Tag Archives: HaHa

Itt a tavasz, dagad a… mobilgát

A Tutiblog szerkesztősége három hét tündöklés után alkotói válságba került. Kapunyitási pánik. Bajnait már szétekéztük, Gyurcsányt csesztetni nem kihívás, Mesterházyt pláne. Szétszedtük a diáktüntetés kérdéskörét, aztán meg ők egymást. A Főnök kijelölte a következő 20 évet. Feleslegesség és elhagyatottság. De jön a tavasz, és már dagad az új botrány, tüntetésekkel és szanaszét nyilatkozó politikusokkal: mobilgát épül a Római parton. Ha az utóbbi …

Több »

A náci-libsi románc vége

Be kell vallanunk, az utóbbi napok fejleményeinek tükrében legszívesebben hátradőlnénk, és Margaritát szívogatva néznénk, hogyan esnek egymásnak a neobalos HaHások és az ELTE jobbikos HÖK-ösei. A Fityisznek ugyanis semmit nem kell tennie, hogy egymást listázva-anyázva felszámolódjon az Ellenállás, és újabb hosszú évtizedekre betonozódjon be az Orbán Birodalom államrendje.  A Fidesz kétségtelenül a nevető harmadik és az igazi győztes ugyanis az …

Több »

HaHa-blokád – Breaking news

Ezt a szórólapot osztogatták az elmúlt napokban a középiskolásoknak Hiába képezték a politikailag motivált liberális porontyokat az amerikai lobbisták, illetve a Soros György által megfizetett egyetemi tanárok. A HaHa (Hallgatói Hálózat) tegnap óta tartó „blokádja” kezd anarchiába fulladni Budapesten. Hétfő este részeg, bulizós diákokat lehetett látni az ELTE-BTK Múzeum körúti főépületében, a második emeleten. Fejetlenség a köbön. Kedd reggel pedig, …

Több »

És ezt így most hogy? – HaHaHa IMF!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint túl sokat költ a kormány oktatásra, ezért fog elszaladni a 2013-as hiány. Egészen a legutóbbi napokig viszont mást sem lehetett hallani a független és befolyásmentes hallgatói-oktatói-hálózati szervezetektől, hogy több pénzt az embereknek, több pénzt az oktatásnak. „És ezt így hogy?” – kérdezhetnénk tornóczkyanitásan.  Azt írja legfrissebb jelentésében az IMF, hogy „a hiány 2013-ban várhatóan eléri a …

Több »