Tag Archives: Bokros Lajos

Csápolj Lajosnak!

A politika, minden ellenkező híreszteléssel szemben, nem egy bonyolált dolog. Kettő kérdésre kell összesen megfelelni többé-kevésbé hihetően, egész mondatokban, helyes központozással. Kik vagyunk, és mit akarunk. Definiálni a politikai közösséget, akinek a nevében fellépünk, és annak céljait megfogalmazni. A „Mink vagyunk azok, akik nem szeressük az Orbánviktort!” és a „Mink vagyunk azok, akik azt szeretnék, hogy ne legyen Orbánviktor!” a …

Több »

Az egyetlen

Én voltam az egyetlen, akit három párt kért fel. Én voltam az egyetlen, akit három párt támogatott. Én voltam az egyetlen, aki deklaráltam, hogy a Fidesz hatalmát kell megtörni. Én voltam az egyetlen, aki Tarlós Istvánt akarta legyőzni. Én voltam az egyetlen, aki nem a Fidesz forgatókönyve szerint ugrált. Én voltam az egyetlen, aki tegnap már inkább beleszart az egészbe.

Több »

A tizedes, meg a többiek…

“Hogyha valaki a magyar kormányt netán bírálja, az egyáltalán nem hazaáruló és nemzetvesztő. Következésképpen teljesen természetes egy demokratikus közvélemény szemszögéből nézve, hogy valaki adott esetben a szóban forgó kormány megdöntésére törekszik, akár nemzetközi segédlettel.” Ezt sikerült nyilatkoznia Bajszos Magyar Lajosnak a minap mindenki kedvenc atévéjének. Bajszos Magyar Lajos tehát jogosnak tartja a Rákosi Mátyás-féle tankos, szovjetes közbeavatkozást is 1956-ban. De …

Több »

Oda Bokros, oda az igazság!

Már-már sajnálom szegény Bokros Lajost, aki a Modern Magyarországért Mozgalomra leadott ajánlószelvények újraszámolása után hajlandó volt beismerni, hogy most már felesleges még egyszer újraszámoltatni a cetliket, és megint túlóráztatni valamelyik választási bizottság munkatársait. De hát csak emlékszünk rá, hogy Bokros, az egykori KISZ-es megszorító miként próbált visszasasszézni a politikába: miután az MDF-fel kötött érdekházassága zátonyra futott, az MDF (később utódja, …

Több »