta kíméletet nem ismerő komisszárjai vezetésével, a civil-szféra szövevényes, átláthatatlan hálójában, rejtélyes forrásokból fenntartott szervezetek. És van a „fasisztoid”, az „együttérzésre-befogadásra képtelen”, a „fehér-férfi-chauviniste”, az „elnyomó viselkedési formákra hajlamos”, a „gyűlölködő” és „tudatlanságában elhajlott, konformista” társadalom. Előbbiek az utóbbi ellen létrehozott büntető osztagok, a „párt” megtorló alakulatai. A társadalmon bosszút …

Több »

Történelmileg úgy alakult, hogy eposzi méretű válsággal nézünk szembe

Eposzi léptékű válsággal nézünk szembe, mondta Barack Husszein Obama (még) amerikai egyesült elnök, természetesen a népvándorlásra vonatkoztatva kijelentését, egyúttal jelezte a „gazdagabb országok” felé, hogy még többet vár el tőlük, még több migránst kell befogadniuk. No, ekkor kell feltennünk azt a kérdést, hogy ez az ember vajon hol, mikor, melyik évezredben él. Azt pedig leszögezhetjük, hogy bár az alkalmassága is meglehetősen …

Több »