Tag Archives: Gyurcsány Ferenc

Megújulás helyett összefogás

Majdnem sikerült, hősies küzdelem volt. Bajnai lőtt, Mesterházy cserélte a tárat, kint a Demokratikus Koalíció saját agyukat fogyasztó dühös zombijai. Mikor elfogyott a lőszer, megszűnt az utánpótlás, Fodor Gabi felmentő seregei pedig sosem léteztek, puszta kézzel vetették magukat a harcba. Sokáig, de hiába tartották a bejáratot, mert a Gyuriferi csak beszüremkedett végül a hátsó ajtón valahogyan a Nagy Ellenzéki Összefogásba. …

Több »

Demokratikus receptek a Fenyőünnepre

Hát elkészült. Kapható. Kitűnő karácsonyi ajándék szeretteinknek. Remegő kezek tépik az angyalkamintás csomagolópapírt, és íme, feltűnik a kitűnő Ferenc sugárzó arca, amint az ő konyhájában ugye, főz. Ez a Feri mégiscsak ember, a kolbásztöltögető Viktorhoz képest egy kulináris szuperlatívusz. Ez a mi Ferink a konyhájában kivirul, kibomlik, mint a szegfű, sőt egyenesen átlényegül kicsi, kedves tündérkévé, szemüvegben. Ameddig a barátai …

Több »

Toroczkai, a DK-s náci

A világtörténelem egyik furcsa fintora már önmagában az a tény, hogy Toroczkai László polgármester lett Ásotthalmon. Toroczkai, az utcai zsidózó, az elméletben hatvannégy vármegyés, a megélhetési radikális, a hangember persze mindenki számára ismert. Ő az, aki lelőné Gyurcsányt /2011/ és ő az, aki DK-s támogatókkal lehetett hordószónokból polgármester. A történet része az is, hogy az időközi polgármester-választáson a Fidesz korábbi …

Több »

December 5. kísértete

Kísértet járja be Magyarországot – a 2004. december 5-i népszavazás kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi vörös Magyarország minden hatalma: a pártelnök és a miniszterek, Gyurcsány és Kuncze, magyar szocialisták és a liberális kutyáik. Adta magát Karl és Friedrich kiáltványa, hogy eme nemes napon a történtekhez igazítva felhasználjam…  De idézzük fel kilenc év távlatából, mi is történt 2004. …

Több »